Jásdi István csopaki borász, üzletember írása
A lét súlyát nem könnyű elviselni. Igazodási pontok, Teremtő és parancsolatok kellenek. Valaki, akihez végső segítségért fordulhatunk. Teremtő, aki az embert saját képére teremtette – akiről így az emberben is élhet egy kép. Olyan, mint mi vagyunk. Atyánk. Akkor is, ha mindenható, akkor is, ha felfoghatatlan. Vagyok, aki vagyok. Szuverén alany. Teremtő, aki parancsokat ad az élethez.
Hogy: ne ölj! Vagy: ne lopj! Ha betartjuk, nagy baj már nem történhet. Ha mégis, Ő segíthet. Végső soron ott van még a túlvilág. A mennyország az angyalokkal vagy a hurikkal az Atya körül.
Az istenek a görögöknél antropomorf társadalomban éltek. A keresztények Istent élő, szenvedő emberré tették; Isten fia Jézus Krisztus, aki Mária fiaként megszületett Betlehemben.
Ágoston szerint a végső cél: Isten.
Feuerbach ezernégyszáz évvel később fordított a logikán: ha Isten Isten-formájú embert teremtett, akkor az ember is Istent teremthetett a saját képére és hasonlatosságára. A mechanika korában Isten a világmindenség órásmestere.
Nietzsche összeomlott a felismeréstől, hogy Isten halott. Isten túlélte őt is.
Intellektuálisan nem lép túl ezen az istenképen a techmilliárdosok „számítógépes szimulációban élünk” programozói istenképe. Ez a materialista istenkép.
Az adott kor legfejlettebb emberi tevékenységét vetítjük ki a mindenség magyarázataként?
Miért könnyebb elfogadni a korunk tudományban hívő emberének is a teremtő, a végső célt ismerő, parancsokat megfogalmazó Urat? Miért nehezebb elfogadni a milliárd évek és a trilliónyi véletlen mutáció teremtő erejét? Azért, mert az emberi túlélés záloga, hogy minden bokor rezdülésében szándékot lássunk, agyunk ott is szándékot keres, ahol csak véletlenek milliárdjai vannak és a legalkalmasabb természetes kiválasztódása? Egy komplex szerv, mint a szem láttán tervezettséget látunk.
A számítógépes szimuláció az ateistákat is megnyugtatja: ha van kód, akkor lehet merevlemez és lehet talán túlvilág. Akkor talán nem teljes a halál, nem végleges a vég?
Ha a földi ember a biológiai ember létrehozásának kódját küldi szilícium alapon egy távoli bolygóra és ott evvel újraalkotja az emberi fajt, az ott megszülető interplanetáris lény számára valóban a számítógépes szimuláció hordozza majd a teremtést és a parancsolatokat? A megelőző fokozat, a kódot alkotó ember és az embert teremtő Isten elvész a csillagok közötti úton?
Az emberi metaforák mindig az ember közvetlen környezetéből származnak: „ha mi képesek vagyunk erre kicsiben, velünk is ezt tehette valaki nagyban?”
A nyugati emberiség számára a transzcendencia és az Isten-kép a háttérbe szorult,
de a cél nélküli univerzum az emberben egzisztenciális űrt hagyott maga után.
Elon Musk és a számítógépes szimuláció Szilikon-völgyi hívői úgy kaphattak újra teremtőt, hogy nem lehet őket tudománytalannak nevezni. Tudománytalannak lenni olyan.,mint istentelennek néhány száz éve. Az emberi psziché védekezik az üresség ellen.
A mesterséges intelligenciával Isten átadta a tudás fájának gyümölcsét az embernek, és a tudó embert, a homo sapienst végképpen magára hagyta. Valójában a paradicsomi történetnek ez a logikus kimenete.
Az emberiség megkapta a teljes tudást és magára maradt.
Nincs többé transzcendens, nincsen kihez imádkozni. Rábízta a teremtést és az ítéletet az emberiségre.
Isten elvesztésével eltűnt a titok, megszűnt a vágy, a transzcendencia és a célok. Az emberiségnek ugyanúgy nincs célja, mint az evolúciónak. Az emberi élet a születéstől a halálig ugyanolyan céltalan, mint az emberiség léte; és ugyanúgy véges, mint maga a földi élet.
Miért okoz fizikai fájdalmat, hogy leírjuk ezt a mondatot?
Mitől van, hogy mindezt megértve is hálát érzek az életemért – azért, hogy láthatom, élhetem a világot, hogy gondolkodhatom törvényein, hogy szerethetek? És főleg: ki az, akinek hálával tartozom?
Nyitókép forrása: Fortepan / Főfotó