A Baloldal (Linke) történelmi győzelmét hozta a szeptember 20-i berlini tartományi választás: az előzetes hivatalos eredmény szerint a párt 25,7 százalékot szerzett, több mint megduplázva a 2023-as 12,2 százalékos eredményét, és először végzett az első helyen a német fővárosban. A CDU 18,8 százalékra esett vissza, az AfD 16,3 százalékkal a harmadik, a Zöldek 14,3 százalékkal a negyedik helyen végeztek, míg a kormányzó SPD történelmi mélypontra, 12,1 százalékra zuhant. A BSW 4,7, az FDP 2,5 százalékkal nem jutott be a képviselőházba.
A Linke különösen a fiatal választók körében szerepelt erősen: az ARD választásnapi felmérése szerint a 25–34 évesek 48, az első választók 38 százaléka támogatta a pártot. A jelenlegi CDU–SPD-koalíció elvesztette többségét; számszerűen lehetséges egy Linke–Zöldek–SPD koalíció is, amelyről a pártok a következő napokban kezdhetnek egyeztetéseket.
A győzelem arca egy török származású politikusnő, a 45 éves Elif Eralp, a berlini Linke csúcsjelöltje, jogász és 2021 óta a berlini képviselőház tagja.
Eralp szülei szocialista és szakszervezeti aktivisták voltak,
akik az 1980-as katonai puccs idején menekültek el Törökországból Németországba; édesanyja ekkor nyolc hónapos terhes volt vele. Hamburgban tanult jogot, kriminológiára szakosodott, később migrációs joggal is foglalkozott, majd 2010-től a Linke Bundestag-frakciójának jogpolitikai referense és üzemi tanácsi tag lett. Beszél németül és törökül is, tagja a Verdi szakszervezetnek és az Amnesty Internationalnek, a berlini Linkében pedig 2018 óta tölt be vezető tisztségeket.
Kreuzbergben antirasszista és migrációs hátterű emberek politikai részvételéért dolgozó kezdeményezésekben vett részt, és aktív a párton belüli LINKS*KANAX hálózatban,
amely a migrációs hátterű és rasszizmust megtapasztaló emberek képviseletének erősítését tűzte ki célul.
Eralp és a berlini Linke kampányának központi témája a lakhatás és a magas bérleti díjak elleni fellépés volt: a politikus kampányában egy „Mietendeckel”, vagyis lakbérplafon feliratú nyakláncot is viselt. Programjában az önkormányzati lakások bérleti díjának befagyasztását, a lakbérrel kapcsolatos visszaélések szigorúbb ellenőrzését, üres irodák lakássá alakítását és a nagy ingatlancégek társadalmi tulajdonba vételének előmozdítását szorgalmazta. Ez utóbbi a 2021-es berlini népszavazáshoz kapcsolódik, amelyen a szavazók 57,6 százaléka támogatta a nagy lakáscégek állományának társadalmi tulajdonba vételét; a megvalósítás jogi és politikai feltételei ugyanakkor továbbra is vitatottak. Eralp a választás után közölte, hogy ebben az ügyben is tovább akar lépni, és a Zöldekkel, valamint az SPD-vel kezdene koalíciós tárgyalásokat. Éppen a lakáscégek társadalmi tulajdonba vétele lehet azonban az egyik legnehezebb koalíciós kérdés, mert az SPD-n belül komoly fenntartások vannak a Linke tervével kapcsolatban.