Súlyos vereséget szenvedett Andrej Babiš pártja a cseh szenátusi választáson
A második fordulóban egyetlen mandátumot se nyert el a cseh kormánypárt.
A remény mint esély és veszély
A remény április 12-éig esély volt, mely mozgatott és változást generált, azóta azonban minden nappal egyre inkább veszély, ami bénít és felelőtlenséget termel.
Csalással vádolja a Fideszt Magyar Péter
A miniszterelnök parlamenti beszédében illegitimnek nevezte a Fidesz parlamenti képviselőit.
Fél év telt el a sorsdöntő választás óta
Emlékszem azokra az órákra, a felfokozott hangulatra, a telefonokra, az üzenetekre és arra a pillanatra, amikor világossá vált, hogy közösen sikerült.
Újra Dömsödi Gábor lett Pásztó polgármestere
A volt tévés a szavazatok közel felét szerezte meg.
Zelenszkij megtartaná a választást Ukrajnában, feltételekkel
Ha az oroszok fegyverszünetet biztosítanak, megtartják az ukrajnai választást.
Bánni is fogják majd
Több százezernyi választó pont arra a mentalitásra vágyott, amit kap, hiszen ez fakad belőlük is.
Megírta a kampány történetét Dull Szabolcs
A Magyar Péter–Orbán Viktor-párharcot rekonstruálta a szerző.
Nem vak ez a ló, csak gyáva
A NER-vezetőknek sem volt érdekük megreszkírozni a lázítást.
Schmidt Mária: Soha nem volt ilyen rossz kampányunk
A Terror Háza korábbi főigazgatóját meglepte a leváltása módja.
Lemondott a szerb elnök, hogy kormányfővé válasszák
Az előrehozott választásra feszült belpolitikai helyzetben kerül sor.
Kívülről is nézni a politikára
A bukott kurzus kedvenc önjelzői között is előkelő helyen szerepelt a jobboldaliság.
Visszatérünk a ringbe
Az utolsó napokban nem hittünk a saját adatainknak sem.
Teljes anyagi ellehetetlenülés fenyegeti a kutyapártosokat
Még félmilliárddal tartozik a választáson elbukott párt, a jelöltjein is behajthatják az összeget.
Szélsőbalos török veheti át Berlin vezetését
Elif Eralp török szocialista aktivisták gyermekeként született, ő lehet mostantól Berlin városvezetője.
Meglepetés: Putyin kormánypártja nyerte az orosz választást
Keleten a helyzet változatlan.
99 százalékos feldolgozottság, CDU 4,9%
99 százalékos feldolgozottság, CDU 4,9%. Először esik ki egy tartományi parlamentből.
A CDU nem érte el az 5%-ot, és kiesett a tartományi választáson
A CDU nem érte el az 5%-ot, és kiesett a Mecklenburg–Pomeránia tartományi választáson!
Ukrán dróntámadás érte Moszkvát, ketten meghaltak a környéken
Több drón elérte az orosz főváros olajfinomítóját is.