Dull Szabolcs a Partizán műsorában frissen megjelent Abszolút kampány című könyvéről beszélt, amelyben a 2024 elejétől a 2026-os választásig tartó Magyar Péter–Orbán Viktor-párharcot rekonstruálja. A könyv központi képe a „két mozi”: Dull szerint
a Fidesz és a Tisza politikusai, támogatói ugyanazokat az eseményeket teljesen eltérő értelmezési keretben látták,
és csak a választás eredménye mutatta meg, melyik értelmezés állt közelebb a választói valósághoz. A kegyelmi ügyet nem önmagában tekinti a Fidesz bukása okának: fideszes forrásai szerint a problémák már a 2022 utáni gazdasági nehézségekkel és inflációval kezdődtek, erre rakódott rá a botrány. A párt kezdetben Magyar Pétert sem tekintette komoly fenyegetésnek, inkább az ellenzéki térfél újabb szereplőjének látta. Dull szerint Magyar felemelkedésének egyik kulcsa az volt, hogy közösségi médiáját politikai eszközzé tette, közvetlenül kommunikált a választókkal, döntéseinek jelentős részét pedig kezdetben nem kidolgozott stratégia, hanem gyors politikai intuíció vezette.
A 2024-es EP-választás után a Fideszben Dull forrásai szerint már felismerték, hogy Magyar Péter valódi politikai ellenféllé vált, sőt az előrehozott országgyűlési választás lehetősége is felmerült, de végül elvetették. A párton belül ezután stratégiai vita alakult ki: Lázár János és mások szerint közvetlenül reagálni kellett Magyarra és az általa felvetett hétköznapi problémákra, míg a Rogán Antal–Gyürk András-féle kampánylogika továbbra is a saját témák – például háború, Ukrajna, Brüsszel – következetes ismétlésére épített. Dull ezt utólag a Fideszben is emlegetett „hübrisz” részeként írja le: a párt sokáig abból indult ki, hogy a korábbi ellenzéki próbálkozásokhoz hasonlóan Magyar akciói sem veszélyeztetik érdemben a rendszerét. Eközben a Tisza 2025 elejétől professzionalizálódott:
Tóth Péter kampányfőnök és Pósfai Gábor operatív igazgató megjelenésével szervezettebb kampánygépezet épült ki,
amelynek egyik alapelve a régi ellenzéki pártokkal való együttműködés teljes kizárása és az országos aktivistahálózat kiépítése volt.
Dull ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a Tisza győzelme sem egyenes vonalú sikertörténet volt. 2025 novemberében súlyos belső konfliktus alakult ki a Tóth Péterhez kötődő új kampányvezetés és a Radnai Márk körüli régebbi csapat között: az egyik oldal a kampány rossz iránya miatt próbált vészjelzést adni, míg Magyar és Tóth köre ezt részben „puccskísérletként” érzékelte. A konfliktust egy rendkívül feszült állománygyűlésen rendezték, ahol Magyar támogatásáról aláírással kellett állást foglalni, az ügy azonban a választásokig lényegében rejtve maradt a nyilvánosság előtt. Dull szerint még 2026 elején sem volt teljes bizonyosság egyik táborban sem: a Tisza ugyan látta a számára kedvező kutatásokat, de tartott valamilyen utolsó pillanatos fideszes lépéstől, miközben
a Fidesz vezetése a választás napjáig nem számolt a Tisza kétharmados győzelmével.
A könyv végső tanulságát ezért nem egyszerűen a Fidesz vereségében vagy a Tisza sikerében látja, hanem abban, hogy a politikai „buborékok” tovább élnek: ugyanazokból az eseményekből egymással összeegyeztethetetlen történetek épülhetnek fel, amelyek egyike sem feltétlenül azonos a tényleges politikai valósággal.