(...)
A politikai jobboldal fogalmát sokan és sokszor temették, mégis tartósabbnak látszik számos „izmusnál”, valószínűleg azért, mert jóval többen tudják elhelyezni önmagukat a jobb/bal skálán, mint azonosulni valamilyen ideológiával.
A bukott kurzus kedvenc önjelzői között is előkelő helyen szerepelt a jobboldaliság. Ez nemcsak jelző, hanem valódi program is volt, a baloldalhoz képest ellentétes politikai elgondolásokkal és témákkal.
A kultúrharc viszonylag egyszerű és olcsó volt
(család, társadalmi nem, nemzet, vallás); a politikai globalizmussal (migráció, EU-ellenesség, szuverenitás-féltés, nemzeti tőke) való hadakozás már komoly áldozatokkal járt; a szociális és egészségügyi gondoskodás átszervezése a magánszférába, a középosztály preferálása (családi felelősség, adózás) pedig komoly belső átrendeződésekhez vezetett. Mindez jelentős nemzetközi érdeklődést generált, talán a legemlékezetesebb módon az Egyesült Államokból.
Ehhez a politikához a kormányzat megfelelő ideológiai intézményrendszert is rendelt. Legjobb tudomásom szerint mintegy száz családpolitikáért, nemzeti múltért és jelenért, globalizmus elleni küzdelemért felelős intézetet, egyetemi centrumot, komplett konglomerátumot (nem számítva ide a hasonló profilú civil és egyházi intézményeket), illetve folyóiratokat, magazinokat, blogokat működtetett.
A vertikálisan és horizontálisan egyaránt impozáns kiterjedésű rendszer volt hivatott az akadémiai-egyetemi szférát ellensúlyozni, abból a föltevésből kiindulva, hogy az, úgymond, eleve baloldali-liberális.
Ez a jobboldali politikai és világnézeti irányzat több maradandó sikert is elért,
ezért is vigyáz a Tisza vezetése arra, hogy ezeket véletlenül se kérdőjelezze meg (családpolitika, adózás, migráció).
De látványos kudarcokat is el kellett könyvelnie. A demográfiai célok meghiúsultak, az újraiparosítás kétes eredményeket hozott (vendégmunkások, akkumulátorgyártás monokultúrája), az Unióellenességtől a társadalom többsége megriadt.
A korrupció pedig egészen drámai morális károkat okozott, és éppen ott, ahol a legjobban fájhatott:
a személyes integritást kérdőjelezte meg,
amely pedig a jobboldal önképe szerint az elvont elvek és intézmények helyett a politikai helyesség igazi biztosítéka.
(...)