A KSH pénteken közzétett gyorstájékoztatója növekvő foglalkoztatottsági adatokról számol be: júliusban 4 millió 675 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma, ami 29 ezer fővel haladja meg az egy hónappal korábbi értéket.
A Trenkwalder Magyarország munkaerőpiaci szolgáltató viszont borúsabban látja a hazai kilátásokat. A Piac és Profit magazinnak azt közölték: a foglalkoztatottak száma jelenleg 37 ezerrel marad el a tavaly ilyenkor regisztrált létszámnál. A munkanélküliségi ráta továbbra is viszonylag magas, 4,5 százalékos értéken áll, az álláskeresés átlagos időtartama továbbra is meghaladja az egy évet;
és aggasztó, hogy tovább nőtt a tartósan munka nélkül maradók aránya is.
Nógrádi József, a Trenkwalder stratégiai kapcsolatokért felelős igazgatója szerint a vállalatok jelentős részénél a bérköltségek emelkedését nem követte megfelelő mértékű hatékonyságjavulás, a várt gazdasági élénkülés elmaradása pedig továbbra is kivárásra, óvatosabb tervezésre, vagyis a beruházások és a munkaerő-felvétel késleltetésére készteti a vállalati döntéshozókat.
A szakértő úgy látja: a foglalkoztatottság mértéke az év hátralévő részében újra visszaeshet akár 30-40 ezer fővel is.
Fontos jelenség az is, hogy jelentős átalakulás zajlik a munkaerőpiacon. A termelésben egyre nagyobb szerep jut az automatizációnak, a digitalizációnak és a mesterséges intelligencia alkalmazásának. Ennek következtében a rutinszerű feladatokat ellátását biztosító munkakörök száma csökken,
az elbocsátott munkaerő egy része pedig nem rendelkezik az új típusú munkahelyek által megkövetelt képességekkel.
Nógrádi József hangsúlyozza: „Mindez nem a távoli jövő, a folyamat már most a szemünk előtt zajlik. Az álláskeresők 37 százaléka (79 ezer fő) legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezik, miközben szintén több mint egyharmaduk (72 ezer fő) már 55 év feletti. Mindez azt jelzi, hogy a magyar munkaerőpiac egyik legnagyobb kihívása ma már nem pusztán a betölthető munkahelyek számának alakulása, hanem a képzettségi, generációs és egészségügyi szempontból is fenntartható foglalkoztathatóság biztosítása is.”