Egy évre megtiltják a diákoknak a generatív mesterséges intelligencia használatát New York állami iskoláiban a nyolcadik évfolyam végéig. Az Egyesült Államok legnagyobb állami iskolarendszerének intézkedése mintegy 600 ezer tanulót érint, miközben a középiskolások számára korlátozott és ellenőrzött formában továbbra is elérhető marad az AI, írja a CNN.

A 2026–2027-es tanévre szóló moratórium minden olyan generatív AI-szoftverre vonatkozik, amelyet közvetlenül a diákok használnának az óvodai korosztálytól a nyolcadik osztályig. A döntés célja, hogy megvédjék a gyerekek önálló gondolkodását, valamint megőrizzék a tanárok és diákok közötti személyes kapcsolat szerepét az oktatásban.

Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a gyerekeknek szükségük van arra, hogy maguk küzdjenek meg a nehéz feladatokkal,

kapcsolatokat alakítsanak ki tanáraikkal és társaikkal, és ne bízzák a gondolkodást mesterséges intelligenciára. A városvezetés a következő tanévben vizsgálja majd az AI oktatásra gyakorolt hatását, és ennek eredménye alapján dönthet a szabályozás folytatásáról.

A korlátozás ugyanakkor nem jelenti az AI teljes száműzését az oktatásból. A középiskolásoknak évente kétszer mesterséges intelligenciával kapcsolatos képzésen kell részt venniük, ahol többek között az AI működéséről, az adatvédelemről, az algoritmikus torzításokról és a technológia megfelelő használatáról tanulnak. Egyes osztályokban tanári felügyelet mellett ellenőrzött AI-eszközöket is kipróbálnak.

A szabályozás a képernyő előtt töltött időt is visszaszorítaná.

A harmadiktól ötödik osztályig napi legfeljebb 30, a hatodiktól nyolcadik évfolyamig pedig 45 perc egyéni képernyőhasználatot javasolnak. Az AI-alapú társalgó- és „companion” chatbotokat minden évfolyamon tiltják.

A tanárok továbbra is használhatnak mesterséges intelligenciát például óratervezéshez és adminisztratív feladatokhoz, ha az alkalmazott eszköz megfelel az iskolarendszer biztonsági követelményeinek. Kivételt biztosítanak egyes fogyatékossággal élő, többnyelvű, illetve speciális szakmai képzésben részt vevő diákok számára is.

New York lépése azért is jelentős, mert az ország legnagyobb állami iskolarendszeréről van szó. Miközben a technológiai vállalatok egyre több AI-alapú oktatási eszközt kínálnak az iskoláknak, a város most azt az álláspontot képviseli, hogy a technológiát csak akkor érdemes beengedni a tantermekbe, ha bizonyíthatóan segíti, és nem helyettesíti a tanulási folyamatot.