Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

T/473 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Kazak Köztársaság Kormánya között a diplomata és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik kölcsönös vízummentességéről Megállapodás, valamint az annak módosításáról szóló Budapesten, 2018. február 28-án aláí

ELNÖK: Köszönöm szépen, Gurmai Zita képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Kétperces felszólalásra jelentkezőt nem látok, további képviselői felszólalásra sincsen név a képernyőn.…

T/410 Az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról létrejött megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozásának figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló Jegyzőkönyv

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség.Tisztelt Országgyűlés! Soron következik „Az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai…

T/410 Az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról létrejött megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozásának figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló Jegyzőkönyv

ELNÖK: Köszönöm, Mosóczi László államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Balla Mihály képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.

T/410 Az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról létrejött megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozásának figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló Jegyzőkönyv

ELNÖK: Köszönöm szépen, Gurmai Zita képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólások végére értünk. Kétperces felszólalásra jelentkezett Z. Kárpát Dániel képviselő úr, Jobbik.

T/410 Az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról létrejött megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozásának figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló Jegyzőkönyv

ELNÖK: Köszönöm, Z. Kárpát Dániel képviselő úr. További képviselői felszólalásra senki nem jelentkezett. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Megkérdezem az előterjesztőt, államtitkár urat, hogy kíváne válaszolni.…

T/411 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Jordán Hásimita Királyság között létrejött euromediterrán légi közlekedési megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozása figyelembevétele érdekében történő módosít

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásra kerül sor. Megadom a szót elsőként Balla Mihály képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.

T/411 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Jordán Hásimita Királyság között létrejött euromediterrán légi közlekedési megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozása figyelembevétele érdekében történő módosít

ELNÖK: Köszönöm, Gurmai Zita képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Kétperces felszólalásra és további képviselői felszólalásra senki nem jelentkezett. Tisztelt Országgyűlés!…

T/412 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Grúzia között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihird

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Megadom a szót Balla Mihály képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.