DR. STUMPF PÉTER vidék- és településfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A TISZA-kormány azt vállalta, hogy visszaállítjuk az önkormányzatoknak a Fidesz által megcsorbított autonómiáját, biztosítjuk a helyi közösségek önrendelkezését és igazságosabb finanszírozási rendszert alakítunk ki. Ennek a folyamatnak a részeként jelenleg valóban vizsgáljuk a megyei közgyűlési rendszer átalakításának szükségességét, feladat- és hatáskörök átrendezését és a finanszírozás egészének az átalakítását.

Vonatkozó kormánydöntés jelenleg nincs, tehát erről nem tudok beszámolni önnek, de azt tudom, hogy legalább részben egyetértünk. Egyetértünk abban, hogy a Fidesz az elmúlt 16 évben teljesen kiüresítette a megyei önkormányzatokat. A feladatok eltűntek, a politikai tisztségviselői kör viszont nem szűkült olyan mértékben, mint ezek a feladatok. Jelenleg egy átlagos megyei önkormányzat költségvetési főösszege egy 2-3 ezer fős település költségvetési főösszegével összemérhető mértékű, miközben a testület mérete, tisztségviselőinek száma a 2011-es állapotokat tükrözi. Voltak egyébként milliós fizetések, ha emlékszik rá, akkor itt voltunk ebben a Házban, és mi csökkentettük le a milliós fizetéseket a vármegyékben.

Illetve reggel megjelent egyébként egy kiváló cikk, ha esetleg olvasta, arról (Zsigó Róbert: A HVG-n!), hogy az önkormányzati rendszer szereplői hogyan értékelik a vármegyét. Például arról beszélnek, hogy jól mutatja a jelentőségét, hogy két-három havonta ülésezik, hogy a megyei elnök nevét a negyedéves hírlevélből ismerik meg, hogy a konferenciák, amiket szervez, alapvetően pártpolitikai rendezvények voltak az elmúlt években. Ezért van szükség arra, hogy felülvizsgáljuk a megyei közgyűlések rendszerét.

Azt szeretném hangsúlyozni, hogy a megyei önkormányzatokban számtalan kiváló, becsületes szakember dolgozik, minden átalakítást úgy szeretnénk végrehajtani, hogy őket ne érje hátrány.

Arról szeretném még tájékoztatni, említettem már itt korábban, hogy az önkormányzat nekünk nem politikai tisztségviselőket, nem közgyűlést, nem polgármestert jelent, hanem a helyiek közösségét, az ő önrendelkezésüket, az ő autonómiájukat szeretnénk visszaállítani. Az ország újjáépítése során a helyi közösségek erejére akarunk támaszkodni.

Úgyhogy ennek keretében, ha a 2027-es költségvetést megvizsgálja, azt fogja látni, hogy a magyar településeknek 64 milliárd forinttal több jut működésre, többet kapnak bevételkiegészítő támogatásra. 62 milliárd forintot jelent a magyar településeknek a szolidaritási hozzájárulási adó csökkentése. Amit az előbb említettem, az a kisebb településeknek, amit utóbb említettem, az pedig a nagyobb városoknak jelent komoly segítséget.

Ezenkívül újra lesz állami támogatása a közösségi közlekedésnek, megszűnik a Területfejlesztési Alapba való befizetési kötelezettség, ez 30 milliárd forintot hagy ott a magyar településeknél, és ebben az évben elindul a Szent István-program, be fog kerülni minden magyar település ebbe a közösségi tervezés alapú fejlesztési programba. Ezt tesszük a helyi közösségekért. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu