A forradalmaknak sokféle szaga van, a forradalom szagok végtelen elegye, megannyi lehetőség, a történelem zavaros parfümériája.
Az alvadó vér bordó rozsdaszaga, a veríték és könnyek sós tengerszaga, az éppen kisült kenyér ropogós, mosolygó illata, a bomló hús édeskés, rettentő aromája, a lőpor csípőssége, a gázolaj bűze, valami virág, őszirózsa vagy gólyahír (valami virág mindig akad), az akarás görcsös hormonjai és a remény röpke feromonjai, a tömeg emberszaga, az emberek emberszaga (együtt és külön-külön), valami alma és hagyma halmai, amit vidékről hoztak fel nehéz, a szürkülettől szagló hajnali teherkocsikon, platóról osztogatják - az érzés, hogy nincs már tiltott gyümölcs, az érzés, hogy igenis van ingyenebéd -, a fagyott krumpli, ahogy felenged és belerothad a füstös levegőbe, keserédes sör tócsái a vastag, szálkás asztalokon, szúrós kapadohány felhői a barikádokon, frissen nyomott röplapok papír- és festékszaga, lázas gondolatok, lázas ellengondolatok, a szabadság rémes, csodaszép szagkeveréke, bűzök és illatok ravasz, mégis együgyű dialektikája.
A forradalmakról szóló magasztos megemlékezések, politikai parádék és bamba ünnepélyek viszont szimplán csak büdösek.
A forradalmakról beszélgettünk-vitatkoztunk Karafiáth Orsolyával és Balogh Gáborral a Péter & Gábor legújabb adásában. Szerintem izgalmas volt. A linket az első kommentbe teszem (a kép csak kép).