Az álarcok lehullottak.

A Muszlim Testvériség hasznos idiótái kaptak felhatalmazást a kormányalakításra.

Ha valaki azt hitte, hogy a zsidók okosabbak - most bizonyítékot kapott arra, hogy nem azok. Nem tudom, hogy most mit gondolnak azok, akik az úgynevezett változás valamelyik pártjára adták a szavazatukat. 2023.október 7-e után sikerült olyan koalíciót összehozniuk, amely az araboknak reményt ad Izrael eltörlésére! A Natanjahu elleni gyűlölet elvette a józan eszüket!

Azt meg tudjátok mondani, hogy miért utáljátok?

_ a nyolc éve tartó korrupciós vádak sorra dőlnek meg a bíróságon, felfedve az ügyészség és a rendőrség törvényellenes tetteinek sorát azon igyekezetük közepette, hogy Netanyahut elmozdítsák a hatalomból,

_ bár a legfelsőbb bíróság által kinevezett vizsgálóbizottság nem állt fel, mivel annak nem lehet feladata az igazság felderítése, hiszen maga a legfelsőbb bíróság is bűnrészes az október 7-e előtt kialakult helyzetben, számos kutatás látott napvilágot, amely a hadsereg és a belső elhárítás felső vezetésének felelősségét egyértelműsíti, Netanyahu csak annyiban vétkes, hogy elhitte az IDF és a Sin Bét koncepcióját az arabokkal kapcsolatban,

_ de Bibi az, akit kijózanított a tragédia, és azt győzelemre fordította,

_ nem teljes a győzelem, de az állam megalakulása óta először a kormány az arabok valós ismeretén alapuló politikát folytatott, ezzel a Közel-Keleten elismerést váltott ki,

_ politikai vakság nem látni azt, hogy miközben Bibi államférfi, Eisenkot a globalista nagytőke bábuja, olyan figurák állnak mögötte mint Ehud Barak, Marius Nacht, Alfred Akirov, Frank Lowy és hasonló milliárdosok, akik a saját érdekeiket előrébb helyezik az ország érdekénél.

Az elmúlt három évben nyilvánvalóvá vált, hogy az oslói folyamattal ellentétesen kell fellépni a térségben, hogy a béke záloga nem egy megegyezésféle, hanem a teljes győzelem.

Hinni az álmokban, hogy az arabokkal együtt lehet élni - a könnyebbik út, a felelősségteljes a nehezebb: befejezni a háborút egyértelmű győzelemmel, hogy a gyerekeinknek, az unokáinknak ne kelljen olyan szörnyűséggel szembenézni, mint október 7-e.

A régi, askenázi elit, amely gazdagabb, nemzetközi kapcsolatokkal teli, amelynek egyetlen vágya, hogy Európában és az USA-ban elismerjék őket, hogy hasonlóak legyenek a nyugati kollégákhoz, még mindig elég erős ahhoz, hogy tönkretegye azt amit Netanyahu felépített három év alatt. A demográfia nem nekik kedvez, de amíg végképp búcsút kell mondjanak a hatalomnak, még nagyon sok kárt okozhatnak.