Ma sikerült kidobni az Operából azt az embert is, aki egyedül képes lett volna a lefejezett Háznak valamiféle koordinált munkáját megvalósítani. A főigazgató-helyettes, Dr. Főző Virág 2002-től szolgálta a társulatot, sosem tolta magát előtérbe, viszont operatíve vitte a hátán a napi működést. Jelenleg nincs hozzá hasonló szakember Magyarországon, majd 20 év múlva lehet egy másik, ha annyira tehetséges lesz, hogy két évtizednyit bírjon az Opera hánykolódó nyergében. Esélye közel nulla.

Főző Virág kinyírásával nagyot vágott maga alatt a fán a null kilométeres, egyszemélyes “új vezetés”, azon kívül, hogy köszönet helyett fillér nélkül kikukázott egy igazi profit. (Önök felülnének a szerpentinjáró buszra, ha a sofőrnek jogsija sincs?)

Virág, mi, többiek köszönjük Neked az elmúlt, néhány nap híján negyedszázadot. Fantasztikusan dolgoztál, hihetetlen munkabírással, penge aggyal és rendszerezett tapasztalattal. És akkor is sokan vagyunk, ha a brutálisan nagy szabadság közepette a ma nyakadba borult kollégák nem is merik majd jelezni itt az egyetértésüket.

Perelünk.

(Dr. Főző Virág az Opera balettintézetének növendékeivel, a kék szoknyás ülő kislány mögött látható.)