(...)

Az október 23-ára beígért, majd november 4-én részlegesen megvalósított teljes „aktanyilvánosság” tehát a kormány második emberének személyes ügye volt, amit a miniszterelnök láthatóan szintén propagált, az egész megvalósítást pedig rászabadították a levéltári dolgozókra.

Akiknek most a történtek megmagyarázása is hárul, pedig morálisan és politikai értelemben a felelősség egyértelműen a kormányt, s talán leginkább Ruff Bálintot illeti. Érdemes megjegyezni, Magyar például félig-meddig kimenekült az egyre kellemetlenebb szituációból azzal, hogy bocsánatot kért az egy napig leügynöközött Lezsák Sándortól, Ruff viszont taktikusan hallgat.

(...)

Vagyis sikerült felelőtlenül és átgondolatlanul rászabadítani egy súlyos problémahalmazt a magyar társadalomra, hírbe hozni makulátlan közéleti szereplőket, a hibákért pedig magyarázkodhattak a levéltárosok, akikre a technikai megvalósítást lehetetlen határidőkkel rátolták. Se emberséges, se működő megoldásnak nem nevezném.

És mint hab a tortára, Szily Nóra empatikusra vett köztévés műsora mellé megérkezett Hegedűs Zsolt és Tarr Zoltán miniszter urak közös posztja: „Együtt lépünk át a múlt árnyékán! Egy nemzetként, egymásra figyelve.” Majd hozzátették, „független, interdiszciplináris szakértői testület alakult, amelyben történészek, szociológus, pszichológus és lelkigondozó segítik a múlt feldolgozását. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter közreműködésével pedig segélyvonalak is rendelkezésre állnak, hogy mindenki támogatáshoz jusson.”

Ez valami vicc akar lenni? Talán ez a morális mélypont ebben az amúgy is vérforraló történetben, így sikerült megvalósítani a megalomán Ruff-álmot, így olyan embereket, akiknek a kommunista diktatúra annak idején tönkretette az életét, a magyar állam most újra meghurcol, az áldozatokat az elkövetők között listázza. Ráadásul úgy, hogy mivel jó részük már elhunyt, meg sem tudja védeni magát.

És erre egyes kormánytagok ilyeneket tudnak írni: „Vigyázzunk egymásra! Oszd meg a bejegyzést, hogy mindenkihez eljusson.” Magyar Péter pedig szokásához híven egy túlhevült posztban páros lábbal beleállt a Fideszbe, mondván, nekik aztán meg se lenne szabad szólalniuk. Csakhogy ebben az esetben a miniszterelnök nem az ellenzékkel, hanem a magyar társadalom mélyen megsértett részével áll szemben, nekik okozott fájdalmat és kellemetlenséget ez az egész baklövés.