Tehát négy lehetőség van csak:
- aki ügynök volt és jelentett is, de kitakarították a nyilvántartásból, az mind röhög a markába
- aki ügynök volt és jelentett is, az most mind azt mondja, hogy csak kényszerből vagy magalkuvásból írt alá, de nem jelentett
- aki tényleg kényszerből vagy megalkuvásból írt alá, de tényleg nem jelentett, az az akkori politikának és a mostani kormánynak is áldozata (ha már meghalt, legalább nem éri szégyen, de védekezni sem tud)
- aki nem írt alá, hanem őt figyelték meg, de mégis rajta van a listán, az pláne (Lezsákot kivéve, mert neki alighanem börtönben kelle csücsülnie legalább a lakitelki buli miatt, ha nem kerül oda, akkor ennek a kormánynak a kedvezményezettje inkább)
(Számomra érthetetlen ezért, hogy ezt a listát miért kellett így közzétenni és miért nem lehetett legalább megvárni azt, amíg a beszervezési dossziék is kutathatóak lesznek, amiből TALÁN kideríthető, hogy az adott személy mit tett vagy mit nem tett. Persze aki jelentett de már kitakarítottak onnan, azok akkor is röhöghetnek a markukba. Miért kellett így sietni?? Lájkokért??Figyelemelterelés miatt?? Valaki kitalálta, hogy milyen jól mutatna egy sajttáj november negyedikén és a kutatók nem mertek szólni, hogy még nincsenek készen???)