Ma végre behoztam a lemaradásomat, és megnéztem a legutóbbi vizsgálóbizottsági üléseket. Többek között azért is érdemes ezeket követni, mert
itt jobban meg lehet figyelni az új kormánypárti politikusok viselkedését, gondolkodását, szerepfelfogását
- erre a plenáris üléseken a miniszterelnöki dominancia (omnipotencia?) mellett sokkal kevesebb az esély, a sajtóban pedig még ma is fehér hollónak számít egy-egy szabadon beszélő kormánypárti képviselő. A törvényjavaslatok vitájában persze megszólalnak tiszás honanyák és honapák is, ám a bizottsági munkában több a tér és a spontaneitás.
Ami a legjobban érdekel: mennyiben más ez a csapat, mint a szavazógépezetként hibátlanul működő, de belső ellensúlyt kevésbé jelentő fideszes kétharmad volt? A teljesen eltérő rekrutáció, a pártelőélet nélküli villámgyors parlamenti karrier milyen politikai következményekkel jár?
Ami feltűnő: miközben politikai értelemben egyelőre alig akad eltérő hang a kormánypárti csapatban,
a politikai képességek és szerepfelfogások tekintetében komoly különbségek vannak.
Ez persze nem meglepő, de azt fontos látni, hogy több olyan képviselője is van a Tiszának, aki képesnek látszik meghaladni a mameluk-modellt. A széles nyilvánosságban alig-alig látszanak, de a bizottsági munkájuk alapján valószínű, hogy előéletük és felkészültségük miatt egy potenciális belső vitahelyzetben nem csak bólogatni lennének képesek. Ők ma egyértelműen erőforrásai a kormánypártnak, ám míg a Fidesznél szinte semmi esélye nem volt annak, hogy a frakcióban ellensúly képződjön, itt akadnak olyan szereplők, akikből adott esetben nemcsak a kormányzati politika végrehajtói, hanem annak alakítói, sőt akár belső korlátai is válhatnak.
Hogy erre lesz-e politikai tér, lehetőség, igény vagy szükség, az persze már egy másik kérdés.