Még egy utánlövés akta- és ügynök- meg úgy rendszerváltásügyileg. Az elmúlt napokban ismét előkerült Karikó Katalin neve, akit a III/II-es csoportfőnökség szervezett be. Ebben semmi újdonság nincs, hiszen a Nobel-díjas kutató már 2021-ben bevallotta, hogy aláírt, de nem jelentett.

"Édesapámnak az 1956-os forradalomban történt részvételére, „bűnös” múltjára hivatkozva, engem a szakmai munkám ellehetetlenítésével fenyegettek meg. Azt tudtam, hogy édesapámat 1957-ben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, munkahelyéről elbocsátották, 4 évig munkát nem kapott. Tudtam, hogyan működik az a rendszer, féltem, ezért aláírtam a beszervezésre vonatkozó dokumentumot" - mondta el Karikó öt éve.

Az embert, aki a 23 éves lányt megzsarolta és megfenyegette, Salgó Lászlónak hívták. És akkor nézzük, neki mi lett a sorsa 1989 után:

1989–1997 között Csongrád megyei rendőrfőkapitány.

1996-tól dandártábornok.

1997–2001 között a hágai magyar nagykövetség belügyi attaséja.

2001–2002 között Tolna megyei rendőr-főkapitány vezette

2002-től vezérőrnagy.

2002–2004 között országos rendőrkapitány.

2004-től nyugalmazott altábornagy

2005-től az Europol szakmai aligazgatója.

Salgó László állambiztonsági múltja nem úgy derült ki, hogy valaki kinyomozta, vagy kikerült egy honlapra. Semmilyen aktanyilvánosság nem kellett ehhez. Mindenki pontosan tudta, ki volt ez az ember '89 előtt. És ezzel együtt lehetett '89 után az, aki. Pontosabban: ÉPPEN EZÉRT lett az, aki.

Számára ezt hozta a rendszerváltás. Az áldozatainak meg azt, hogy Salgó után az ún. közvélemény is megalázza őket.