Török egyrésztmásrészt Gábor ma végre felhagyott az angolnázással és életében először színt vallott.
Azt mondta (kb): az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás.

Na végre. Ez legalább világos beszéd, Gábor. Véget vethetsz a folyamatos feszengésnek, hiszen 16 éve azt érezzük minden megszólalásodon, hogy csak azért nem aléltál el nyilvánosan a Fidesz hatalomgyárától, mert pontosan tudtad, hogy az ciki.

Hadd bátorkodjam mindazonáltal koca politológusként, koca történészként és nagyon nem koca jogászként a figyelmedbe ajánlani az alábbi gondolatmenetet, ami véleményem szerint rávilágít az álláspontod tarthatatlanságára.

Magyarországon 2024 és 2026 között alkotmányos forradalom zajlott le egy 16 éve tartó, számos kérdésben helyes kiindulópontokra épített, de eltorzult, súlyosan megbetegedett és megreformálhatatlan rendszer ellen, amely 2025 novemberére egyértelműen soft diktatúrává keményedett politológiai terminusok alapján is álláspontom szerint.

Ez a rendszer, a NER, 2025 októberére már empirikusan bizonyítható politológiai tények alapján is túljutott a Körösényi Andrásék által leírt plebiszciter típusú vezérdemokrácián.

2025 őszén történt ugyanis meg az, hogy
több tízezer vidéki tiszás adatait kereshető térképre tették, amellyel minimum az érintett főszerkesztők a hatályos jogszabályok szerint bűncselekményt követtek el,
amely alkalmas volt arra, hogy kiszolgáltatott vidéki magyarok sokaságában félelmet keltsen és
amely esetben az államgépezet nem lépett működésbe, a főszerkesztőkkkel szemben sem az ügyészség sem a rendőrség nem lépett, ezáltal az államszervezet nem a sérelmet szenvedett tömegek oldalára állt, ami a Btk. tényállások miatt a feladata lett volna.
Akkor is így van ez, ha ezt a megfélemlítést a kormányzat nem egyenes szándékkal (dolus directus) akarta. Ezen megfélemlítési mozzanat akkor is határátlépés, ha ez eshetőleges szándékkal (dolus eventualis) valósult meg. A fenti büntetőjogi dogmatikai kifejezések használatát helyénvalónak érzem úgy és akkor is, ha ezen kifejezéseket nem kormányzatok, hanem természetes személyek aktusai kapcsán dolgozta ki a büntetőjog.

A tömeges megfélemlítési mozzanat miatt tekintem ezt az eseményt az Orbán rendszer cezúrájának, ezzel lépték át biztosan a Rubicon-t vezérelvű választási autokrácia és soft diktatúra között.

Nem azért nyertünk ekkorát, mert akkora demokrácia volt, hanem annak ellenére nyertünk, hogy már alig maradt belőle valami.
És nem azért adták át a hatalmat mert annyira szeretnék és mert annyira demokratikusak voltak, hanem azért, mert nem maradt más választásuk és mert a népakarattól mindig is féltek.
A hadsereg és a rendőrség pedig nincsen velük, - ezt Romulusz tábornok és Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter százados óta tudtuk - és ők is tudták hogy ezt mi tudjuk.

Akárhonnan nézzük ezt az áprilisi eredményt, a magyarok többsége nem arra szavazott hogy leváltja, hanem arra, hogy elzavarja őket, mert ez elzavarás. (Elzavarás copyright: Zárug Péter Farkas)
Majd 80%-os részvétel mellett ahol az egyik oldalon áll az állami erőforrások végtelen pénznyomtatógépe az amerikai és az orosz birodalom alányúlása, és Kína csendes keleti passzátszele, a másik oldalon meg a közösség és a közösségi média kreativitása, (nem, nem az algoritmus) a mezítlábasok és a körön kívüliek sovány összespórolt tagdíjai meg az európai unió (ahová amúgy tartozunk!) meglehetősen szolíd szivárogtatásai, szóval egy ilyen felállásban ez nem leváltás.
Ez elzavarás.
Nem az volt hogy április 12-én vasárnap este a vesztes gratulált és a győztes örült, hú, jó kis választás volt, megyünk aludni, mert holnap meló, hanem amikor megmutatta a tévé hogy kék az ország akkor az emberek az utcára mentek, kitárták az ablakaikat integetni, hömpölygött a nép a köztereken és Rió a rakpartra költözött, ismeretlenek borultak egymás nyakába, sírva és nevetve és megtelt a metro és a mozgólépcsőkön áradt a tömeg és a reptereken reklamáltak a külföldiek, hogy itt valami tévedés lehet, mert ők Budapestre jöttek egy tavaszi hétvégére és erre meghozták őket Madridba, ahol a Reál nyerte a BL kupát.

Ez elzavarás. Ez alkotmányos forradalom.

Baka András helyesen értékelt.