Az ATV Egyenes Beszéd műsorának vendége Szent-Iványi István külpolitikai szakértő, akit a magyar-ukrán konfliktusról kérdeztek.

Mint arról lapunk is beszámolt: újabb feszültség alakult ki a magyar-ukrán kapcsolatokban, miután Kijev Magyarországot is a Kárpáti Nyolcak (C8) nevű regionális együttműködés résztvevőjeként nevezte meg, Budapest azonban közölte, hogy nem csatlakozott a kezdeményezéshez. Volodimir Zelenszkij szeptember 18-án Ukrajna mellett Ausztriát, Lengyelországot, Romániát, Szerbiát, Szlovákiát, Magyarországot és Csehországot sorolta a C8 országai közé.

Magyar Péter ezzel szemben azt mondta, Magyarországot nem kérdezték meg a csatlakozásról,

és nem kíván részt venni az együttműködésben. Szent-Iványi István külpolitikai szakértő szerint nem világos, hol csúszott félre az egyeztetés: az ukrán fél azt állítja, hogy meghívta Magyarországot, a kijevi magyar ügyvivő pedig alacsonyabb szinten részt is vett a folyamatban. Arra is emlékeztetett, hogy az ukrán külügyminiszter júliusban már tárgyalt Orbán Anita magyar külügyminiszterrel a kezdeményezésről. Szent-Iványi szerint az esetleges félreértést diplomáciai csatornákon kellett volna rendezni a nyilvános üzengetés helyett.

A konfliktushoz hozzájárult a MOL és egy ukrán energetikai vállalat tervezett együttműködése is. A műsorban elhangzottak szerint a C8 első csúcstalálkozóján memorandumot írtak alá ukrán kőolajtermékek magyarországi tárolásáról, Magyar Péter azonban később kijelentette, hogy a Tisza-kormány alatt nem épül ukrán kőolajtározó a magyar–ukrán határ közelében. A miniszterelnök azt is közölte, hogy SMS-ben jelezte Hernádi Zsoltnak, a MOL elnök-vezérigazgatójának: elvárja, hogy a vállalat 25 százalékos tulajdonosként kezelje a magyar államot. Szent-Iványi szerint az állam bevonásának igénye érthető, magának az üzleti együttműködésnek az elutasítása azonban nehezen magyarázható, különösen azért, mert értelmezése szerint annak előkészítése már az Orbán-kormány idején is kapott egyfajta jóváhagyást.

Szent-Iványi István szerint a nyilvános vita azért is káros,

mert a magyar–ukrán kapcsolatok normalizálása Magyarországnak, Ukrajnának és különösen a kárpátaljai magyaroknak is érdeke.

A kisebbségi jogokról kötött megállapodással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Kijevnek december 31-ig kell teljesítenie bizonyos vállalásokat és törvénymódosításokat, így szerinte a határidő lejárta előtt nem lehet kijelenteni, hogy Ukrajna nem teljesítette a megállapodást. Úgy vélte, Budapestnek egyértelműen közölnie kellene Kijevvel és az európai partnerekkel, ha az ukrán uniós csatlakozási tárgyalások további fejezeteinek megnyitását e vállalások teljesítéséhez köti. Szent-Iványi szerint a visszatérő vétók és a közösségi médiában folytatott konfrontatív üzengetés helyett a vitás kérdéseket diplomáciai úton kellene rendezni.