T/13478 A kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kétperces hozzászólás után Kovács Tibornak megadom a szót hatperces hozzászólásra.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kétperces hozzászólás után Kovács Tibornak megadom a szót hatperces hozzászólásra.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló hatperces időkeretben Nyikos László képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Szilágyi György jobbikos képviselő.
ELNÖK: Köszönöm. Kettőperces hozzászólásra kap lehetőséget Németh Szilárd képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Képviselő úr, kérem szépen, az ülésvezető elnököt bírálni nem lehet a házszabály szerint. (Taps az ellenzék soraiban.) (13.00)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Gaudi-Nagy Tamás képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Egy kis türelmet kérek, képviselő úr. Lehet, hogy a telefonja szólt?
ELNÖK: Tessék kezdeni újra, és kérem, az órát állítsuk vissza. Köszönöm. Öné a szó, képviselő úr. A telefonját meg tegye távolabbra.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Soron kívül megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. A lehetősége megvan Kovács képviselő úrnak, mert kétperces hozzászólásra kért szót. Megadom. Tessék!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettőperces felszólalók következnek. Nyikos László képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Gaudi-Nagy Tamás képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Hatperces időkeretben Gaudi-Nagy Tamásnak adom vissza a szót.
ELNÖK: Lehetett hallani, köszönjük.
ELNÖK: Tessék folytatni, képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hatperces időkeret: Szilágyi György képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Gaudi-Nagy Tamás kért szót hatperces időkeretben.
ELNÖK: Képviselő úr, a tárgyra legyen olyan kedves térni.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az ülést vezető elnök általában nem kommentálja az elhangzottakat, de én kérem tisztelettel a képviselő urat, hogy ha a konkrét esetben nem tett eddig, akkor tegyen bejelentést…