H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percben megadom a szót Kolber István képviselő úrnak.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percben megadom a szót Kolber István képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő kétperces Ékes József képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Varga Zoltán képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Kolber István képviselő úr, független.
ELNÖK: Bocsásson meg, képviselő úr, de kérem, hogy nevezze meg azokat a módosító javaslatokat, amelyekhez szólni kíván.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Hegedűs Lorántné, a Jobbik képviselő asszonya.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kettő percben megadom a szót Kepli Lajos képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelettel kérem Józsa képviselő urat, hogy ne takarja el Varga képviselő urat, mert ő következik kettőperces hozzászólásra.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. További kétpercesek következnek, elsőként Kepli Lajos jobbikos képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre következik Magyar Zoltán képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Hörcsik Richárd képviselő úr, 15 perces időkeretben, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percben Varga Zoltán képviselő úrnak adom meg a szót.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló 15 perces időkeretben Magyar Zoltán képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percben megadom a szót Kepli Lajos képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. 15 perces időkeretben Ékes József képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percben megadom a szót Magyar Zoltán képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Bertha Szilvia képviselő asszonynak adom meg a szót, 15 perces időkeretben.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Komoróczki István urat, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárát, hogy kíván-e válaszolni a vitában…