H/13094 A Nemzeti Fejlesztés 2030 - az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Göndör István képviselő úr, MSZP.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Göndör István képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. És a hosszabbításba is beleegyeztem. Kettő percre megadom a szót Kovács Péter képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, Göndör képviselő úr. Kettő percre Kovács Péter képviselő úrnak adom meg a szót.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Hegedűs Lorántné képviselő asszony, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Három perc technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet.) (23.50) Tisztelt Országgyűlés! Két percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Magyar Zoltán képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Következő hozzászóló Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Kovács Péter képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kepli Lajos képviselő úr hozzászólása következik.
ELNÖK: Köszönöm, Kepli képviselő úr. Két percre megadom a szót Gaudi-Nagy Tamás képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Magyar Zoltán képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Következő hozzászóló Z. Kárpát Dániel, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Kepli Lajos képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Z. Kárpát Dániel.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Komoróczki István államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:)…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Köszönjük a kimerítő választ.), és mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Varga képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm képviselőtársaimat, és megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Kérdezem Szócska Miklós államtitkár urat,…