I/12879 Hisznek-e végre a valóságnak?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem Szabó képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem Szabó képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Képviselő úr a választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az interpellációra Fónagy János államtitkár úr fog válaszolni.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megadom a szót Z. Kárpát Dánielnek, és megkérdezem, hogy elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mivel a képviselő úr a választ nem fogadta el, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Soltész Miklós államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem Seszták képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Scheiring Gábor, független képviselő, interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez: "Mennyivel nőtt a szegénység, illetve az egyenlőtlenség az egykulcsos adórendszer…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Kérdezem képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A képviselő úr a választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Kimondom a határozatot: Hegedűs Tamás…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Balog Zoltán miniszter úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Egyperces viszonválaszra adom meg a szót.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az egyperces viszonválasz megilleti a miniszter urat is.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Dúró Dóra, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: "Tudja, hogy miért a Jobbik a legnépszerűbb a fiatalok körében?" címmel.…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A válaszadásra megadom a szót miniszterelnök úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Viszonválaszra megadom a szót képviselő asszonynak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A viszonválasz megilleti a miniszterelnök urat is.
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Schiffer András, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrnak: "Milyen ornitológiai és botanikai ismeretei vannak miniszterelnök…
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.