T/12364 A hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Lengyel Szilvia képviselő asszonynak, LMP.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Lengyel Szilvia képviselő asszonynak, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A következő felszólaló Magyar Zoltán képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindazokat, aki figyelemmel kísérik munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 18. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében…
ELNÖK: Köszönöm, jegyző asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban jelentkezett képviselői felszólalásokra kerül sor a rendelkezésre álló időkeret terhére. Elsőként szólítom Gyimesi Endre fideszes képviselő urat. Öné…
ELNÖK: Köszönöm szépen, Gyimesi képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Kovács Tibor képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Seszták Miklós képviselő úr, KDNP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Seszták képviselő úr. Kettő percben Kovács Tibor MSZP-s képviselő úr jelentkezett.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Seszták Oszkár képviselő úrnak adom meg a szót kettő percben.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétpercesek; Göndör István képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben Kupcsok Lajos képviselő urat illeti a szó, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben Göndör István képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percben Seszták Miklós képviselő úr, KDNP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Újabb kétperces, Ertsey Katalin képviselő asszony, LMP.
ELNÖK: Budai államtitkár úr, kérem szépen! Államtitkár úr, van lehetősége jelezni, és két percben hozzászólni. (Dr. Budai Gyula: Elnézést kérek!) Öné a szó. Beszámítom az időt, képviselő asszony.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Lesz lehetőség még, képviselő asszony. Két percben Seszták Miklós képviselő úr, KDNP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percben következik Simon Gábor képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Bana Tibor képviselő úr, Jobbik. Előre bejelentett felszólalás következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő előre bejelentett felszólaló Menczer Erzsébet képviselő asszony, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A következő hozzászóló Ertsey Katalin képviselő asszony, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kettő percben Seszták Miklós képviselő úr, KDNP!