T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces: Gúr Nándor képviselő úr, MSZP.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces: Gúr Nándor képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces: Riz Gábor képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre Kovács Tibor képviselő úr következik, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr.
ELNÖK: Kettő perc: Révész Máriusz képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Gruber Attila úrnak, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadójának, a napirendi pont előadója lesz 15 perces időkeretben. Öné…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, 15 perces időkeretben; elsőként Gulyás Gergely képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Bárándy Gergely képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Rubovszky György, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Mivel nem vezérszónoki körben történik a tárgyalás, ezért kétpercesekre is van lehetőség. Megadom a szót Bárándy Gergely képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm. További kétpercesek következnek; Gulyás Gergely képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre következik Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Bárándy Gergely képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Schiffer András képviselő úr következik két percben.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Gaudi-Nagy Tamás képviselő úré a szó, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló 15 perces időkeretben Gruber Attila képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percre Gaudi-Nagy Tamás képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Schiffer András, az LMP frakcióvezetője.