Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzottakra a kormány nevében Cséfalvay Zoltán államtitkár úr fog válaszolni. Öné a szó, államtitkár úr.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Az elhangzottakra a kormány nevében Cséfalvay Zoltán államtitkár úr fog válaszolni. Öné a szó, államtitkár úr.
ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Felkérem Göndör István jegyző urat, hogy ismertesse a további napirenden kívüli felszólalókat.
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a házbizottság múlt heti ülésén a frakciók képviselői egyetértettek a 2013. évi őszi ülésszak tervezett munkarendjében. Felkérem Szűcs Lajos…
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A munkarendet képviselőtársaim megkapták, és az a honlapon is elérhető. A házbizottság ülésén kialakult konszenzusra figyelemmel ennek elfogadásáról nem kell döntenünk.…
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólási időkeretekre, a vezérszónoki felszólalásokra az Országgyűlés…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót a nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter úrnak, Semjén Zsoltnak. Képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e a miniszteri választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszteri választ 204 igen szavazattal,…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Budai Gyula államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előbbi interpellációra adott államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. A válaszadásra megadom a szót Hoffmann Rózsa államtitkár asszonynak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Kérdezem a képviselő asszonyt, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Úgy értelmezem, hogy nem fogadta el az államtitkár asszony válaszát. Ezért kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Fónagy János államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem a képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tóth Csaba, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez: "Folytatódik a pénztárgépkáosz" címmel. Tóth Csaba képviselő urat illeti…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Cséfalvay Zoltán államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. (Dr. Józsa István nevetve: Senki nem tapsol!) Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja-e az államtitkári választ. Öné a szó, képviselő úr. (15.50)