Ligeti Miklós a HVG-nek adott interjút a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) megalakulásáról, saját helyzetéről és az NVHH elé kerülő ügyekről.
A HVG azon kérdésére, hogyan éli meg, hogy a szakmai és laikus közvélemény eddig nem tapasztalt lelkesedése ellenére nem őt választották az NVVH elnökének, Ligeti úgy válaszolt:
„Nincsenek érzelmeim, és nincs lelkiállapotom. Nem is lenne elegáns bármit mondanom erről.”
Arra, hogy Unger Anna, a megválasztott elnök és a Tisza is hívta a hivatalba, a jogász úgy reagált: „Nem a sajtóban szeretnék válaszolni erre.”
Ligeti Miklós kifejtette: az NVVH, ha már nemcsak két embere lesz, a vádemelés előtt átvehet nyomozásokat a rendőrségtől vagy az ügyészségtől. Ilyen akár a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Alapítványa miatt folyó eljárás is. A politika reakcióját viszont szerencsétlennek tartja Unger Anna felkapott, és Liget szerint sokak által félreértett mondatára, hogy hat év sem elegendő az ügyek végig viteléhez. A Transparency jogi igazgatója szerint lehet soron kívül nyomozni a legfontosabb ügyekben most is. A Tisza által beígért jogszabály-módosításoktól nem fognak felgyorsulni az eljárások, hiszen mindenekelőtt azt kellene megérteni, miért ilyen lassú a rendszer, miért olyan sok a felderítetlen bűneset.
„A gyorsaság nem feltétlenül egyenlő a hatékonysággal”, hangsúlyozza Ligeti.
A HVG felvetésére, hogy borzasztó időpocsékolásnak tűnik, hogy a bírósági tárgyalásokon ezer oldalakat olvasnak fel hetekig, Ligeti úgy válaszolt: „Nem értek ezzel egyet. Nem szabad feladni a bírósági tárgyalás közvetlenségének az elvét, mert ha ezen lazítunk, akkor nem lesz megállás, másban is lazítani fogunk. A perlogisztikán persze lehetne javítani.”
A kérdésre, hogy számítani lehet-e arra, hogy azok, például strómanok, akiknek most félnivalójuk van, önként felajánlanak vagyonokat, s megpróbálnak vádalkut kötni az új hivatallal, a jogi igazgató azt mondta: „Az államnak mindegy, ki fizet, ha visszajön a pénz, de az nem egyenlő a büntetőjogi felelősségvállalással. Nyilván akkor éri meg valakinek bejelenteni egy ügyet és visszaadni a pénzt, ha utána védelmet élvez. De ne gondolja senki, hogy Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István élhetne ezzel a lehetőséggel!”