DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a kérdését, igen tisztelt képviselőtársam. Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban megjelent a Frankfurter Allgemeine Zeitungban az ön által hivatkozott cikk, de rögtön hozzá kell tennem, a tudósok egyértelmű véleménye szerint itt egy olyan üzemanyaglobbi által megjelentetett cikkről van szó, amely köszönő viszonyban sincs az igazsággal. A Stuttgarter Zeitung 2000. január 15-ei, tehát öt nappal későbbi száma ezt lényegében már így értékelte, de a bajorországi Südweis Presse a január 28-ai számában ugyanezt fejtette ki. (Folyamatos zaj.)

A Frankfurter Allgemeine Zeitungban szereplő ruhri egyetemi tanulmány a nekünk megküldött álláspontból kitűnően egyértelműen ugyancsak a mi álláspontunkat támasztja alá; tehát azt, hogy a bioolaj egy rendkívül környezetkímélő olyan termék, amelyet mindenképpen célszerű termelni, mert a bioolaj két hét alatt teljesen lebomlik, semmiféle károsító hatása nincs. Ugyanakkor ha egy liter gázolaj olyan földbe kerül, amely alatt egy nagyobb mennyiségű édesvíz található, egymillió liter ivóvizet képes megfertőzni.

Elég ha egy olyan adatot közlök önnel, hogy az Európai Unió 2005-ig 5 millió tonna bioolaj előállítását támogatja, 2010-ig pedig 18 millió liter bioolaj előállítását támogatja. Ilyen esetben a földet nem kell ugaroltatni sem, tehát több módszerrel is igyekszik a bioolaj termelését elősegíteni. A továbbiakat majd az egy percben mondom el.

Forrás: parlament.hu