DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Én az ajánlás 12. pontjához szeretnék hozzászólni, ez Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam javaslata, és sem az alkotmányügyi bizottság, sem az előterjesztő nem értett egyet ezzel a módosítással. Álláspontom szerint azért lenne szükség a Vht. 37/C. § (6) bekezdésének az elhagyására, amit Gaudi-Nagy képviselőtársam javasolt, mert ez elég szigorú feltételeket hozna létre a végrehajtás során, hiszen itt arról van szó, hogy a címzett, amennyiben az ötödik munkanapon nem nyitja meg az ő e-mail címére elküldött határozatot vagy bármilyenfajta hatósági intézkedést vagy végrehajtó intézkedést, akkor a következő napon ez kézbesítettnek fog minősülni.
Ez egyrészt nagyon súlyos következményekkel járó dolog, tehát aki gyakorló ügyvéd, nagyon jól tudja, mit jelent az, ha beáll a kézbesítési vélelem, hogy ez mivel jár együtt. És nyilván így sokkal célszerűbb lenne egy olyan szabálynak az alkalmazása, még ha azt is mondjuk, hogy gyorsítani akarjuk a végrehajtási eljárás folyamatát, nem biztos, hogy azzal a 2-3 nappal, amit egyébként még más módon ki lehetne küszöbölni, nem nyernénk többet, mint amennyit így vesztünk ennek a szabálynak a szigorú elfogadásával.
Tehát úgy, ahogy jelen pillanatban a cégnyilvántartás során is, az elektronikus eljárásban, amikor nem nyitja meg az ügyvéd például a bíróságtól érkező határozatot 8 napon belül, akkor abban az esetben a bíróság ki fogja kézbesíteni neki hagyományos módon, viszont nem áll be a kézbesítési vélelem, tehát mindenfajta fellebbezési határidő, s a többi, s a többi, akkor nyílik meg, amikortól igazoltan át tudja venni.
Ez olyanfajta jogbizonytalanságot okoz, ami nagyon sok esetben éppen elhúzhatja az időt, az eljárási időt, hiszen a kézbesítési vélelmet meg lehet dönteni, vagy bizonyítási eljárást kell lefolytatni, és a többi, és a többi, tehát sokkal több probléma lesz vele. És nem láttuk ebben a végrehajtási törvényben ezt a lehetőséget, hogy ebben az esetben papír alapon kellene ezt beadni, hanem az derül ki belőle, hogy ebben az esetben márpedig beáll a kézbesítési vélelem.
Tehát ebben az esetben én azt gondolom, Gaudi-Nagy Tamásnak a módosító javaslata mindenképpen célszerű, és ezért ajánlom elfogadásra.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés