DR. LENHARDT BALÁZS (Jobbik): Ígérem, hogy most már utoljára szólunk hozzá, és akkor le lehet zárni ezt a vitát.
Itt is röviden egyetlen szempontra hívnám fel a figyelmüket, hogy a jelenlegi csődtörvény mögött álló ideológia egy polgári jogi felelősséget állapít meg a cégek számára. Úgyhogy az a fajta megengedőbb és nyilván polgári jogban indokolt jóhiszeműség az adott körülmények között elvárható magatartást helyezi kilátásba. Annyi visszaélés történt az elmúlt időszakban, és annyi csalárd, direkt ilyen célból létrejött cég szerepel a gazdasági életben és rombolja az erkölcsi morált, hogy ennél sokkal szigorúbb fellépésre van most már szükség. Ezért az ajánlás 19. vagy 53. pontjára hívnám fel a figyelmüket.
(21.00)
Jelenjen meg egy sokkal komolyabb büntetőjogi alapú felelősség is most már a csődtörvényben. Módosítani javasoltam a Btk.-t is, ahol ugyan létezik a tartozás fedezetének elvonása mint bűncselekmény, csak ezt a joggyakorlatban nagyon kevésszer alkalmazza a bíróság. Nyilván azért is, mert nehéz ezt a tényállást ráhúzni, nehéz alkalmazni, pedig ez nagyon fontos lenne.
Sőt, az indítványoztuk itt, hogy ezt ki kellene egészíteni, és ez lenne az egésznek a lényege, hogy nem csupán bűncselekmény elkövetőjét börtönnel fenyegetjük, hanem utána öt évre tiltsuk is el az elkövetőt gazdasági társaság alapításától és vezető tisztségviselőként bármilyen gazdasági társaságban való részvételtől. Ez lenne az alapja. Nyilvánvaló, aki egyszer elkövetett egy ilyen bűncselekményt, az potenciális bűnismétlő, és a következő társaságban is jó eséllyel elkövetheti ugyanazokat a cselekményeket, amit itt elkövetett.
Azt gondolom - és nagyon jó lenne, ha erre is érdemi választ kapnánk, hogy ezt gondolják át -, és tényleg belátva a jelen korszak követelményeit, a tarthatatlan gazdasági bűnözést, álljanak a sarkukra, és hatékonyabb módon védjék a gazdasági élet tisztaságát, próbálják meg kifehéríteni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés