DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Igyekszem rövid lenni, elnök úr, bár ezeket a vitákat egyébként a bizottságokban már nagyjából lefolytattuk a módosító indítvány benyújtóival.

A 2. pontban foglalt módosító indítványt - amelyet Stágel Bence nyújtott be - Gaudi-Nagy Tamás kifogásolja a jogi képviselők felelősségével kapcsolatban. Az az álláspontunk, hogy egy jogi képviselőtől elvárható, hogy a beadványt hiánytalanul terjessze a bíróság elé, ennek hiányában velük szemben szigorúbb jogkövetkezmények alkalmazása elfogadható, akárcsak más ügycsoportokban egyébként, tehát más területeken is ez a helyzet. Megjegyzem, hogy ez nem zárja ki, hogy újból benyújtsák a beadványt, hiánytalanul, tehát az elutasítás nem zárja ki a hiánytalanul való ismételt benyújtást.

Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr 9. pontban szereplő módosító javaslatát azért nem támogatjuk, mert a végrehajtói kamara elektronikus kapcsolattartást biztosító rendszere jelenleg még fejlesztés alatt áll, ráadásul az arra való csatlakozás mindenkinek csak joga és nem kötelezettsége jelen pillanatban. A kézbesítési rendszerhez történő csatlakozás és kilépés egyes jelentős gazdasági erővel rendelkező jogi személyeken, például bankokon, takarékszövetkezeteken kívül másoknak jelen pillanatban még komoly gondot okozna, ezért nem támogatjuk.

Gaudi-Nagy Tamás 15. pontban foglalt, általa forradalminak nevezett javaslata annyiban forradalmi, amennyiben a polgári anyagi jog szabályaival alapvetően ellentétes, tudniillik, hogy a jelzálogjoggal biztosított követelés ne kerüljön kielégítésre. A hitelezés a biztosítékadás során kiveszi a döntést a szerződéskötő felek kezéből, és a mi megítélésünk szerint ennek előre láthatatlan, a belföldi jelzáloghitelezésre vonatkozó következményei lehetnének, amennyiben az jelentősen drágíthatja például a jelzáloghitelezést, hiszen ez azt jelenti, hogy a jelzáloghitel ezentúl nincs teljes egészében fedezve, ezért egyrészt azon túl, hogy a polgári anyagi jogi szabályokkal, az anyagi jogi elvekkel ellentétes, a hitelezési gyakorlatot is erősen befolyásolja. Nem is annyira polgári jogi, hanem gazdasági kérdés, hogy egy ilyen, jelzáloghitelezésre vonatkozó alapvető szabályt megváltoztassunk.

Szilágyi Péter képviselő úr 16. pontban foglalt módosító indítványa elutasításának az indokait hadd ne ismertessem, ha már nincs itt Szilágyi Péter képviselő úr, de úgy gondolom, hogy válaszoltunk az ő felvetéseire.

Ennyi módosító indítványt tudtam beazonosítani. Köszönöm szépen a módosító javaslataikat, különösen azokat, amelyeket támogatni tudtunk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu