10 234 felszólalás
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Most megadom a szót szintén kettő percben Simicskó Istvánnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Most visszatérünk az írásban előre bejelentett felszólalók köréhez. Megadom a szót Braun Mártonnak, a Fidesz képviselőjének.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: A következő felszólaló Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a KDNP képviselőcsoportja felszólalási időkeretéből 5 percet átadott a Fidesznek. Kérem a technikai munkatársakat, hogy ennek megfelelően állítsák át a felszólalási időkeretet, tehát KDNP öt percet adott át. (Megtörténik.) Igen, köszönöm szépen. Megadom…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Megadom a szót Szilágyi Györgynek, a Jobbik képviselőjének reagálásra.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Kontrát Károly államtitkár úr válaszol.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: A következő reagáló Tóth József, a Fidesz képviselője.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Szintén kétperces felszólalásra következik Tarnai Richárd, a KDNP képviselője.
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
ELNÖK: Megadom a szót két percben Simicskó István államtitkár úrnak. (Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Nem értem, hogy Tarnai Richárd miért háborodik föl azon, hogy Bertha Szilvia számon kéri a kormányoldalon, hogy egy széles körnek, köztisztviselők, közalkalmazottak, köztük az én felsőkoktatásban dolgozó kollégáimnak 2008 óta az illetményalap-bértáb…
T/12788 A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt képviselő asszonynak jelzem, hogy kérésére a módosító indítványok benyújtásának határideje az ülésnap vége lesz. (Lengyel Szilvia: Köszönöm szépen.) Kettőperces reagálásra következik Sáringer-Kenyeres Tamás, a KDNP képviselője.
T/12788 A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény módosításáról
ELNÖK: A következő felszólaló Ékes József, a Fidesz képviselője. (13.10)
T/12788 A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény módosításáról
ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Varga Géza, a Jobbik képviselője.
T/12788 A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény módosításáról
ELNÖK: Sáringer-Kenyeres Tamás, KDNP, képviselő válasza következik. (13.20)
T/12788 A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény módosításáról
ELNÖK: Képviselő úr, kérem, hogy kicsit hangosabban beszéljen, mert mi figyeljük, csak nem halljuk. (A képviselő feljebb csípteti a mikrofonját.)
T/12788 A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót kettő percben Lengyel Szilviának, az LMP képviselőjének.
T/12788 A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mivel több képviselő felszólalásra nem jelentkezett, megkérdezem Czerván György államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Czerván György: Igen.) Államtitkár úr jelzi, hogy válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Öné a szó.
T/12788 A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról szóló 2003. évi LII. törvény módosításáról
ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr előterjesztői válaszát. Az általános vitát elnapolom, lezárására a módosító indítványok házszabályszerű benyújtása érdekében az ülésnap végén kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szól…
T/12790 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról
ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr expozéját. Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Megadom a szót Aradszki Andrásnak, a gazdasági és informatikai bizottság előadójának.
T/12790 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról
ELNÖK: Most megadom a szót Spaller Endrének, a fogyasztóvédelmi bizottság előadójának.
T/12790 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A következő felszólaló Domokos László úr, az Állami Számvevőszék elnöke. Öné a szó, elnök úr.
T/12790 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról
ELNÖK: Megköszönöm elnök úr felszólalását. Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Spaller Endrének, a KDNP képviselőjének. (Spaller Endre jelzi, hogy nem kíván szólni.) Akkor továbblépünk. Felszólalásra következik Staudt Gábor, a Jobbik képviselője.
T/12790 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitáját a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében az ülésvezető elnök ma délelőtt javaslatot tett, és 14 óráig elnapolta. A módosító j…
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm. Tájékoztatom a tisztelt képviselőtársakat, hogy míg eddig a kormány egyértelműen és világosan azt az álláspontját fejtette ki, hogy a médiaügy, médianyilvánosság, médiaegyensúly kérdése nem kormányzati hatáskör, a jelen felszólalással kapcsolatban a kormány képviselője jelezte, hogy…
Napirend előtti felszólalások
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési vita során kormányoldalról teljesen félrevezető állítások hangzanak el a magyar államadóssággal kapcsolatban. Például: az adósságcsapda lehántása véglegesen megtörtént. Vagyis kikerültünk az adósságcsapdából. V…
T/12364 A hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a záróvitát lezárom. Megkérdezem Font Sándor urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Öné a szó, képviselő úr.
T/12364 A hegyközségekről szóló 2012. évi CCXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra később, még a mai ülésnapunkon sor kerül. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó…
T/11187 A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról
ELNÖK: Nem kíván hozzászólni. Így a benyújtott módosító javaslatról történő határozathozatalra és a zárószavazásra később, még a mai ülésnapunkon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszás…
T/11187 A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról
ELNÖK: Megadom a szót Lengyel Szilviának, az LMP képviselőjének. Csak jelzem, hogy amikor képviselői indítvány vitája zajlik, akkor az ügyben érintett szaktárca képviselőjének elvileg képviseltetnie kellene magát a parlamentben - a záróvita is idetartozik -, de az ő távollétében is természetesen a v…
T/11187 A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról
ELNÖK: Megadom a szót Magyar Zoltánnak, a Jobbik képviselőjének.