10 296 felszólalás
T/756 A földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993.évi II.törvény módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni ebben a vitaszakaszban. (Senki sem jelentkezik.) Miután több felszólaló nem jelentkezett, a vita e szakaszát és a részletes vita egészét lezárom. A kapcsolódó módosító javaslatok házszabályszerű benyújtására a mai ülésnapunk végéig van lehetőség. Me…
T/756 A földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993.évi II.törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok határozathozatalára a következő ülésünkön kerül sor. Most soron következik a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/757. számon, a bizottságok együttes ajá…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a jegyző által ismertetett vitaszerkezetet. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a vitaszerkezetet elfogadta. Megnyitom az első vitaszakaszt az ajánlás 1-12., 4…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a lehetőséget Medgyasszay László képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum.
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
ELNÖK: Képviselő úr, ha jól értettem, akkor ezzel a plusz fél perccel elállt a további kétperces hozzászólási szándékától? (Dr. Medgyasszay László: Igen, elnök úr, köszönöm szépen. Egyelőre legalábbis.) Van még kétperces hozzászólásra jelentkező. Orosz Sándor képviselő úr, Magyar Szocialista Párt .
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Göndör István képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Kapronczi Mihály képviselő úrnak, Magyar Igazság és Élet Pártja.
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni ebben a vitaszakaszban. (Senki sem jelentkezik.) Jelzés nem érkezett. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a második vitaszakaszt az ajánlás 13-40. és 43., 45., illetőleg 46. pontj…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Orosz Sándor képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Orosz Sándor képviselő úr megjegyzése helyénvaló volt, úgyhogy mindenkit nyomatékosan arra kérek, hogy az ülésteremben ne használjon rádiótelefont! Megadom a szót Farkas Imre képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs ilyen jelzés.) Mivel felszólaló nem jelentkezett, a vita e szakaszát lezárom. Megnyitom az utolsó vitaszakaszt az ajánlás 41. pontjáról. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Jelzésre:) Megadom a szót Orosz Sándor…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni ebben a vitaszakaszban. (Senki sem jelzi hozzászólási szándékát.) Jelentkezés nem történt. A vita e szakaszát és a részletes vita egészét is lezárom. A kapcsolódó módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása a mai ülésnapunk végéig történhet meg.…
T/757 A termőföldről szóló 1994.évi LV.törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok határozathozatalára következő ülésünkön kerül sor. Most soron következik az általános mezőgazdasági összeírásról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/718. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/718/23. számon kapták…
T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem, hogy az Országgyűlés elfogadja-e a jegyző asszony által ismertetett vitaszerkezetet. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a vitaszerkezetet elfogadta. Megnyitom az első vitaszakaszt az ajánlás 1-8.…
T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki ehhez a vitaszakaszhoz hozzászólni. (Senki sem jelzi hozzászólási szándékát.) Nem történt jelentkezés. Mivel jelentkezés nem történt, a vita e szakaszát lezárom. Megnyitom a második vitaszakaszt az ajánlás 9-17. pontjai szerint. Itt két előzetes írásbeli j…
T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról
ELNÖK: Ugyancsak írásban jelezte felszólalási szándékát Dán János képviselő úr, Független Kisgazdapárt. Megadom a szót.
T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról
ELNÖK: Megadom a szót Kis Zoltán képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége.
T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Zsikla Győző képviselő úr, Független Kisgazdapárt.
T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról
ELNÖK: Megadom a szót Tóth András képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról
ELNÖK: Megadom a szót Németh Imre képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Zsikla Győző képviselő úr. Megadom a szót.
T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Németh Imre képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.
T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról
ELNÖK: Több felszólaló nem jelentkezett. Megkérdezem, hogy esetleg kíván-e mégis valaki szólni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván senki sem. A vita második szakaszát is lezárom, és egyben megnyitom az utolsó vitaszakaszt, az ajánlás 18-20. pontjáig. Írásban itt is egyedül Zsikla Győző képviselő úr…
T/718 Az általános mezőgazdasági összeírásról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni e vitaszakaszban. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezés nem történt. A vita e szakaszát ezért lezárom, és a részletes vita egészét is lezárom. A kapcsolódó módosító javaslatok házszabályszerű benyújtására a mai ülésnapunk végéig va…
T/759 A közjegyzőkről szóló 1991.évi XLI.tv.mód-ról
ELNÖK: Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a jegyző úr által ismertetett vitaszerkezetet. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a vitaszerkezetet elfogadta. Megnyitom az első vitaszakaszt az ajánlás 1-5. pontjai szerint. Megkér…
T/759 A közjegyzőkről szóló 1991.évi XLI.tv.mód-ról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Csákabonyi Balázs képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
T/759 A közjegyzőkről szóló 1991.évi XLI.tv.mód-ról
ELNÖK: Megadom a szót Vitányi Istvánnak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőjének.
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindazokat, akik figyelemmel kísérik munkánkat. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 11. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Herényi Károly és Kapronczi Mihály jegyzők lesznek a segítségemre. Bejelentem továb…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselőcsoportok hozzászólásaira kerül sor, frakciónként öt-öt perces időkeretben. Kérem, hogy a frakciók képviselői, a frakcióvezetők jelezzék felszólalási szándékukat, amennyiben van ilyen. Megadom a szót Simicskó István képviselő úrnak, Fidesz-Magyar…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megadom a szót Szent-Iványi István képviselő úrnak, Szabad Demokraták Szövetsége.