10 296 felszólalás
T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról
ELNÖK: Megadom a szót Zuschlag János képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt; őt követi majd Rogán Antal, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselője.
T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról
ELNÖK: Megadom a szót Rogán Antal képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt; őt követi majd Béki Gabriella képviselő asszony, Szabad Demokraták Szövetsége.
T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról
ELNÖK: Megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, Szabad Demokraták Szövetsége; őt követi majd Horváth László képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról
ELNÖK: Megadom a szót Horváth László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt; őt követi majd Bognár László, a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselője.
T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról
ELNÖK: Megadom a szót Bognár László képviselő úrnak, Magyar Igazság és Élet Pártja; akit Csizmár Gábor képviselő úr követ, a Szocialista Párt képviselőjeként.
T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Bakonyi Tibor képviselő úr. Jól jelzi a készülék?
T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról
ELNÖK: Az írásban előzetes jelentkezéseket követően, úgyhogy annak a sorrendjében... (Bakonyi Tibor: Jó, köszönöm. Akkor később teszem meg felszólalásomat.) Soron következik Csizmár Gábor képviselő úr, Magyar Szocialista Párt; akit Horn Gábor képviselő úr követ a Szabad Demokraták Szövetsége részérő…
T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról
ELNÖK: Úgy látom, hogy Horn Gábor képviselő úr nincs jelen. Megadom a szót Bakonyi Tibor képviselő úrnak.
T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról
ELNÖK: Megadom a szót Fritz Péter képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nincs jelentkező. Megkérdezem Bogár László államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Bogár László: Igen!) Igen. Megadom a szót.
T/338 A miniszterek feladat-és hatáskörének változásával, valamint az Ifjusági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom, a részletes vitára bocsátásról holnap délután határoz az Országgyűlés. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részl…
T/257 A vad védelemről, a vadgazdálkodásról valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Kérem, aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom a részletes vita első szakaszát az ajánlás 1-8. pontjai alapján. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Sen…
T/257 A vad védelemről, a vadgazdálkodásról valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról
ELNÖK: Kíván-e még valaki felszólalni ebben a vitaszakaszban? Mivel több felszólaló nem jelentkezett... (Szabó Lukács jelentkezik.) Szabó Lukács ehhez a vitaszakaszhoz jelentkezett? (Szabó Lukács: Igen.) Akkor mégis jelentkezett; megadom a szót Szabó Lukács képviselő úrnak, Magyar Igazság és Élet Pá…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Megadom a szót Orosz Sándor képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőjének; akit Tóth István követ, a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről.
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Kétperces hozzászólások következnek, úgyhogy Tóth István képviselő úrtól még egy kis türelmet kérek. Elsőként Surján László kért szót kétperces hozzászólásra - és még vannak néhányan.
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Csurka István képviselő úr, Magyar Igazság és Élet Pártja.
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Gyimóthy Géza képviselő úr.
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Valóban van kétperces hozzászólásra is lehetősége, és van természetesen arra is lehetőség, hogy ha még marad a Kisgazdapártnak ideje, akkor az írásban jelzett felszólalások után gombnyomással jelezze felszólalási szándékát a Kisgazdapárt bármelyik képviselője, és így természetesen szót fog ka…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Orosz Sándor képviselő úrnak.
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Ismét kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Gyimóthy Géza képviselő úr, Független Kisgazdapárt.
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Bognár László képviselő úr, Magyar Igazság és Élet Pártja.
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Még egy kétperces hozzászólásra jelentkezett Gyimóthy Géza képviselő úr, s utána majd ismertetem, hogy melyik frakciónak mennyi ideje van.
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Még egy kétperces hozzászólás van: Orosz Sándor.
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Szeretném ismertetni az egyes frakciók rendelkezésére álló időket: Fidesz-Magyar Polgári Párt 46 perc, Magyar Szocialista Párt 17 perc 20 másodperc, Független Kisgazdapárt 3 perc, a Szabad Demokraták Szövetségének már nincs ideje, Magyar Demokrata Fórum 13 perc 20 másod…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, aki kétperces hozzászólásra kért lehetőséget.
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Megadom a szót Polonyi Kornél képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt; őt követi majd Vidoven Árpád.
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Varga Mihály politikai államtitkár úr.
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Danka Lajos képviselő úr, Független Kisgazdapárt.
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Szintén kétperces hozzászólásra jelentkezett Juhász Ferenc képviselő úr, Magyar Szocialista Párt.
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
ELNÖK: Megadom a szót Vidoven Árpád képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt, akit majd Szalai Annamária követ, szintén a Fidesz részéről.