5 921 felszólalás
T/1107 Egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A szociális bizottság kisebbségi véleményét Szűcs Lajos képviselő úr ismerteti. Képviselő úr, öné a szó. (10.00)
T/1107 Egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az emberi jogi bizottság előadója Németh Erika képviselő asszony. Képviselő asszony, önt illeti a szó.
T/1107 Egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a bizottsági előadók felszólalásainak a végére értünk. Tisztelt Országgyűlés! Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, a napirendi ajánlás szerinti tízperces időkeretben. Elnézést, időközben kétperces felszólal…
T/1107 Egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ülés végéig kérjük benyújtani a módosító indítványokat. Köszönöm szépen. Az előre írásban felszólalásra jelentkezett képviselők: Tittmann János, Frajna Imre képviselő urak, Béki Gabriella képviselő asszony, Csáky András és Bartha László képviselő…
T/1107 Egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Írásban előre jelentkezett felszólalásra Frajna Imre képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr, önt illeti a szó.
T/1107 Egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Írásban előre felszólalásra jelentkezett Béki Gabriella képviselő asszony. A képviselő asszonyt illeti a szó.
T/1107 Egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Előre írásban jelentkezett felszólalásra Csáky András, a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Képviselő úr, öné a szó.
T/1107 Egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Az írásban előre felszólalásra jelentkezett képviselők során végigértünk. A szót kérők sorában Lezsák Sándor képviselő úr jelentkezett szólásra, majd ezt követően Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum részéről. Lezsák Sándor képviselő…
T/1107 Egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom tízperces felszólalásra a lehetőséget Csáky András képviselő úrnak. Képviselő úr, öné a szó.
T/1107 Egyes, az egészségügyet és a társadalombiztosítást érintő törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak. Képviselő asszony, öné a szó.
I/1242 Lesz-e egyáltalán Európai Uniós agrártámogatás a magyar gazdálkodóknak 2004-ben?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Németh Imre miniszter úrnak.
I/1242 Lesz-e egyáltalán Európai Uniós agrártámogatás a magyar gazdálkodóknak 2004-ben?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem az interpelláló képviselő urakat, elfogadják-e a miniszteri választ. (Jelzésre:) Tóth Imre képviselő úré a szó.
I/1242 Lesz-e egyáltalán Európai Uniós agrártámogatás a magyar gazdálkodóknak 2004-ben?
ELNÖK: A képviselő úr a választ nem fogadta el, ezért kérdezem az Országgyűlést, elfogadja-e a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a miniszteri választ 193 igen, 144 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett elfogadta. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezz…
K/1246 Magára hagyja-e a Kormány a kistelepülések önkormányzatait a hulladékgazdálkodási feladataik elvégzésében?
ELNÖK: A kérdésre Kis Zoltán államtitkár úr válaszol. Államtitkár úr, öné a szó.
K/374 Hol tart a Magyarország körgyűrű építése, milyen reményei vannak a XVI. kerületi lakosoknak?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Vidorné Szabó Györgyi, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a gazdasági és közlekedési miniszternek: "Hol tart az M0-ás körgyűrű építése? Milyen reményei vannak a XVI. kerület lakosainak?" címmel. Vidorné Szabó Györgyi képviselő asszonyt ille…
K/374 Hol tart a Magyarország körgyűrű építése, milyen reményei vannak a XVI. kerületi lakosoknak?
ELNÖK: Köszönöm. A kérdésre Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter úr válaszol. Miniszter úr, öné a szó.
K/403 Mikor nyilvánítják védetté a Csörnöc-mentét?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Németh Zsolt, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, kérdést kíván feltenni a környezetvédelmi és vízügyi miniszternek: "Mikor nyilvánítják védetté a Csörnöc mentét?" címmel. Németh Zsolt képviselő urat illeti a szó.
K/403 Mikor nyilvánítják védetté a Csörnöc-mentét?
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kérdésre Kis Zoltán államtitkár úr válaszol, és kérem képviselőtársaimat a kétperces időkeret betartására. Köszönöm.
K/1221 Folyt-e Magyarországon a sportolók egészségét súlyosan veszélyeztető, szervezett doppingoltatás a szocialista diktatúra éveiben ?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Szijjártó Péter, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek: "Folyt-e Magyarországon a sportolók egészségét súlyosan veszélyeztető, szervezett doppingoltatás a szocialista diktatúra éveiben?" c…
K/1221 Folyt-e Magyarországon a sportolók egészségét súlyosan veszélyeztető, szervezett doppingoltatás a szocialista diktatúra éveiben ?
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kérdésre Csehák Judit miniszter asszony válaszol. Öné a szó.
K/1206 Szándékozik-e rokkant embereken segíteni, akik őstermelői igazolvánnyal is rendelkeznek?
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Vincze László, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek: "Szándékozik-e rokkant embereken segíteni, akik őstermelői igazolvánnyal is rendelkeznek?" címmel. Vincze László képviselő urat illeti a szó.
K/1206 Szándékozik-e rokkant embereken segíteni, akik őstermelői igazolvánnyal is rendelkeznek?
ELNÖK: Köszönöm szépen, és kérem képviselőtársaimat a kétperces időkeret betartására. A kérdésre Csehák Judit miniszter asszony válaszol.
K/1259 Találós kérdés: a magyar pénzügyminiszter számára hogyan lehet több a 30.000 a 100.000-nél?
ELNÖK: Kedves Képviselőtársaim! Homa János, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: "Találós kérdés: a magyar pénzügyminiszter számára hogyan lehet több a 30 ezer a 100 ezernél?" címmel. A kérdésre a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező László Csaba pénzügyminisz…
K/1259 Találós kérdés: a magyar pénzügyminiszter számára hogyan lehet több a 30.000 a 100.000-nél?
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kérdésre Burány Sándor államtitkár úr válaszol. Államtitkár úr, öné a szó.
K/1260 A szocialisták már a súlyos testi sértéstől sem riadnak vissza
ELNÖK: Kedves Képviselőtársaim! Szalai Annamária, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni az igazságügy-miniszternek, "A szocialisták már a súlyos testi sértéstől sem riadnak vissza?" címmel. Szalai Annamária képviselő asszonyt illeti a szó.
K/1260 A szocialisták már a súlyos testi sértéstől sem riadnak vissza
ELNÖK: Köszönöm. A kérdésre Bárándy Péter miniszter úr válaszol. Öné a szó.
A/1264 Mennyit ér az Ön szava I.?
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Magda Sándor, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni az oktatási miniszternek, "Mit kíván tenni a korábbi, minőséget romboló intézkedések kiküszöbölésére?" címmel. Magda Sándor képviselőt illeti a szó. (Közbeszólás: Nincs itt.) Megállapítom, hogy a képviselő úr…
A/1265 Mennyit ér az Ön szava II.?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Őry Csaba, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek, "Mennyit ér az ön szava? - II." címmel. A miniszterelnök halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt válaszadásra Csillag István gazdasági és közlekedési minisztert jelölte ki. Megkérdezem Őry Csaba k…
A/1261 A Herendi Porcelánmanufaktúra után remélem nem a Szent Korona keresztpántja következik?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Horváth Balázs, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, kérdést kíván feltenni a gazdasági és közlekedési miniszternek, "A Herendi Porcelánmanufaktúra után, remélem, nem a Szent Korona keresztpántja következik" címmel. Horváth Balázs képviselő urat il…
A/1261 A Herendi Porcelánmanufaktúra után remélem nem a Szent Korona keresztpántja következik?
ELNÖK: Köszönöm szépen. A kérdésre Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter úr válaszol. Öné a szó.