525 felszólalás
T/17383 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének emelése érdekében
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon gyorsan szaladtunk bele ebbe a témába a mai ülésen, de azt gondolom, hogy nem hiábavaló ez, és nagyon fontos témához érkeztünk el. A Jobbik Magyarországért Mozgalom, mióta bekerült az…
T/17383 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének emelése érdekében
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Országgyűlési Képviselőtársaim! Csatlakoznék az utolsó szóhoz. Vejkey úr azt mondta, hogy a Jobbiknak kell viselni a felelősséget. Hát igen, ugyan a parlament fogja elfogadni, de nyilván szívesen viseljük ennek felelősség…
T/15761 A Lex CEU eltörléséről
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom ellenezte a Fidesznek azt a törvényjavaslatát, amely lex CEU néven híresült el, illetve nem is szavaztuk azt meg. Hogy miért is? A Jobbik…
H/14507 A közszférában kialakult bérfeszültségek enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom támogat mindenfajta törvényjavaslatot, illetve országgyűlési határozati javaslatot is, amely a közszférában dolgozók bérének az emelésérő…
T/15422 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Staudt Gábor képviselőtársam már kifejtette azokat az okokat, ami miatt támogatandó ez a törvényjavaslat. A tegnapi napon Orbán Viktor miniszterelnök úr arról beszélt itt…
T/15329 A burkolt pártfinanszírozás megakadályozásáról és az átlátható kampányfinanszírozás biztosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom nem támogatja a törvényjavaslatot, sőt a Törvényalkotási bizottság ülésén egyetlenegy ellenzéki poli…
T/15371 Az ügyvédi tevékenységről
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom a Törvényalkotási bizottság ülésén elmondta azt a véleményét, hogy részben örülünk annak, hogy bizonyos módosítónk, amit elmondtunk a hozzász…
T/12366 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitában is kifejtettük azt az álláspontunkat, hogy nem tudunk egyetérteni ezzel a törvényjavaslattal, már csak azért sem, mert többször kifejtettük, hogy ne Brüsszelből irányíts…
T/15785 Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat alapvetően előremutató törvényjavaslat sok tekintetben. Számtalanszor tettük már itt szóvá a bírák, ügyészek, igazságügyi, ügyészségi alkalmazottak bérét…
T/15329 A burkolt pártfinanszírozás megakadályozásáról és az átlátható kampányfinanszírozás biztosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Elolvastam ennek a javaslatnak az indokolását, és megmondom őszintén, hogy majdnem könnyek gyűltek a szemembe, annyira megsajnáltam a Fideszt és a KDNP-t, hogy milyen méltánytalanu…
T/15785 Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Államtitkár asszony arról beszélt, hogy a tisztviselői állomány nagyfokú fluktuációja a középfokú végzettségű tisztségviselőknél mennyire megfigyelhető és men…
T/15785 Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretném folytatni, mert néhány dolog azért még bennem rekedt. Ha már az igazságszolgáltatás bérezéséről beszéltem, akkor azt is szeretném elmondani, hogy 2004-ben volt legutóbb bérrendezés, ezt a 10 százalékot nem figyelembe véve, ami mos…
T/15776 A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról szóló 2016. évi XCI. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom már az eredeti törvényt is szerette volna támogatni, hiszen a Jobbik régóta hangoztatott követelése, hogy az államnak sokkal in…
T/15555 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Szerb Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából készült Jegyzőkönyv ki
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen a Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatja a jegyzőkönyv kihirdetését, hiszen Horvátországot az Unió teljes jogú tagjaként megi…
T/15642 A veszélyes áruk szállításával összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szólók már felszólaltak abban az ügyben, hogy milyen formában tehermentesíti a Magyar Országgyűlés, a jogalkotó munkáját a jelenlegi becsatolt jogszab…
T/15782 A Magyarország és az Észt Köztársaság között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Pogácsás Tibor államtitkár úr a felvezetőjében úgy kezdte, hogy a manchesteri terrorcselekmények fényében különösen időszerű egy ilyen megállapodásnak a megkötés…
T/15550 Az áruk ideiglenes behozataláról, Isztambulban, 1990. június 26-án kelt Egyezmény A melléklete módosításának kihirdetéséről
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, ez a javaslat nem túl hosszú és nem túl komoly témával foglalkozik, de azért nyilván a maga területén azért van jelentősége. Tulajdonképpen arról van szó, h…
T/15551 Az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma előttem szólók már elmondták, hogy a TIR-egyezmény intézőbizottsága hozta meg ezt a döntést, hogy a jövőben miként módosul a melléklete a TIR-szállítással k…
T/15552 Az országonkénti jelentések cseréjéről szóló illetékes hatóságok közötti multilaterális Megállapodás kihirdetéséről
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik Magyarországért Mozgalom megalakulása óta mondja azt, hogy szigorúan kell venni Magyarországon a multinacionális cégekkel szemben az adózás sz…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én az igazságügyben dolgozók bérezésével kapcsolatban szeretnék felszólalni. Elsősorban a bíróság és az ügyészség dolgozóit értem ez alatt. Azt tudjuk, hogy a bíróság önálló hatalmi ág, és n…
T/15559 Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény és a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kovács Zoltán államtitkár úr arról beszélt, hogy mennyire fontos az anyakönyvek esetén a közhitelesség, és hogy ez a törvényjavaslat ezt nem…
T/15358 A bírósági peres és nemperes eljárásokra adott általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartásáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a Jobbik Magyarországért Mozgalom a parlamentbe került, már akkor, illetve azt megelőzően programjában is meghirdette azt, hogy ami a bírósági eljárásokat bár…
T/15358 A bírósági peres és nemperes eljárásokra adott általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartásáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is csak néhány mondatot mondanék azzal kapcsolatban, amit Staudt Gábor felvetett. Valóban jól mondta el és mutatta be azt a helyzetet, hogy az ügyfelek nagyon gyakran tényleg az utolsó pillanatban jutnak el oda…
T/15371 Az ügyvédi tevékenységről
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban egy nagyon fontos törvényjavaslat van előttünk, és méltatlanul kevesen vagyunk itt a Házban, akik ezt tárgyaljuk és ehhez hozzászólunk. Egypár gondolat először az ügyvédi kamaráról vagy…
T/15371 Az ügyvédi tevékenységről
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy-két dolog még bennem maradt a legutóbbi felszólalásommal kapcsolatosan, amit még szeretnék elmondani. Így az ügyvédi munkadíjra nem volt időm kitérni. Az új törvény szerint sem történik ebb…
T/15362 Egyes törvényeknek az üzleti környezet jogi versenyképességének növelése érdekében szükséges módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy a törvényjavaslat címében is benne van, egy salátatörvénnyel állunk szemben, amely jó néhány jogszabályt módosít. Így szám szerint nyolcat: az ügyvédekről…
T/12366 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik nem támogatja a törvényjavaslatot, legalábbis ezt a javaslatot, ami itt van előttünk, hiába kéri Vejkey képviselőtársam, mi biztosan nem fogjuk támogatn…
B/15096 A villamos energia belső piacáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet (átdolgozás) [COM (2016) 861; 2016/0379 (COD)], valamint a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló európai parlamenti és tanácsi irány
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Aradszki András államtitkár úr szavaira szeretnék reagálni. Felmerült itt kérdésként, problémaként az, hogy a földgáz világpiaci ára a 2008-2009-es csúcspontja óta hihetet…
B/15096 A villamos energia belső piacáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendelettervezet (átdolgozás) [COM (2016) 861; 2016/0379 (COD)], valamint a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló európai parlamenti és tanácsi irány
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Petneházy Attila képviselőtársamra szeretnék reagálni, mégpedig abban, hogy nekem nem tisztem és nem is akarom védeni az MSZP-t ‑ és nem is tettem ‑, az MSZP intézkedéseit, hiszen egyértelmű, hogy hároms…
T/15052 A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvénynek és a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről szóló 2007. évi CXL. törvénynek az európai cégnyilvántartások összekapcsolására szolgál
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Jó néhányszor bíráltam már azokat a jogszabály-módosításokat, amelyekben az elektronikus ügyintézés bővül Magyarországon. Nyilván nem azért, m…