525 felszólalás
T/15055 A Magyarország és a Vietnami Szocialista Köztársaság között létrejött, a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezmény kihirdetéséről
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan javaslat van előttünk, amely, azt gondolom, nem a legfontosabb, de azért bizonyos szempontból valóban nagyon fontos. A Vietnammal kö…
K/14692 Hány élet árán várat még magára az M49-es gyorsforgalmi út elkerülőjének megépítése Kocsord térségében?
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy nemrég dr. Apáti István képviselőtársam is szóbeli kérdésében kiemelte, a 49-es főút által átszőtt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakókat komoly problémák érint…
Napirend utáni felszólalások
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A mai vitának több tanulsága is van. Az egyik nagyon fontos az, amit Orbán Viktor miniszterelnök úr az azonnali kérdéseknél reagált a bérunióval kapcsolatban. Azt mondta, hogy Brüsszelhez hiába fordu…
T/14662 A Magyarország és a Vietnami Szocialista Köztársaság között létrejött, az elítélt személyek átszállításáról szóló egyezmény kihirdetéséről
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, ahogy előttünk elhangzott, a Vietnami Szocialista Köztársasággal egyre szorosabb kapcsolat jön létre Magyarország és Vietnam között. Ez azért is nagyon…
T/14663 A Magyarország és a Vietnami Szocialista Köztársaság között létrejött kiadatási egyezmény kihirdetéséről
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hasonló jogszabálytervezet, illetve egyezményt jóváhagyó döntés előtt állunk, mint az előző napirendi pontnál, és szintén Vietnam és Magyarország esetében. Jelen…
T/13972 A büntetőeljárásról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Már mindenki beszélt a társadalmi egyeztetésről, illetve az ötpárti egyeztetésről. Ezzel kapcsolatban egy gondolatot még azért én is el…
T/14232 Az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan törvényjavaslat fekszik előttünk, amelyik abból a szempontból nem általános, ahogy Vejkey képviselőtársam is beszélt róla, hogy a holnapi napon fogjuk…
A/14336 3,2 milliárdot kifizetni a mellényzsebből? - avagy Orbán Viktor pénze a pénztárosnál van, akit Lőrincnek hívnak?
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen, elfogadom.
A/14336 3,2 milliárdot kifizetni a mellényzsebből? - avagy Orbán Viktor pénze a pénztárosnál van, akit Lőrincnek hívnak?
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Világnézeti meggyőződése miatt nem kellene idecitálni a cégeket, azt mondta, egyáltalán nem emiatt citáltam ide. Elmondtam azt, hogy 160 milliárd forint összegű közpénzről volt szó, amit ez a cégcsoport megkapott csak…
K/13984 Mikor lesz közúti határátkelő Tiszaszentmárton és Szalóka között?
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy kárpátaljai településről, Szalókáról szeretnék szólni. Az Ungvári járásban fekvő falut már az 1200-as évek oklevelei is említik, lakossága pedig 97 százalékban magyar. A település lako…
T/11901 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik Magyarországért Mozgalom a Törvényalkotási bizottság vitáján kifejtette azon álláspontját, hogy mi továbbra is a törvényjavaslat…
H/12932 Az ügyészség 2015. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról B/11709 Az ügyészség 2015. évi tevékenységéről
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr, Helyettesei, Munkatársai! A felszólalásomat először azzal kezdeném, hogy Rubovszky György képviselőtársamnak reagálnék egy felvet…
Napirend utáni felszólalások
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! A felvidéki társadalom egy mindennapos témájával kapcsolatban szeretném felhívni az önök figyelmét. Akár egy családi összejövetelnél, akár egy baráti találkozásnál, kollégák közötti beszélgetésnél mi…
H/12933 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2015. évi beszámolója elfogadásáról B/12080 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2015. évi beszámolója
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Asszony! Először is szeretnék köszönetet mondani azért az áldozatos munkáért, amelyet a bíróságok végeznek Magyarországon, figyelembe véve az ott dolgozó b…
H/12933 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2015. évi beszámolója elfogadásáról B/12080 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2015. évi beszámolója
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ami az időbe már nem fért bele a vezérszónoki felszólalásban, két dologra szeretnék kitérni, az egyik egy kérdés lenne elnök asszonyhoz. A jelentésből, amelyet elég figyelmesen végigolvastam, egy olyan területet találtam, amelyben az ügyira…
H/12933 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2015. évi beszámolója elfogadásáról B/12080 Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2015. évi beszámolója
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretnék Répássy képviselőtársamra reagálni. Azt gondolom, hogy az ellenzéki pártok nagyon jól tisztában vannak azzal, hogy nem az elnök asszonyban kell látnunk a felelőst, aki miatt nem megy keresztül a bérfejlesztés olyan módon, ahogyan…
K/13134 Mit kíván tenni a Kormány a stratégiai megállapodást kötött vállalatok munkavállalóinak megvédése érdekében?
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország Kormánya 2013. április 15-én stratégiai partneri megállapodást kötött a LEGO Manufacturing Kft.-vel. A dán játékgyártó cég 19. volt ebben a sorban. A kormány kom…
T/12233 Az általános közigazgatási rendtartásról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Elsősorban, amikor ez a törvényjavaslat idekerült, akkor az volt a legfontosabb kérdés, hogy van‑e szükség egy ilyen újfajta törvényre. Amikor a miniszter úr a nyitó beszédében, az ál…
T/12234 A közigazgatási perrendtartásról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Ez megint ugyanolyan törvényjavaslat, mint az előző, és ugyanaz a Jobbik Magyarországért Mozgalom véleménye, mint az előző törvényjavaslatnál volt. Ez a törvényjavaslat is an…
T/12697 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint a nemzeti akkreditálásról szóló 2015. évi CXXIV. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Valahol ott folytatnám, ahol az előttem szóló abbahagyta. Hallottuk itt az előterjesztés során azt az államtitkár úrtól, illetve a kormánypárti v…
T/12698 A Magyarország Kormánya és Ausztrália Kormánya közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagy országról van szó, Ausztráliáról. Mivel Magyarország Kormánya, illetve az ausztrál kormány megkötötte az egyezségi megállapodást a két ország közötti lé…
T/12591 A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Móring képviselőtársam azzal fejezte be vezérszónoki felszólalását, hogy reméli, minden frakció megszavazza, mert ez egy olyan törvényjavaslat. Láthatjuk, hogy v…
T/12233 Az általános közigazgatási rendtartásról T/12234 A közigazgatási perrendtartásról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Staudt Gábor képviselőtársammal már a vezérszónoki körben részletesen kifejtettük az álláspontunkat erről a két törvényjavaslatról, elmondtuk azt, ami a legfontosabb: álláspontunk szerint it…
T/12067 Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, az előttem felszólaló képviselőtársam elnézhette, hogy mi a címe a jelenlegi törvényjavaslatnak, mert közfoglalkoztatásról és egyéb ilyenről nincs szó benne, hanem éppen a raga…
T/12233 Az általános közigazgatási rendtartásról T/12234 A közigazgatási perrendtartásról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most tulajdonképpen két törvény áll előttünk, de talán jobb lenne, ha három lenne. Ezt már az előttem felszólaló képviselők is jelezték, illetve mindenki utalt a…
H/10540 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2015. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én ott folytatnám, ahol a képviselőtársaim abbahagyták. Itt valóban egy nem létező vita lehetne belőle, de a jogszabály és a házszabály lehetőséget biztosít arra, hogy elmondjuk a véleményün…
K/12337 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye meddig marad a legalacsonyabb jövedelműek megyéje?
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A KSH által közreadott jövedelmi adatokat vizsgálva találhatjuk meg azt a kimutatást, amely megyékre lebontva mutatja meg hazánkban az aktuális jövedelmi viszonyokat. Ebből kitűnik, hogy elkép…
T/12067 Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor megláttam ezt a törvényjavaslatot, egy történet jutott az eszembe, amit szeretnék itt elmesélni. Én Fényeslitke nevezetű faluból származom Szabolcs-Szatmá…
T/12067 Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény módosításáról
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak reagálni szeretnék Alpáros Gyopárnak… (Derültség.) - bocsánat, elnézést kérek -, Gyopáros Alpárnak a szavaira. Egyrészt szeretném visszautasítani azokat a vádakat, a Jobbik Magyarországért Mozgalom soha nem tesz olyat itt a parlamentbe…
B/9278 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2015 H/10540 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2015. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlési Képviselőtársak! Tisztelt Biztos Úr, Biztoshelyettesek, Munkatársak! Hallhattuk Székely László úr beszámolóját, s láttuk, hogy megszaporodott szervezetének a munkája, hiszen 8240…