27 896 felszólalás
T/1245 A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megengedik, az államtitkár úrnál van a szó. Folytassa, államtitkár úr!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön döntünk. Ezzel mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentk…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy a kormány részéről kíván-e valaki válaszolni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Vágó Gábor képviselő úr, az LMP-képviselőcsoportból. Megadom a szót, szintén ötperces időkeretben. Parancs…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két dologra azért tisztelettel fölhívom a képviselő úr figyelmét, és majd minden, ezután napirend után felszólaló képviselőt, hogy a Házszabály előírása szerint a napirend utánira pontosan ugyanazok a feltételek érvényesek, mint a napirend előttire. Tehát nem il…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Lamperth Mónika képviselő asszony, az MSZP képviselőcsoportjából. Képviselő asszony, megadom a szót, 5 perces időkeretben. Parancsoljon!
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kérdezem Tállai András államtitkár urat, kíván-e az elhangzottakra válaszolni. (Jelzésre:) Igen. Államtitkár úr, öné a szó.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Megköszönöm egész napi munkájukat. Holnap reggel 9 órakor folytatjuk azt. Az ülésnapot bezárom. Szép jó éjszakát kívánok mindenkinek! (Az ülésnap 23 óra 16 perckor ért véget.) Földesi Gyula s. k. Göndör István s. k. jegyző jegyző Nyakó I…
T/1378 A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról T/1379 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Scheiring Gábornak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr!
T/1378 A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról T/1379 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt megadnám a szót a következő felszólalónak, ülésvezetői kérdésben kell döntenie az Országgyűlésnek. Jakab István és Balczó Zoltán alelnök urak fel kívánnak szóla…
T/1378 A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról T/1379 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A második felszólaló Varga László képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr!
T/1378 A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról T/1379 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
ELNÖK: Képviselő Úr! Úgy gondolom, az utolsó mondata tartalmazott olyan kifejezést, amelyik nem biztos, hogy a parlamentbe való. (Dr. Varga László közbeszól.) Tisztelettel föl szeretném viszont hívni az ön figyelmét, hogy dr. Cséfalvay Zoltán államtitkár úr végig bent ült a patkóban, ilyen értelembe…
T/1378 A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról T/1379 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A következő felszólaló Rogán Antal képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr, 15 perces időkeretben.
T/1378 A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról T/1379 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő felszólaló Vágó Sebestyén képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr!
T/1378 A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról T/1379 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig Vágó Gábor képviselő úr következik, az LMP képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr!
T/1378 A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról T/1379 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelettel megkérdezem a második körben még fel nem szólalt frakciókat, illetve a független képviselőket, hogy közülük kíván-e még valaki a felszólalás lehetőségével élni. (Kiss Péter jelentkezik.) Képviselőtársaim, két kör van. Csak azok szólalhattak volna fe…
T/1378 A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról T/1379 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik-képviselőcsoport a második körben mintegy 3 percet használt el, tehát ilyen értelemben a 15 percből még 12 perc rendelkezésre áll, tehát ennek az időkeretnek a terhére megadom a szót Sneider Tamás képviselő úrnak. Parancsoljon…
T/1378 A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról T/1379 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelettel kérdezem, hogy óhajt-e még valaki az időkerettel élve fölszólalni. Igen, Rogán Antal képviselő úr. Egy percre van lehetősége képviselő úrnak, ennyi maradt.
T/1378 A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról T/1379 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mivel további felszólalásra senki sem jelentkezett, megkérdezem Cséfalvay Zoltán államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. Igen, megadom a szót államtitkár úrnak. Parancsoljon!
T/1378 A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról T/1379 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel az együttes általános vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy az elfogadott napirend szerint a részletes vitára bocsátásokra 14 órakor kerül sor, addig most szünetet rendelek el, de tisztelettel felkérem a…
V/1281 Európai Uniós elnökségünk prioritásairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A KDNP vezérszónoklatát Nagy Andor képviselő úr folytatja. Parancsoljon, képviselő úr!
V/1281 Európai Uniós elnökségünk prioritásairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Következő felszólalónk a Jobbik-képviselőcsoport vezérszónoka, Balczó Zoltán képviselő úr. Képviselő úr, parancsoljon!
V/1281 Európai Uniós elnökségünk prioritásairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP képviselőcsoportja jelezte, hogy a frakció álláspontját két képviselőjük ismerteti. Elsőnek megadom a szót Scheiring Gábor képviselő úrnak. Parancsoljon, képviselő úr!
V/1281 Európai Uniós elnökségünk prioritásairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Osztolykán Ágnes képviselő asszonynak, az LMP második vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő asszony!
V/1281 Európai Uniós elnökségünk prioritásairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Gondolom, a következő körben is be lehetett volna fejezni, mert bizonyára lett volna még néhány gondolata, amit ezzel kapcsolatban elmondott volna. Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az egyes képviselői felszólalások…
V/1281 Európai Uniós elnökségünk prioritásairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő felszólaló Kiss Péter képviselő úr, az MSZP soraiból. Parancsoljon, képviselő úr!
V/1281 Európai Uniós elnökségünk prioritásairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most kétperces hozzászólások következnek. Elsőként Kalmár Ferenc képviselő úrnak adom meg a szót, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr!
V/1281 Európai Uniós elnökségünk prioritásairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelettel kérek mindenkit, hogy lehetőleg tartsa be azt az időkeretet, amelynek keretében felszólal. A következő kétperces felszólaló Pál Béla képviselő úr, az MSZP soraiból. Parancsoljon, képviselő úr!
V/1281 Európai Uniós elnökségünk prioritásairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő kétperces felszólaló Turi-Kovács Béla képviselő úr, a Fidesz-frakcióból. Parancsoljon, képviselő úr!
V/1281 Európai Uniós elnökségünk prioritásairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő kétperces felszólaló Vejkey Imre képviselő úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr!
V/1281 Európai Uniós elnökségünk prioritásairól
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Folytatjuk az írásban előre bejelentkezett képviselői felszólalásokat. Jakab István képviselő úrnak, alelnök úrnak adom meg a szót, a Fidesz-képviselőcsoportból. Parancsoljon!