43 felszólalás
T/6221 Magyarország Alaptörvényének tizenkettedik módosítása T/6222 A nemzeti szuverenitás védelméről H/6223 A központi költségvetés címrendjének a Szuverenitásvédelmi Hivatallal összefüggő módosításáról
DR. VARGA JUDIT (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mit is jelent a szuverenitás? Ugye, a terület, népesség, főhatalom az állam fogalmi elemeinek a triásza, ebből az utóbbit jelenti; ezt megtanították a jogi egyetemen. És azt is megtanu…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA JUDIT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Financial Times 2018-ban Soros Györgyöt az év emberének választotta. Úgy gondolom, hogy azzal semmi probléma nincsen, hogyha egy üzletember az év embere lesz. Viszont ha megnézzük az indokolást, az már aggodal…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA JUDIT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Engedje meg, hogy itt, az Országgyűlésben is köszöntsem önt mint az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának az új vezetőjét, és mivel sok évet töltöttünk együtt a brüsszeli frontokon, személyes meggyőződésem, hogy a le…
Napirend előtti felszólalások
DR. VARGA JUDIT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Engedjék meg, hogy jogászként én is fejet hajtsak Sólyom László jogtudós, államfő és alkotmánybírósági elnök munkássága előtt, és őszinte részvétemet fejezzem ki a családjának. Tisztelt Országgyűlés! Most egészen másról szeretnék beszélni, nem a j…
A/4080 Hogy történhetett meg mindez, Miniszter Asszony?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Mivel a Facebook-oldalán posztolt arról, hogy miről fog kérdezni, ezért volt időm felkészülni. És sajnálom, hogy egy órát kell várniuk a nézőknek, hogy a válaszomat meghallják, de talán ez lehetőséget ad számomra, hogy olyan dolgokról is…
A/4080 Hogy történhetett meg mindez, Miniszter Asszony?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr nagyon sok mindent érintett ebben az egy percben, és egy perc nem is elég arra, hogy az ember mindenre reagáljon és mindent a helyére tegyen, de azért azt szeretném leszögezni, hogy amelyet ön feszeget, az egy olyan demok…
A/4308 Meddig kell elviselni a brüsszeli korrupciót?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm, elnök úr. Ezt a választ és ezt a témát is ajánlom Keresztes képviselő úr figyelmébe, hiszen a kettős mérce elkerülése végett érdemes, ha erre is ugyanolyan nagy figyelmet szán, mint az előző ügyre. Az utóbbi hónapok történéseit, ha figyeljük, akkor az…
A/4308 Meddig kell elviselni a brüsszeli korrupciót?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Asszony! Jövőre kedvező csillagállás ígérkezik, hiszen nemcsak uniós soros elnökségünk következik, hanem előtte EP-kampány és európai parlamenti választások is lesznek. Látjuk azt, hogy milyen nagy mértékben elszakadt az euró…
A/3919 Min múlik valójában a Magyarországnak járó uniós források sorsa?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kérdéséről egy régi mondás jutott eszembe; mindig tudtam, csak nem sejtettem. Én már közel öt esztendeje vagyok tagja annak a csapatnak, annak a honvédő csapatnak, amely a hazánk ellen indított tagállamisági d…
A/3919 Min múlik valójában a Magyarországnak járó uniós források sorsa?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen Magyarország teljesítette a vállalásokat, nincs akadálya a pénzek kifizetésének, de helyezzük ezt egy kicsit más perspektívába. Sikeres pápalátogatás, nagy sikerű CPAC ‑ Magyarországnak hata…
I/3099 Tervezik-e az Áldozatsegítő Központok hálózatának minden vármegyére kiterjedő bővítését?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Az áldozatsegítés szellemisége mögött az az erkölcsi parancs áll, hogy segítenünk kell a bajbajutottakon. Ez a kormányzati feladatok nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy az Igazságügyi Minisztérium biztosítja a…
T/1778 Az 1222. évi Aranybulla jelentőségéről és az Aranybulla Napjáról
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat nemcsak a magyar, de úgy gondolom, hogy az európai alkotmányos jogfejlődésnek is egy kiemelkedő dokumentuma, ezért ez a törvényjavaslat ezen…
T/1203 A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány létrehozásáról
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Szimbolikus jelentőséggel bír, hogy éppen a mai napon tárgyalja a tisztelt Ház a felelős állattartásra nevelés, valamint a civil állatvédő szervezetek nagyobb támogatottságának a…
K/1236 Országos szinten milyen eredményei vannak az Áldozatsegítő Központoknak és az azokhoz kapcsolódó társadalmi edukációnak?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném biztosítani afelől, hogy a háború, illetve az elhibázott szankciós politika okozta nehézségek ellenére is a kormány továbbra is kiemelt feladatának tekinti, hogy továbbfejlessze a m…
T/705 Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény és a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény módosításáról T/706 Az Európai Bizottsággal való megegyezés
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeptember 18-án lezárult egy több hónapos nehéz, ám rendkívül konstruktív egyeztetési folyamat a magyar kormány és az Európai Bizottság között, mindez az úgynevezett feltétel…
A/414 Felmerül-e a tiltott kampányfinanszírozás gyanúja a Párbeszéd képviselőjénél?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország Alaptörvénye szerint a központi költségvetésből csak olyan szervezet részére nyújtható támogatás, amelynek a tevékenysége átlátható ‑ ugye, ez a kedvenc szó a baloldalon, nagyon sokszor elhan…
A/414 Felmerül-e a tiltott kampányfinanszírozás gyanúja a Párbeszéd képviselőjénél?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen. Rövid leszek. Ahogy a képviselő úr is rávilágított, a sajtóban napvilágot látott hangfelvétel alapján felmerül a gyanú, hogy a képviselő asszony kampányát kábítószer értékesítéséből származó pénzből finanszírozhatták. (Közbeszólások az ellenzék…
A/412 Hogyan tudjuk biztosítani, hogy az extraprofitadó fizetésre kötelezettek még a legkisebb mértékben se háríthassák át terheiket a magyar lakosságra?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A szomszédunkban dúló háború okozta gazdasági helyzet nemcsak Európát, az egész világot is komoly kihívások elé állítja, és ebben a magyar kormány legfontosabb feladata, hogy megvédje a magyar embe…
A/412 Hogyan tudjuk biztosítani, hogy az extraprofitadó fizetésre kötelezettek még a legkisebb mértékben se háríthassák át terheiket a magyar lakosságra?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Tudjuk, hogy a törvények Magyarországon mindenkire vonatkoznak. A fogyasztóvédelmet átvéve láttuk, hogy az érintett céggel szemben már több mint 150 panasz érkezett csak az elmúlt időszakban. Ez még párosul azzal a megeng…
I/297 Miért nem hosszabbítják meg a kilakoltatási moratóriumot?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is köszönöm a figyelmességét, a „miniszter uras” megszólítás sokszor szerkesztői hibaként benne marad az interpellációkban. Először is hadd hangsúlyozzam, hogy a ma…
I/296 Brüsszel a fokozódó migrációs agresszió ellenére továbbra is a bevándorlók betelepítésén és kötelező szétosztásán munkálkodik?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön is kifejtette, hogy a veszélyek és a bizonytalanságok korát éljük, és a szomszédunkban dúló háború, illetve az általa okozott gazdasági válság és a háborús infláció ma a magyar emberek…
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Országgyűlés! „Értelmetlen azt mondani, minden tőlem telhetőt megteszek. Azt kell tenned ugyanis, amit a helyzet megkövetel.” Ezek Winston Churchill szavai, amelyek több emberöltő távlatából is aktuálisan csengenek ma is. Tis…
T/167 Szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először engedjék meg, hogy én is gratuláljak Keresztes képviselő úrnak (Folyamatos zaj. ‑ Az elnök csenget.) ahhoz, hogy elítélte Niedermüller Péter minősíthetetlen gondolatait, és örömömre szolgál, hogy ez a mondat azért képes…
T/25 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása T/26 A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény módosításáról
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy filozófiai gondolatokkal vezessem be az Alaptörvény módosítását. Talán ismerős sokaknak Francis Fukuyama azon gondolata, amelyet a rendszerváltoztatást követő évtize…
T/25 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása T/26 A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény módosításáról
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyan akik hozzám kérdéseket intéztek, már nem ülnek a teremben, de köszönöm a dicséretet, hogy végigültem ezt a vitát. Természetes, hiszen Alaptörvényünk módosításáról van szó, így igazságügyi mini…
T/15991 A közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek átláthatóságáról és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! „Egyes civil szervezetek az általuk követett célokra és a rendelkezésükre álló eszközökre tekintettel jelentős befolyást gyakorolhatnak a közéletre és a nyilvános vitára. Az i…
T/15991 A közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek átláthatóságáról és az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt ÁSZ-elnök Úr! ‑ már elment. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Nagyon örülök, hogy hallottam elégedett hozzászólást is a Jobbik részéről, elégedettek a törvény néhány passzusával. Mivel elég sokan fe…
A/15432 Hogy is van ez?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Megtiszteltetésnek érzem, hogy három hetet is várt arra, hogy személyesen tudjak válaszolni a kérdésére. Bár az ilyen kérdések, amelyek a „Hogy is van ez?” címmel kerülnek ide napirendre, talán az „amilyen az ad…
A/15432 Hogy is van ez?
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Talán épp ez az oka, hogy ez a stílus számomra elfogadhatatlan, úgyhogy szerintem ebből ön is vonja le a megfelelő tanulságokat. Mint hangsúlyozom, ez a munka folyamatban van, és azért ne felejtsük el, hogy egy világjárvány közepén járunk…
T/13647 Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosítása
DR. VARGA JUDIT igazságügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány alaptörvény-módosításra vonatkozó javaslata hazánk, családjaink és gyermekeink biztonságát hivatott szolgálni. Az Alaptörvény Magyarország jogrendjének alapja, történelmi, társadalmi…