9 817 felszólalás
T/9205 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Két percre megadom a szót Szabó Zoltán képviselő úrnak, MSZP.
T/9205 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Pósán László képviselő úrnak, Fidesz.
T/9205 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván-e még valaki szólni. (Senki sem jelentkezik.) Amennyiben nem, úgy a részletes vitát lezárom. Megkérdezem, hogy az előterjesztők közül Szabó Zoltán képviselő úr kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Szabó Zoltán nemet int.) Jelzi, hogy nem…
H/9224 A Magyar Köztársaság polgárai személyes adatainak biztonságát, valamint egyes állami szerveket, közszereplőket érintő információszerzési, vagy más néven "árnyék-titkosszolgálati" botrány körülményeit és az ügy kezelésének anomáliáit vizsgáló bizott
ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót Török Zsolt képviselő úrnak, MSZP.
H/9224 A Magyar Köztársaság polgárai személyes adatainak biztonságát, valamint egyes állami szerveket, közszereplőket érintő információszerzési, vagy más néven "árnyék-titkosszolgálati" botrány körülményeit és az ügy kezelésének anomáliáit vizsgáló bizott
ELNÖK: Itt valóban az általános vita folyik, de ez az általános vita egy bizottság létrehozásáról szól, tehát elég távolról indított, képviselő úr. Arra kérném a felszólalókat, hogy valóban közelebb maradjunk a tárgyhoz, ami a bizottság létrehozásáról szól. (Török Zsolt: Elnézést kérek, elnök úr.) M…
H/9224 A Magyar Köztársaság polgárai személyes adatainak biztonságát, valamint egyes állami szerveket, közszereplőket érintő információszerzési, vagy más néven "árnyék-titkosszolgálati" botrány körülményeit és az ügy kezelésének anomáliáit vizsgáló bizott
ELNÖK: Répássy Róbert képviselő urat illeti a szó.
H/9224 A Magyar Köztársaság polgárai személyes adatainak biztonságát, valamint egyes állami szerveket, közszereplőket érintő információszerzési, vagy más néven "árnyék-titkosszolgálati" botrány körülményeit és az ügy kezelésének anomáliáit vizsgáló bizott
ELNÖK: Most megkérdezem, kíván-e még valaki szólni az általános vita keretében. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Megadom a szót Gulyás József képviselő úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.
H/9224 A Magyar Köztársaság polgárai személyes adatainak biztonságát, valamint egyes állami szerveket, közszereplőket érintő információszerzési, vagy más néven "árnyék-titkosszolgálati" botrány körülményeit és az ügy kezelésének anomáliáit vizsgáló bizott
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, részletes vitára bocsátásra és a részletes vita lefolytatására következő ülésünkön kerül sor. Most pedig soron következik a 2009. április 18-án a budai V…
H/9491 A 2009. április 18-án, a Budai Várban megtartott neonáci rendezvénnyel kapcsolatos rendőri intézkedések szakszerűségét és jogszerűségét vizsgáló bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat, hogy a kormány jelezte, későbbi időpontban kívánja majd ismertetni álláspontját. Most a képviselői felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Bárándy Gergely képviselő úrnak, MSZP. 15 perc áll rendelkezésére, képviselő úr.
H/9491 A 2009. április 18-án, a Budai Várban megtartott neonáci rendezvénnyel kapcsolatos rendőri intézkedések szakszerűségét és jogszerűségét vizsgáló bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Most megadom a szót Gulyás József képviselő úrnak, SZDSZ.
H/9491 A 2009. április 18-án, a Budai Várban megtartott neonáci rendezvénnyel kapcsolatos rendőri intézkedések szakszerűségét és jogszerűségét vizsgáló bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót Répássy Róbert képviselő úrnak, Fidesz.
H/9491 A 2009. április 18-án, a Budai Várban megtartott neonáci rendezvénnyel kapcsolatos rendőri intézkedések szakszerűségét és jogszerűségét vizsgáló bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Megadom a szót Bárándy Gergely képviselő úrnak, MSZP.
H/9491 A 2009. április 18-án, a Budai Várban megtartott neonáci rendezvénnyel kapcsolatos rendőri intézkedések szakszerűségét és jogszerűségét vizsgáló bizottság létrehozásáról
ELNÖK: Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván-e még valaki szólni. (Nincs jelentkező.) Nem. Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására várhatóan a következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most napirend utáni felszó…
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megköszönöm valamennyiüknek a ma végzett munkát. Holnap reggel 9 órakor folytatjuk a munkánkat. Az ülésnapot bezárom. (Az ülésnap 21 óra 9 perckor ért véget.) Gulyás József s. k. Móring József Attila s. k. jegyző jegyző Nyakó István s. k. Podolák György s. k.…
J/9364 Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről H/9470 Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Most a normál szót kérő képviselőknek adom meg a szót, elsőként Horváth János képviselő úrnak, Fidesz.
J/9364 Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről H/9470 Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Most megadom a szót Teleki László képviselő úrnak, MSZP.
J/9364 Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről H/9470 Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak, független.
J/9364 Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről H/9470 Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: A monitoron több jelentkező nevét nem látom, így megkérdezem, hogy részt kíván-e még valaki venni az általános vitában. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt továbbra sem látok, így megkérdezem Kovács Árpád elnök urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Kovács Árpád: Csak pár mondat…
J/9364 Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről H/9470 Az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem a költségvetési bizottság előadóját, Boldvai képviselő urat, hogy kíván-e szólni. (Boldvai László jelzésére:) Jelzi, hogy nem kíván. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor. A következő ülésünkön a h…
T/9397 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Most a gazdasági bizottság állásfoglalásának és az ott megfogalmazódott kisebbségi véleménynek az ismertetése következik 5-5 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Kiss Ferenc képviselő úrnak, a bizottság előadójának.
T/9397 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót Püski András képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.
T/9397 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, a Házszabály szerint 15 perces időkeretben; elsőként Gazda László képviselő úrnak, MSZP.
T/9397 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Püski András képviselő úrnak, Fidesz.
T/9397 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Most megadom a szót Kiss Ferenc képviselő úrnak, MSZP.
T/9397 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván-e még valaki szólni az általános vita keretében. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem a miniszter urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra.Megadom a szót Hónig Péter miniszter úrnak.
T/9397 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom, és mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vita lefolytatására következő ülésünkön kerül sor. Most pedig soron következik a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló…
T/9302 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény,valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most a kijelölt bizottságok állásfoglalásának és a költségvetési bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleménynek az ismertetésére kerül sor 5-5 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Végh Tibor képviselő úrnak, a költségvetési bizottság előadójának.
T/9302 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény,valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Borsos József képviselő úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti.
T/9302 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény,valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Szabadkai Tamás képviselő úrnak, a gazdasági és informatikai bizottság előadójának.
T/9302 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény,valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 20-20 perces időkeretben. Közben kétperces felszólalásoknak nincs helye. Elsőként megadom a szót Keller László képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának.