13 187 felszólalás
T/669 Szabálysértésekről
ELNÖK: Az emberi jogi bizottság álláspontját Hargitai János ismerteti. Megadom a szót.
T/669 Szabálysértésekről
ELNÖK: Megadom a szót Turi-Kovács Bélának, a környezetvédelmi bizottság alelnökének, a bizottság előadójának. (Dr. Turi-Kovács Béla a mellette ülő képviselővel beszélget. - Pillanatnyi szünet.) Megadom a szót Turi-Kovács Bélának! (Dr. Hack Péter: Turi-Kovács képviselő úr, szót kapott! - Dr. Vastagh…
T/669 Szabálysértésekről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a frakciók vezérszónokainak felszólalása következik, a napirendi ajánlás alapján 15-15 perces időkeretben; ezek között kétperces felszólalásra nem kerül sor. Megadom a szót Koczka Csabának, a Fidesz-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak; őt Va…
T/669 Szabálysértésekről
ELNÖK: Megadom a szót Vastagh Pál úrnak, az MSZP képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek, az ülés vezetését pedig átadom Szili alelnök asszonynak. Köszönöm a segítségüket. (Taps az MSZP padsoraiban.) (Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Miután ma este sok szavazásra kerül sor, javaslom, jelenlét-megállapítással ellenőrizzük, hogy mindenkinek a gépe be van-e kapcsolva. Kérek mindenkit, foglalja el a helyét. (Közbeszólások: Nem lehet hallani!) Tisztelt Országgyűlés! Jelenlét-megállapítást javaslok annak…
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály értelmében a határozathozatal előtt képviselőcsoportonként legfeljebb egy képviselő felszólalhat. Megkérdezem a képviselőcsoportokat, hogy kívánnak-e felszólalási lehetőségükkel élni. Nagy Sándor neve jelent meg az MSZP-képviselőcsoport nev…
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: A Fidesz képviselőcsoportja nevében Nógrádi László kért szót. Megadom a szót... - nem, tévedés. A Független Kisgazdapárt részéről Lányi Zsolt kért szót. Megadom a szót.
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Felhívom a képviselők figyelmét, hogy a Házszabálytól való eltéréshez... (Közbeszólások: Kuncze Gábor szót kér!) Nem jelent meg Kuncze Gábor neve a képernyőn. Az SZDSZ-frakció nevében Kuncze Gábor kért szót. Megadom a szót Kuncze Gábor úrn…
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Szólásra jelentkezett Csurka István, a MIÉP frakcióvezetője. Megadom a szót Csurka Istvánnak.
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Szólásra jelentkezett Simicskó István, a Fidesz képviselője. Megadom a szót.
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most következik a határozathozatal. Felhívom a képviselők figyelmét, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének szavazata szükséges. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy az Országgyűlés elnöke imént ismertetett javaslatának megfel…
H/607 Középtávú állami kriminálpolitikai és rendvédelmi koncepció kidolgozására országgyűlési eseti bizottság felállításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Turi-Kovács Béla úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőjének.
H/607 Középtávú állami kriminálpolitikai és rendvédelmi koncepció kidolgozására országgyűlési eseti bizottság felállításáról
ELNÖK: Hozzászólásra megadom a szót Répássy Róbert úrnak, a Fidesz képviselőjének két percre.
H/607 Középtávú állami kriminálpolitikai és rendvédelmi koncepció kidolgozására országgyűlési eseti bizottság felállításáról
ELNÖK: Megkérdezem az előterjesztőt, kíván-e válaszolni az elhangzottakra. Vastagh Pál úr kíván válaszolni az elhangzottakra. Megadom a szót Vastagh Pál úrnak.
H/607 Középtávú állami kriminálpolitikai és rendvédelmi koncepció kidolgozására országgyűlési eseti bizottság felállításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszi-e... (Dr. Gál Zoltán jelentkezik. - Vancsik Zoltán: Kétperces!) Természetesen megadom a szót Gál Zoltán úrnak. Szeretném tisztelt képviselőtársaimat kérni, hogy aki szólni kíván,…
H/607 Középtávú állami kriminálpolitikai és rendvédelmi koncepció kidolgozására országgyűlési eseti bizottság felállításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most következik a határozathozatal. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszi-e a Gál Zoltán és Kovács László képviselők által H/607. számon előterjesztett országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyű…
T/668 Az Európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés és kiegészitő dokumentumainak együttes kihirdetéséről
ELNÖK: Megkérdezem: a honvédelmi bizottság kíván-e előadót állítani? Nem látok jelentkezőt. Megkérdezem: kíván-e valaki felszólalni? Nem látok jelentkezőt. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, a részletes vitára nem kerül sor. A…
T/677 A Magyar Köztársaság Kormánya és a NATO között Brüsszelben, 1994. július 5-én aláírt Biztonsági Megállapodás és az annak mellékletét képező Ügyvezetési Szabályzat megerősítéséről és kihírdetéséről.
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, kívánnak-e előadót állítani. Nem látok jelentkezőt. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. Szintén nincs jelentkező. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem…
T/678 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Nyugat Európai Unió között Brüsszelben, 1996. október 1-én aláírt Biztonsági Megállapodás megerősítéséről és kihírdetéséről.
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem a nemzetbiztonsági bizottságot, kíván-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván állítani. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nincs jelentkező. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjeszt…
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Megadom a szót Szabó Attilának, a honvédelmi bizottság előadójának.
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Elsőként Márton Attila, a Fidesz képviselője jelentkezett szólásra. Megadom a szót.
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Hozzászólásra megadom a szót Mécs Imre úrnak, az SZDSZ képviselőjének.
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Hozzászólásra jelentkezett Juhász Ferenc úr, az MSZP képviselője. Megadom a szót.
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Jelzésre:) Bársony András úr jelentkezett, az MSZP képviselője. Megadom a szót.
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Miután újabb felszólaló jelentkezését nem látom, megkérdezem Homoki János államtitkár urat, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra.
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Amíg Homoki János úr nevét kimondtam, megjelent a képernyőn Lányi Zsolt képviselő úr kétperces hozzászólási igénye. (Zaj. - Kuncze Gábor: Cseréljenek helyet!) Képviselő Úr! Amennyiben nem szükséges, kérem, álljon el a hozzászólástól, miután a részletes vitában elmondhat…
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Figyelemmel az előterjesztéshez érkezett módosító javaslatokra, indítványozom, hogy az Országgyűlés a határozati javaslatot bocsássa részletes vitára. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 272 igen, 7 nem szavazat…
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról történő határozathozatal következik. Az előterjesztői támogatottságot figyelembe véve kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az ajánlás 1. és 2. pontjában szereplő támogatott indítványokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Dr.…
H/812 Az 1999-ben a két -és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló-és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről
ELNÖK: Nem. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az 1999. évben a két- és többoldalú megállapodások alapján tervezett országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló- és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről szóló or…
H/732 A Dunán való hajózás rendjének szabályozása tárgyában Belgrádban, 1948.évi augusztus hó 18.napján kelt Egyezmény Budapesten, 1998. március 26-án kelt Kiegészítő Jegyyzőkönyve és ennek Aláírási Jegyzőkönyve megerősítéséről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Kiss Andor úrnak, a környezetvédelmi bizottság előadójának. Az ülés vezetését pedig átadom Szili alelnök asszonynak. (Taps.) (Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)