1 280 felszólalás
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A háromnapos költségvetési vitát végigülve, reggeltől estig általában, és a vitában részt véve, egypár dolgot azért engedtessenek meg nekem is, hogy elmondjak. Ha önök figyelték volna, amit Kuncze Gábor mondott, akkor nem ál…
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én Kovács képviselőtársamat arra kérem, talán Kóka miniszter úrral kellene neki vitatkoznia, hisz Kóka miniszter úr sok alkalommal elmondta, hogy a külföldi befektetők azért jönnek Magyarországra, nem a bér kérdése miatt jönnek ide, hanem olyan szakmai kultú…
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nem használom ki a két percet. Orosz Sándornak mondanám, mert ő fogékony erre a kérdésre: 1995-ben a természetvédelmi kérdés, a természeti védettség fel lett borítva. Nagyon sok természetvédelmi területet átadtak úgy az önkormányzatok, hogy helyi természeti…
T/1296 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Nem akartam a két percet kihasználni, de most már kénytelen vagyok. Érdekes, amit Tatai képviselőtársam elmondott, mert az elején még arról beszélt, hogy a zeneművészeti oktatásnál nem kívánják fizetőssé tenni magát a zeneművészeti oktatást. Ennek re…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, tényleg türelmesen várva, hisz a tévéadás idején is be voltam jelentve. Gál Zoltán képviselőtársam úgy talált fogalmazni, hogy ez a költségvetés nem az öröm költségvetése. A nap folyamán délelőtt Kuncze Gábor frakcióvezető úr úgy fogalmazott, hogy a s…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és nem kívánom a többiek idejét rabolni. Frakcióvezető Úr! A legnagyobb probléma ott van, hogy pontosan csak azt a vállalkozói réteget lehet tovább sújtani adóval, amelyik idáig is tisztességesen adózott. A legnagyobb probléma pontosan itt van. A házi…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem is Kuncze Gábor hozzászólása inspirált. Ezt mondom azért is, mert ha a hétfői napra visszaemlékszik a frakcióvezető úr, abban a rengeteg szavazásban nagyon sok olyan volt, ami több mint 300 képviselő együttes szavazását mutatta be a parlament sz…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tényleg nagyon röviden: annak volt egy előzménye, képviselőtársam, amit ön mondott, 2003-ban is folyt egy szakértői egyeztetés. Ha Kuncze Gábor képviselőtársam idefigyelne, akkor felvilágosítanám. 2003-ban indult meg még Baráth Etelével ez az egyeztet…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Göndör István képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy a mai hazai kis- és középvállalkozások... - és ha a képviselő úr idefigyelne, akkor be is tudnám úgy fejezni, hogy ő is hallja, amit mondok. (Göndör István fideszes képviselőkkel beszélget.) Gö…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Pont a környezetvédelem területén számos olyan feladat van előttünk, amely valóban környezetvédelmi szempontból hihetetlen mértékben fontos. Ez a regionális hulladékkezelés kérdése, a települési víz-, csatornaellátás kérdése. Számos alkalommal próbál…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Örülök annak, hogy Pál Béla képviselőtársam a turisztikával foglalkozott, hiszen államtitkári szinten is éveken keresztül ő próbálta képviselni a magyar turizmus kérdését. Én itt talán a melegvizes gyógyfürdős beruházásoknál egy kicsikét óvatosabb lennék, me…
T/826 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért nyomtam ügyrendit, mert az ötpárti egyeztetés folyamatában kérném elnök úrtól, hogy egy szakaszban próbáljunk tárgyalni, tízperces időkeret legyen a hozzászólások elmondására. Így le lehetne eg…
T/826 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy fogalmaznék a magam részéről, hogy ismét kaptunk és adunk egy példát, már olyan értelemben, hogy az öt parlamenti párt szakmai kérdésekben képes összefogni. De érdemes megvizsgálni azt is, hiszen az európai ügyek bizottság…
T/826 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Annyit szeretnék mondani - amiben Orosz Sándorral közös nevezőre is jutottunk egyébként -, hogy sokkal erőteljesebbnek kell lennünk bizonyos kérdésekben. Az ötpárti egyeztetésen is számos olyan új dolog merült fel, amivel ha tulajdonképpen kellően fel…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ember tényleg sokszor kapkodja a fejét, mert annyi dolog történik az agrárágazat területén, és a fő hangsúly mindig a támogatási rendszerre van kihegyezve, annak ellenére, hogy az utóbbi időben elég sokat sérült. Én viszont…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tényleg - amit az előbb elkezdtem - szomorúan tapasztalom, hogy ma Magyarországon minden területen tulajdonképpen minden réteget megpróbálunk szembeállítani. Ugyanez vonatkozik az agrártámogatás kérdésére is. Ma egy egyszerű állampolgár, aki nem foglalkozik…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselőtársaim, elnézést, nyolc évig a környezetvédelmi bizottság tagja voltam. Az ember gondolata az agrár-környezetgazdálkodáson volt, csak kicsúszott az ember száján a környezetvédelem kérdése. Bedő képviselőtársam említette a vidékfejlesztés kér…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Amit államtitkár úr mondott, az az európai ügyek bizottságának ülésén is elhangzott, hogy kíséreljük meg a franciákkal és a lengyelekkel a kapcsolatainkat sokkal komolyabban erősíteni annak érdekében, hogy hosszú távon ne sérüljön a magyar támogatási…
J/1026 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről H/1136 Az agrárgazdaság 2005. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kis képviselőtársamnak mondom, hogy az ember, amikor repülőre ül, átlépi a magyar határt, és meglátja az osztrákot, akkor azt hiszem, sokkal kisebb parcellákat vél felfedezni, és amit Ángyán professzor úr is elmondott, talán az értékesítési rendszerek…
T/826 A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Lehet, hogy a tíz percet nem is fogom kihasználni. Az európai ügyek bizottságának ülésén, úgy érzem, a képviselők döntő többsége nagyon helyesen fogalmazott, amikor tiltakozott az ellen, hogy Magyarország génmódosított alapanyagú terméket vagy vetőmag…
T/1140 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Rettentően figyeltem Csákabonyi Balázs képviselőtársam mondandójára. Ő többször használta az "igazságosság" szót. Érdekes, hogy Béki Gabriella megcáfolta ezt az előző hozzászólásában, mondván, hogy minden olyan korosztályt, amelyik ezután fog nyugdíjb…
T/1140 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Az előbb nem tudtam befejezni, azért is nyomtam meg a kétpercest. A parlamentben nagyon sokszor vita volt arról, hogy az 55 év feletti korosztály már nemigen tud munkát vállalni. Államtitkár úr is vissza tudja igazolni, közel 600 ezer megváltozott mu…
T/1140 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Göndör István képviselőtársam rám is hivatkozott. Én ebben az egészben azt látom, hogy egy generációt nem hagyunk tisztességgel kifutni. Ezt mondom azért is, mert többen említették a Ratkó-korszak szülötteit, és pont most, amikor a megszorítások vanna…
T/1140 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Bízom benne, hogy a képviselő asszony nem ment el, csak kiment. Az érdekes megfogalmazás, hogy ez emberközpontú kérdés. Van egy ismerősöm, volt kollegám, aki 43 évet már ledolgozott, és még mindig három éve van vissza a nyugdíjig, és egyszerűen képtelen elme…
T/1140 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Talán egy kicsikét visszahiggadva, de az Európai Unió részéről az is megfogalmazódott, hogy ha 2050-ig az Európai Unióban ez a tendencia marad, akkor az elöregedő társadalmak korát fogja az Európai Unió is megérni. Azért mondtam én is az előbb, hogy…
T/1093 Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Visszatérnék arra, amit Béki Gabriella mondott, aki az egész dolgot egy gépkocsiszervizhez hasonlította. Talán majd minden rendelőben, szakrendelőben és kórházban parkolási órát kellene beállítani, s amikor bemegy az állampolgár, húz egyet rajta, s mi…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Ön az előbb felsorolt egy csomó olyan szervezetet, amelyekkel megpróbáltak egyeztetni, de a közmegegyezés nem arról szól, hogy meghívnak tíz különböző szervezetet, és abból kilenc nem tudja elfogadni a kormány döntés-előkészítés…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter úr, talán pont Czinege Imrére kellett volna önnek figyelnie, hiszen elmondott egy olyan dolgot, amire pontosan ez a törvény rá fogja vezetni a magyar társadalmat, ugyanarra az állapotra, ami az Amerikai Egyesült Államokban is van. Ezt mondom…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Pont, amit mondott, azzal kapcsolatban: az Európai Parlamentben mint megfigyelők voltunk ott, és végigcsináltuk az innovatív generikus gyógyszerek törvényalkotását. Ne haragudjon meg, ott is pontosan arról szólt a történés, az innovatív…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Amit Vojnik képviselőtársam is mondott, érdekes a megközelítés: egy kisváros esetében, mondjuk, egy településrészen nincs gyógyszertár - így értelmeztem én az ön mondatait. (Dr. Vojnik Mária: Melyik kisváros?!) De nézzük a kistelepüléseket! Amikor 200…