13 897 felszólalás
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Köszönöm a frakcióvezető-helyettes úr figyelmeztetését. Ön is tudja, hogy a Házszabály értelmében erre enélkül is sor került volna. (Derültség az ellenzék padsoraiban. - Zaj.) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy személyi javaslatot egyik frakció sem terjesztett elő, így m…
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor, a napirend szerint 5-5 perces időkeretben. Először megadom a szót Rózsa Endrének, a foglalkoztatási bizottság előadójának.
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Megadom a szót Szitka Péternek, a környezetvédelmi bizottság előadójának.
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Következik Zuschlag János képviselő úr, az egészségügyi bizottság előadója.
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Megadom a szót Tóth Istvánnak, az ifjúsági bizottság előadójának.
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 15-15 perces időkeretben, közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Megadom a szót Schvarcz Tibornak, az MSZP képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Megadom a szót Gógl Árpádnak, a Fidesz-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek.
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Következik Mézes Éva, az SZDSZ képviselőcsoportjának vezérszónoka.
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Megadom a szót Csáky Andrásnak, az MDF vezérszónokának.
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Az idő gyorsan múlik, képviselő úr.
H/1813 Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására a következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/1857. számon, a foglalk…
T/1857 Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Répássy Róbert képviselő úrnak, Fidesz-frakció.
T/1857 Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. Megkérdezem Hankó Faragó Miklós államtitkár urat, hogy most vagy a határozathozatal előtt kíván válaszolni. Minden jel arra mutat, hogy most - öné…
T/2016 A pártfogókra vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. A határozathozatalra várhatóan a következő ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a pártfogókra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/2016. számon, az emberi jogi biz…
T/2016 A pártfogókra vonatkozó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Megkérdezem az államtitkár urat, most vagy később kíván szólni. (Dr. Hankó Faragó Miklós: Később.) Később. Az általános vitát lezárom. A részletes vitára bocsátásra és magára a részletes vitára a következő ülésünkön…
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Előre jelentkezett felszólaló Pettkó András képviselő úr, MDF. Övé a szó.
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő felszólaló Répássy Róbert képviselő úr, Fidesz-frakció.
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, MSZP-frakció.
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra jelentkezett Répássy Róbert képviselő úr, Fidesz-frakció.

ELNÖK: Két percben kíván válaszolni Keller László képviselő úr.
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: A dialógus folytatódik, Répássy Róbert képviselő úré a szó két percben.
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, MDF.
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Keller László képviselő úr kétperces felszólalása következik.
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Göndör István képviselő úr a jelentkezett utolsó felszólaló, MSZP-frakció.
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra jelentkezett Répássy Róbert képviselő úr, Fidesz-frakció.
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Göndör István következik két percben.
T/1819 A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról (üvegzseb)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Úgy tűnik, a témát kimerítettük, azért megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Nem. Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására a jövő heti ülésünkön kerül sor. (22.30) Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelen…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, a kormány részéről kíván-e valaki válaszolni az elhangzottakra. Hankó Faragó Miklós államtitkár úré a szó.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Endre Sándor képviselő úr napirend utáni hozzászólását visszavonta. Tisztelt Országgyűlés! Az ülésnapot berekesztem. Mindenkinek jó pihenést kívánok! Holnap 9 órakor folytatjuk munkánkat. Ne feledkezzenek meg a kártyájukról a képviselő urak. Köszönöm szépen. (Az ülésnap…
T/1224 Az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
HARRACH PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor a törvénymódosítás szövegét elolvastam, kerestem azokat a pontokat, amelyek a szociális ellátást megkönnyítik, javítják, és meg kell hogy mondjam, találtam ilyen pontokat a módosításban. Örültem is ennek, és támogatjuk is őket. De…