27 483 felszólalás
T/11923 A közélet átláthatóságáról
ELNÖK: Köszönöm, frakcióvezető úr. Tisztelt Országgyűlés! Novák Előd képviselő úr két percben jelentkezett; 50 másodperc.
T/11923 A közélet átláthatóságáról
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván‑e valaki még felszólalni az adott napirendünk keretében. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát lezárom. Megkérdezem, hogy az előterjesztők közül most ki kíván felszólalni. (Jelzésre:) Megadom a szót Halász János…
T/11922 Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lez…
T/11922 Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. Megadom a szót Szeberényi Gyula képviselő úrnak, a Fidesz-képviselőcsoport vezérszónokának. Parancsoljon!
T/11922 Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Nacsa Lőrinc képviselő úrnak, a KDNP képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon!
T/11922 Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Nagyon szépen köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Kérdezem, kíván‑e még valaki felszólalni napirendi pontunk keretében. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Megkérdezem miniszt…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszterhelyettes úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Megköszönöm együttműködésüket, fol…
Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Dócs Dávid képviselő úr, Mi Hazánk képviselőcsoport: „Aktuális közügyek” címmel. Öné a szó, képviselő úr.
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A napirend utáni felszólalások végére értünk, megköszönöm munkájukat. Az Országgyűlés reggel 9 órakor folytatja ülését. Az ülésnapot bezárom.
I/11683 Mikor lesz kórháza Észak-Pestnek?
ELNÖK : Megkérem képviselőtársaimat, szíveskedjenek helyüket elfoglalni. Esetleg, akinek halaszthatatlan közfeladat-ellátása miatt távoznia kell, kérem, tegye ezt csendben és minél gyorsabban. Köszönöm megértésüket. Tisztelt Országgyűlés! Interpellációkkal folytatjuk munkánkat. Barkóczi Balázs, a DK…
I/11683 Mikor lesz kórháza Észak-Pestnek?
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Rétvári Bence miniszterhelyettes úr válaszol. Öné a szó, miniszterhelyettes úr.
I/11683 Mikor lesz kórháza Észak-Pestnek?
ELNÖK: Köszönöm szépen miniszterhelyettes úr válaszát. Megkérdezem képviselő urat, elfogadja‑e a választ. Öné a szó.
I/11683 Mikor lesz kórháza Észak-Pestnek?
ELNÖK: Várom képviselő úr válaszát.
I/11918 3 évnyi ígérgetés, eredmény: 0. Avagy ami nem megy, azt miért erőlteti?
ELNÖK: Válaszát várom. (Nacsa Lőrinc: Elfogadta! ‑ Arató Gergely: Azzal kezdte, csak süket vagy! Tudhattad volna magadtól is!) Tisztelt Országgyűlés! Ha jól érzékeltem, képviselő úr a választ nem fogadta el. Tájékoztatom önöket, hogy elfogadott napirendünknek megfelelően határozathozatalra a holnapi…
I/11918 3 évnyi ígérgetés, eredmény: 0. Avagy ami nem megy, azt miért erőlteti?
ELNÖK: Képviselő Úr!
I/11918 3 évnyi ígérgetés, eredmény: 0. Avagy ami nem megy, azt miért erőlteti?
ELNÖK: Három perc. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Fónagy János miniszterhelyettes úr válaszol. Öné a szó.
I/11918 3 évnyi ígérgetés, eredmény: 0. Avagy ami nem megy, azt miért erőlteti?
ELNÖK: Köszönöm, miniszterhelyettes úr! Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem képviselő urat, elfogadja‑e a választ. Öné a szó.
I/11934 A NER-es újarisztokrácia elfoglalja Dél-Somogyot is? Olasz gyarmatosítók helyett Tiborczéké lesz a vidék?
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy elfogadott napirendünknek megfelelően a határozathozatalra, mivel a képviselő úr nem fogadta el a választ, a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Ander Balázs, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be az agrármi…
I/11934 A NER-es újarisztokrácia elfoglalja Dél-Somogyot is? Olasz gyarmatosítók helyett Tiborczéké lesz a vidék?
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Tállai András államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtitkár úr.
I/11934 A NER-es újarisztokrácia elfoglalja Dél-Somogyot is? Olasz gyarmatosítók helyett Tiborczéké lesz a vidék?
ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Megkérdezem képviselő urat, elfogadja‑e a választ. Öné a szó.
I/11929 A székely sírok meggyalázójával kokettál Orbán Viktor?
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr nem fogadta el a választ. Elfogadott napirendünknek megfelelően a határozathozatalra a holnapi ülésnapunkon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Dócs Dávid, a Mi Hazánk képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáér…
I/11929 A székely sírok meggyalázójával kokettál Orbán Viktor?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Nacsa Lőrinc államtitkár úr válaszol. Államtitkár úr, öné a szó.
I/11929 A székely sírok meggyalázójával kokettál Orbán Viktor?
ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja‑e az államtitkári választ. Öné a szó.
I/11933 Miért bővítik, és miért nem szűkítik a tarvágás lehetőségét a természetes erdeinkben?
ELNÖK: Képviselő úr nem fogadta el az államtitkári válasz. Tájékoztatom önöket, hogy az elfogadott napirendünknek megfelelően a határozathozatalra a holnapi ülésnapon kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Szabó Rebeka, a Párbeszéd képviselője, interpellációt nyújtott be az agrárminiszterhez: „Miért bőví…
I/11933 Miért bővítik, és miért nem szűkítik a tarvágás lehetőségét a természetes erdeinkben?
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Tállai András államtitkár úr válaszol. Öné a szó, államtitkár úr.
I/11933 Miért bővítik, és miért nem szűkítik a tarvágás lehetőségét a természetes erdeinkben?
ELNÖK: Köszönöm államtitkár úr válaszát. Megkérdezem képviselő asszonyt, elfogadja‑e a választ.
I/11933 Miért bővítik, és miért nem szűkítik a tarvágás lehetőségét a természetes erdeinkben?
ELNÖK: Köszönöm szépen.
I/11941 Hogyan védhető meg a rezsicsökkentés Brüsszellel szemben?
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A képviselő asszony már helyet foglalt. (Szabó Rebeka: Egész egyszerűen botrány, amit csinálnak! ‑ Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiból.) Köszönjük. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő asszony nem fogadta el a választ, így elfogadott napirendünknek megfelelően hatá…
I/11941 Hogyan védhető meg a rezsicsökkentés Brüsszellel szemben?
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Czepek Gábor államtitkár úr válaszol. Öné a szó.
I/11941 Hogyan védhető meg a rezsicsökkentés Brüsszellel szemben?
ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem képviselő urat, elfogadja‑e a választ.