13 324 felszólalás
A/1605 A lakosság vagy a szolgáltató érdekeit kívánja támogatni a kormány?
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Ház! Az azonnali kérdések és válaszok órájának a végére értünk. Ebédszünet következik, fél 1-kor folytatjuk az ülésünket. Mindannyiuknak jó étvágyat kívánok! (Szünet: 12.09 - 12.41 Elnök: Mandur László Jegyzők: dr. Füle István és dr. Vidoven Árpád)
T/1092 A közvetítői tevékenységről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérem a tisztelt képviselő hölgyeket és urakat, hogy foglalják el a helyüket. Soron következik a közvetítői tevékenységről szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/1092. számon, az egységes javaslatot pedig T/1092/36. számon kapták kézhez.…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. (Jelzésre:) Ékes József, Magyar Demokrata Fórum, ügyrendi. Parancsoljon, öné a szó.
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Akkor ezt is regisztráltuk. Köszönöm szépen, képviselő úr. Most a határozathozatal következik. Előtte azonban felhívom a figyelmüket, hogy bár a törvényjavaslat és a módosító javaslatok elfogadásához az alkotmány 24. § (3) bekezdése értelmében az országgyűlési képviselők kéth…
T/1270 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A támogatott indítványok elfogadása kizárja az ajánlás 7., 8., 12., 24., 28., 37. és 41. pontjait. Tisztelt Országgyűlés! A korábbiakban elmondottakra figyelemmel a támogatott módosító javaslatokról is két részletben döntünk. Kérdezem a tiszt…
T/1275 Az új növényfajták oltalmára létesült Nemzetközi Egyezmény Genfben, 1991. március 19-én felülvizsgált szövegének kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy a házbizottság általános érvényű állásfoglalása értelmében a nemzetközi szerződések tárgyalása során az egyes képviselői fölszólalások időtartama az ötperces időkeretet ne haladja meg. Megkérdezem, kíván-e valak…
T/1276 Az Európa Tanács Strasbourgban, 1999. január 27-én kelt Korrupcióról szóló Büntetőjogi Egyezményének kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem, kíván-e valaki fölszólalni ötperces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy senki. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor, a törvény…
T/1292 Az európai szabadalmak megadásáról szóló 1973. október 5-i Müncheni Egyezmény (Európai Szabadalmi Egyezmény) kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Mécs Imre jelentkezik.) Igen, Mécs Imre, a Szabad Demokraták Szövetségétől. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/1292 Az európai szabadalmak megadásáról szóló 1973. október 5-i Müncheni Egyezmény (Európai Szabadalmi Egyezmény) kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni ebben a vitában. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy nem. Megkérdezem Hankó Faragó Miklós államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Dr. Hankó Faragó Miklós: Köszönöm, nem.) Nem. Köszönöm s…
T/1202 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény, a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló 2001. évi LI. törv
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter. Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Vidoven Árpád jegyző urat, ismertesse a támogatott indítványok körét.
T/1202 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény, a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló 2001. évi LI. törv
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A támogatott indítványok elfogadása kizárja az ajánlás 2., 3. és 10. pontjait. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat, a külön szavazásra kért indítványok kivételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)…
T/912 A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Az előterjesztő a kiegészítő ajánlás 1. pontját támogatja. Ennek elfogadása kizárja az ajánlás 1. és 2. pontjait. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatot. Kérem, szavazzan…
H/1497 Font Sándor országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem Font Sándort, kíván-e szólni. (Font Sándor: Köszönöm, nem.) Úgy látom, nem. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Felhívom figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztése az 1990. évi LV. törvény 5. § (6) bekezdése, v…
H/1615 Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválaszrásáról szóló 20/2002.(V.16.) OGY határozat módosításáról (önkorm.biz-ba Dr.Bóka istván,, ifj.sport biz-ba Gyürk Andrást alelnökké, Dr.Deutsch Tamást taggá, inf
ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a személyi javaslatok megtárgyalása. Az Országgyűlés elnöke a Házszabály 19. § (2) bekezdése g) pontjának megfelelően személyi javaslatot terjeszt elő H/1615. számon. Felkérem Vidoven Árpád jegyző urat, ismertesse a személyi…
H/1615 Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválaszrásáról szóló 20/2002.(V.16.) OGY határozat módosításáról (önkorm.biz-ba Dr.Bóka istván,, ifj.sport biz-ba Gyürk Andrást alelnökké, Dr.Deutsch Tamást taggá, inf
ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a személyi javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 360 igen szavazattal, nem szavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett a személyi javaslatot elfogadta. Ti…
T/1358 A Magyar Köztársaság és a Libanoni Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről Bejrútban, 2001. június 22-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni ötperces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Úgy látom, hogy senki. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor, a törvény…
T/1220 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről
ELNÖK: Tisztelt Ház! Kérem a képviselő hölgyeket és urakat, foglalják el a helyeiket, nemsokára folytatjuk az Országgyűlés ülését. (Rövid szünet.) Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a költségvetés feletti szavazást. A 450., 536. és 1119. pontokban Bóka István javaslatát a bizottságok nem támogatják.…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Köszönöm szépen. Napirend előtti fölszólalásra megadom a szót Harrach Péter frakcióvezető-helyettes úrnak, aki "A magyar társadalom lelki és erkölcsi állapota" címmel tartja meg felszólalását. Parancsoljon, öné a szó.
T/1318 Egyes pénz- és tőkepiaci tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető-helyettes úr. Megkérdezem, a kormány nevében kíván-e valaki fölszólalni. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy senki. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nem kíván élni a napirend előtti fölszólalás lehetőségév…
T/1318 Egyes pénz- és tőkepiaci tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most pedig a bizottsági álláspontok, valamint a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, a napirend szerint 5-5 perces időkeretben. Megadom a szót Gőgös Zoltánnak, a költségvetési bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó.
T/1318 Egyes pénz- és tőkepiaci tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Babák Mihálynak, a Fidesz-képviselőcsoportból. Parancsoljon, öné a szó.
T/1318 Egyes pénz- és tőkepiaci tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Molnár Albertnek, a gazdasági bizottság előadójának. Parancsoljon, öné a szó.
T/1318 Egyes pénz- és tőkepiaci tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, más bizottságok kívánják-e a tisztelt Ház előtt ismertetni álláspontjukat vagy a kisebbségi véleményeket, amelyek megfogalmazódtak. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, nem. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül so…
T/1318 Egyes pénz- és tőkepiaci tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Dancsó Józsefnek, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/1318 Egyes pénz- és tőkepiaci tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Font Sándornak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében fölszólalni kívánó képviselőnek. Parancsoljon, öné a szó.
T/1318 Egyes pénz- és tőkepiaci tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A vezérszónoki fölszólalások végére értünk. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, folytatására és lezárására a következő ülésünkön kerül majd sor. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az 1993. augusztus 4. és 1995. december 31. között önkormány…
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra Szabó Zoltánnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének megadom a szót.
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra Szűcs Lajos, a Fidesz képviselője következik. Parancsoljon, öné a szó.
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces fölszólalásra következik Pálfi István, a Fidesz képviselőcsoportból. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.
T/1218 A büntető jogszabályok és a hozzájuk kapcsolódó egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra Révész Máriusznak, a Fidesz képviselőjének megadom a szót.