1 356 felszólalás
A/12983 Mi a magyarázat?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Egyszer a Házbizottság megvitathatná, hogy nincs-e valami korlátja mégis annak, hogy miről beszélünk itt. Most egyelőre úgy látom, hogy nincsen, tehát kénytelen vagyok ezzel is foglalkozni. Az állításokban több igazság is található. Van kutyám, Nárcisznak hívják, és egy…
A/13264 Idén mennyit fognak ellopni a gyermekek étkeztetésére szánt keretből?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselőtársam! Nem tudok önnek jobb választ adni annál, mint amit Rétvári Bence miniszterhelyettes úr már adott. (Dr. Szakács László: Az azért baj!) Tehát aki igényel, az kap. Most, miután egy-két durva kifejezést is használt itt, ezért kénytelen vagyok emléke…
A/13264 Idén mennyit fognak ellopni a gyermekek étkeztetésére szánt keretből?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Asszony! Megismétlem tehát: az önök kormányzásának idején 32 milliárd forintot költöttek a gyermekek étkeztetésére, most pedig 72,5 milliárd forintot költünk erre. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból, többek között Gőgös Zoltán: Sok a gyerek! ‑ Az elnök…
A/12978 Miért nem tesz meg mindent a dolgozó magyar emberek béremelésének érdekében a kormány?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Nem minden bakugrást tudok követni, amely a minimálbértől a vállalkozókon át a bankadóig halad, de biztosan az én hibám. A bankadóról fejből csak annyit tudok önnek mondani, hogy a magyarországi bankadó a legmagasabb ma Európában. Ami a minimálbér-megállapodást illeti, é…
A/12978 Miért nem tesz meg mindent a dolgozó magyar emberek béremelésének érdekében a kormány?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Be kell látnom, hogy egy perc nem elegendő arra, hogy a frakcióvezető úrnak segítséget nyújtsak annak az összefüggésnek a megértéséhez, hogy versenyképes béreket versenyképes vállalkozások tudnak fizetni. Miután ez nem fér bele egy percbe, ezért most ezzel nem próbálkozo…
A/12806 Helikopterről nem látszik a magyar valóság
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. A kérdés címe úgy hangzott, hogy ki látja jól a magyar valóságot, és nekem rögtön eszembe is jutott. Elég idős vagyok ahhoz, hogy emlékezhessem arra, hogy önök nem is olyan régen még éhségmenetet szerveztek (Dr. Harangozó Tamás: Aktuális lenne…
A/12806 Helikopterről nem látszik a magyar valóság
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Bár mi kormánypártok vagyunk, önök pedig ellenzékben vannak, én keresem azokat a pontokat, amelyekben egyet tudunk érteni. Az utolsó mondatával például egyetértek, én is azt gondolom, hogy az ország jövője azon áll vagy bukik, hogy az emberek úgy érzik-e, hogy van értelm…
A/12747 Miért ellenzi a magyar emberek munkabérének emelését a Kormány?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Megismétlem, mi ugyan kormányon vagyunk, önök meg ellenzékben, de örülünk, ha találunk közös pontokat. A kormány három dolgot tud tenni a béremelések ügyében: az első, hogy emeli a minimálbért. Erről már beszéltem, hogy 1998-2002 között 150 százalékkal emeltük. Tehát van…
A/12747 Miért ellenzi a magyar emberek munkabérének emelését a Kormány?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Udvariatlan dolog, de mégis arra kényszerülök, hogy kiigazítsam önt. Ön a számokat illetően téved, Magyarországon nemcsak a minimálbér bruttó, hanem nettó értéke is növekedett az elmúlt években. Ahhoz egyébként, hogy Magyarországon vagy általában bármelyik gazdaságban bé…
A/12744 Mikor ismeri fel a kormány, hogy rossz az irány I.?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Úgy látom, hogy itt azzal a jelenséggel állunk szemben, hogy ön rendszeresen kipécéz magának egy minisztert, és most Fazekas úr kiesett a pikszisből (Derültség a Fidesz soraiban.) ‑ ha jól látom ‑, és helyette Rogán képviselőtársamat próbálja ebbe behúzni. Én a következő…
A/12744 Mikor ismeri fel a kormány, hogy rossz az irány I.?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Volt módom itt a parlamentben meghallgatni, amikor ezekre a kérdésekre a miniszter úr válaszolt, ezért semmi szükségét nem látom, hogy az ő korábbi válaszait megismételjem. Egy dolgot tudok megállapítani: Fazekas miniszter úr jól járt, hogy ma nincs itt. Köszönöm a figye…
A/12890 Madarat tolláról, embert barátjáról, avagy meddig maradhat még Rogán Antal a Miniszterelnök kabinetfőnöke?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Miután azt tanultam meg az elmúlt időszakban, hogy az ellenzék logikája abban merül ki, illetve abban áll, hogy megpróbálja támadni a kormányt, és ami rossz a kormánynak, annak örül, ezért amikor önök támadják a minisztert, akkor azt gondolom,…
A/12890 Madarat tolláról, embert barátjáról, avagy meddig maradhat még Rogán Antal a Miniszterelnök kabinetfőnöke?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Megismétlem: az eddig elhangzott vádakat nevetségesnek, gyermekdednek minősítem, blöffnek tekintem, és nem is veszem őket komolyan. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
A/12885 Meddig hazudhat egy miniszter Magyarországon következmények nélkül?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Huszonhat éve vagyok parlamenti képviselő, tizenegyedik éve vagyok miniszterelnök. Ha hitelt adott volna bárki, például én magam is azoknak a támadásoknak, amiket velem szemben intéztek, akkor már rég nem ülnék itt. Úgyhogy ezért nem veszem komolyan, mert saját bőrömön t…
A/12885 Meddig hazudhat egy miniszter Magyarországon következmények nélkül?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Örülök, hogy kibújt a szög a zsákból, és végül is nekem elnézést kell kérnem Rogán Antal miniszter úrtól, hiszen meghallottuk most itt az előbb, hogy minek mi az oka. Itt rólam van szó. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ki a miniszterelnök?) Hát nem Rogán Antalt támadják ‑…
A/12794 Ki képviseli a munkavállalókat?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Én szívesen megismétlem, ha szükséges, azt, amit már egyszer elmondtam. Három eszköze van a kormánynak a bérek tekintetében. Emelheti a minimálbért ‑ egyetértésben a munkaadókkal és a munkavállalókkal ‑, adót csökkenthet, és az állami alkalmazásban állók bérét pedig növ…
A/12794 Ki képviseli a munkavállalókat?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Ez a vita, ami most itt kibontakozik közöttünk, nem tűnik szakmailag árnyalt vitának, mégis meg kell ismételnem néhány alapvető kiindulópontot. Nem akarok politikaigazdaságtan-leckét adni, de mégis kénytelenek vagyunk most ezt tenni. Tehát először is, Magyarországon 2010…
A/12451 Tényleg kézivezérli a KEHI-t Miniszterelnök Úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Kérem, olvassa el újra, tisztelt képviselőtársam. Az azt jelentette, hogy most hallom először ezt az összefüggést. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)
A/12451 Tényleg kézivezérli a KEHI-t Miniszterelnök Úr?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Csak hogy a dolog lényegéről is essék szó: a dolog úgy fest, hogy a Kehinek az a neve, hogy Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. Ez azt jelenti, hogy ez a kormány ellenőrző szerve. Tájékoztatom önt, hogy ez a szerv úgy végzi a mun…
A/12631 Üzenjük a Fidesznek: 98 % a letelepedési bizniszre is nemet mondott! - Tényleg fontosabb a pénz, mint az ország biztonsága?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Az első kérdés, hogy a letelepedési kötvény jelent‑e bármilyen kockázatot. A válaszunk az, hogy nem. A letelepedési államkötvény egy öt évre szóló engedély, és bármikor visszavonható. Ha tehát bármilyen információt tudunk begyűjteni akár a terr…
A/12631 Üzenjük a Fidesznek: 98 % a letelepedési bizniszre is nemet mondott! - Tényleg fontosabb a pénz, mint az ország biztonsága?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Megértem az igyekezetüket, hogy le akarják zárni mindazt, ami kockázatot jelent, de akkor egy másik tárgyat találjanak, tekintettel arra nézve, hogy ez nem jelent kockázatot. Öt évre adjuk, visszavonhatjuk, bármikor, amikor úgy érezzük, hogy kockázat merül föl, ezt a meg…
A/12439 Ismer-e a kormány nagyobb számot a 3,3 milliónál?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm, elnök úr. Ami az első kérdést illeti, azt tudom mondani a képviselő asszonynak, hogy Magyarországon a vendégmunkások tartózkodásának rendjét jogszabályok szabályozzák. Kérem, ha ezek iránt érdeklődik, tanulmányozza őket. Ami a béreket illeti: Magyarországon az…
A/12439 Ismer-e a kormány nagyobb számot a 3,3 milliónál?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen, elnök úr. Szívesen állok a képviselő asszony rendelkezésére egy olyan kérdés megvitatására is, ami arról szól, hogy mi az optimális, ideális, elfogadható bürokrácia-létszám Magyarországon, de most nem erről beszélünk, hanem a vendégmunkások kérdéséről me…
A/12632 Találkozott-e személyesen a nemzetközi körözés alatt álló Ghaith Pharaonnal és Ön lát-e nemzetbiztonsági kockázatot abban, hogy egy terrorizmus finanszírozásával kapcsolatba hozott személy cége, a hírek szerint az Ön családjával üzletel, a Külügym
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm, elnök úr. Amire tudok, és ami rám tartozik, arra természetesen válaszolok. Jordánia egyik budapesti képviseletének díszvacsoráján, ahol a Magyarországra akkreditált összes arab ország nagykövete és nagykövetsége képviseltette magát, én is részt vettem, és ott d…
A/12632 Találkozott-e személyesen a nemzetközi körözés alatt álló Ghaith Pharaonnal és Ön lát-e nemzetbiztonsági kockázatot abban, hogy egy terrorizmus finanszírozásával kapcsolatba hozott személy cége, a hírek szerint az Ön családjával üzletel, a Külügym
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Meghallgattam a válaszát. Szeretném előrebocsátani, hogy nálam hízelgéssel nem megy semmire. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Viszont az ügy maga, amiről beszélünk, figyelmet érdemlő. Meggyőződésem, hogy a szóban forgó személy körüli ügy egy amerikai titkosszolgál…
A/12440 Blabla vagy az igazság?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselőtársam! Ami a dolog lényegét illeti, a kormány zéró toleranciát hirdet a korrupcióval szemben, és mindent meg is fogok tenni annak érdekében, hogy ennek érvényt szerezzünk. A kérdése kapcsán nem világos, hogy mit vár tőlem, de azt szeretném előrebocsá…
A/12440 Blabla vagy az igazság?
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselőtársam! Fogadja el tőlem, hogy én egy ilyen társasjátékban nem tudok részt venni. Én egy dolgot tudok önnek mondani. Magyarországon vannak jogszabályok. Ha bármilyen tudomása van arról, hogy azokat akár nyíltan, akár összejátszva megkerülték vagy k…
T/12458 Magyarország Alaptörvényének hetedik módosítása
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány úgy látta illendőnek, hogy az ügy súlyára tekintettel a miniszterelnök ismertesse önökkel az expozét. Úgy lenne illendő, hogy a frakciók felszólását is meghallgassam, és azokra érdemben vá…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországon tegnap népszavazást tartottunk (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Érvénytelent!), úgy illendő, hogy ilyenkor a kormány nevében értékeljem a népszavazás eredményét. Értékelésem szerint a népszavazás elért…
Napirend előtti felszólalások
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Engedje meg, hogy megkülönböztetett tisztelettel köszönjem meg a külhoni magyaroknak, hogy nagy számban vettek részt a mostani népszavazáson, és nagy számban támogatták Magyarország védelmét, úgyhogy köszönöm szépen a határon túli magyaroknak.…