3 809 felszólalás
K/12678 Csökkenthető-e a fiatalok sportorvosi vizsgálatának költsége?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Hosszú idő után végre erre a kérdésre itt rátérhetünk, a parlamentben napirendre került ez a kérdés. Két jó hírem is van képviselő úrnak. Az egyik, hogy a sp…
K/12819 Fokozódó brutalitás?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy két perc arra, hogy az állatvédelem és a közbiztonság minden kérdését érintsük, igencsak kevés, ugyanakkor fontos volt…
A/12894 Mit tesz a Kormány a népegészségügyi szűrések terén?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Mi abban hiszünk, hogy az egészségügy nem pusztán kórházügy, nemcsak azokkal kell foglalkoznunk, akik már valamilyen megbetegedés miatt kórházban vannak…
A/12894 Mit tesz a Kormány a népegészségügyi szűrések terén?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. A kormány korábbi döntése nyomán indulhat el a vastagbél-szűrővizsgálatok országos kiterjesztése, ami két és fél millió célcsoportban lévő honfitársunknak jelenthet nagyon nagy segítséget a megelőzés terén. Ez a…
H/12700 A keresztényüldözés és a közel-keleti és afrikai népirtás elítéléséről és az üldözöttek támogatásáról
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormány ezt a javaslatot támogatja. Azt hiszem, egy olyan javaslat fekszik a Ház asztalán, amely minden jóérzésű ember, minden politikus és minden parlamenti képviselő részéről s…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Szíria, Irak, Nigéria, Észak-Korea, Szomália, Afganisztán, Szudán, Irán, Pakisztán és Eritrea: ez az a tíz ország, ahol a legnagyobb mértékű a keresztény…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt képviselő úr, ön egy bombasztikus bejelentéssel indított, majd maga is cáfolta a saját bejelentését, amikor éhezésről vagy éhezőkről beszélt, és utá…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy látszik, a Magyar Szocialista Párt elnökeinek néha egy-egy őszinteségi rohama van. Ezt láttuk már egy korábbi elnök, Gyurcsány Ferenc esetében is, aki az őszödi beszédben fejtette ki az igazságnak egyes olyan részletkérdés…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy hétről hétre egyre értékesebbek lesznek a napirend előtti felszólalások az MSZP padsoraiban, hiszen ha a pártelnök jóslata beválik, és a…
I/12768 A 20. században ragadt magyar egészségügy. A mentődolgozókat érintő egyes problémák.
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt köszönöm elismerő szavait, amivel az elmúlt évek intézkedéseit illette a felszólalásának az elején. A mentőszolgálat részére valóban jóval nagy…
I/12755 A legszegényebbek lenyúlása
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ennek a projektnek az volt a célja, hogy minél több hátrányos helyzetben levő közösségnek segítsen. Nagy részüket sikerült is bevonni ebbe a felzárkózási pro…
I/11946 Sótlan minisztérium sótlan reformja? Mikor változik a menzareform szabályozása, hogy végre ne csak egészséges, hanem ehető is legyen az étel a közétkeztetésben?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ma megtudhattuk, hogy az MSZP szerint az, aki mangalicafesztiválra jár, az a nép ellensége. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból, többek között: Jaj! ‑ Na…
I/12770 A 20. században ragadt magyar egészségügy. Mikor kezelik végre helyén az egészségügyi szakképzést?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ha orvoselvándorlásról akar érdeklődni, nem kell interpellációt benyújtania, elég a bal válla fölött elnézni, és megkérdeznie képviselőtársát,…
I/12665 Sikerül-e egyensúlyban tartani a nők foglalkoztatásának bővítését és a gyermekvállalás ösztönzését?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Rekordot döntött Magyarországon a női foglalkoztatottság, hiszen a rendszerváltás óta ennyi hölgynek nem volt munkája, mint amennyinek most van. Ha az e…
I/12767 A 20. században ragadt magyar egészségügy. Hogyan kerülnek a kórházba tartozó betegek a szociális otthonokba?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Amire az ön felszólalásából nem tudunk következtetni, tisztelt képviselő úr, az az, hogy támogatná‑e a Jobbik, hogy XXI. századi körülmények között ápoljuk a…
I/12769 A 20. században ragadt magyar egészségügy. Mi lesz a Szent János Kórház sorsa?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Képviselő úr minden kérdésére a Magyar Közlönyből választ tud kapni. Két kormányhatározat jelent meg, amely ebben a kérdésben iránymutató, az egyik az 1333/2016-os,…
A/12796 Megmentik-e a tanodákat? II.?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Csak hogy tisztázzuk mindenekelőtt, hogy ki áll a tanodák oldalán, és ki nem: 2010-ben Magyarországon működött 60 tanoda, 2015-re ezeknek a száma 178-ra nőtt…
A/12796 Megmentik-e a tanodákat? II.?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Válaszoltam a kérdéseire, képviselő úr. Azt mondtam, hogy decemberben kerül kiírásra az új pályázat, ebben bízunk. Azt hiszem, egyértelmű, hogy az 5,3-nál a 7,35 nagyobb, tehát növekszik a támogatás köre. Az elő…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kommunista diktatúrának Magyarországon nagyon sokféle áldozata van. Talán számba se tudjuk venni azt a rengetegféle módot, amivel igyekezett emberek életét…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Aki az elmúlt napokban a temetőket járta vagy a mai nap megy, az láthatja, hogy amennyire lehet, a polgárok biztonságát mindenki igyekszik szavatolni és…
K/12224 Akkor fog csak problémamentesen működni a Határtalanul! Program, ha teljesen elfogynak a pályázók?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök, hogy a Határtalanul!-programról ismételten a parlamentben ejthetünk szót. Itt is volt már szó erről, hiszen a Nemzeti összetartozás bizottsága nagyon nagy munkát v…
K/12688 Meddig nézi tétlenül a kormány a lakhatási válságot? Tudta, hogy idén eddig több mint háromszor annyi kilakoltatás történt, mint korábban egy év alatt?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ne feledjük el, hogy ennek a kormánynak azzal kellett kezdenie hat évvel ezelőtt a tevékenységet, hogy családok százezreit kellett megmenteni a devizahitelez…
K/12432 Miért nem érzi a kormány erkölcsi kötelességének az ígéreteivel átvert pedagógusok helyzetének rendezését?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön nem régóta képviselő, ezért engedje meg, hogy elmagyarázzam, hogy pontosan miről szól ez a folyamat. Az volt a célunk, hogy minél inkább tudjuk honorálni…
K/12703 Mikor tesz eleget a magyar kormány nemzetközi kötelezettségének az egyházügyi törvény megváltoztatásával kapcsolatban?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Úgy látszik, egy év alatt nagyon megkopnak az emlékeink itt a parlamenti patkóban, hogy pontosan mi történt az egyházügyi törvény módosításával kapcsolatban,…
K/12701 Nagyobb megbecsülést kapnak a bölcsődei dolgozók
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy április 21-e, a bölcsődei dolgozók napja, és minden más nap is, amikor a bölcsődébe viszik a szülők a kisgyermeküket, fontos időpont, amikor m…
K/12687 Meddig nézi tétlenül a kormány a lakhatási válságot? Tudta, hogy ma több ezer gyermeknek nincs lakcíme és ezért semmilyen ellátásban nem részesül?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A kormányzat családtámogatásokra, így a rászoruló gyermekek támogatására is ma jóval többet költ, mint korábban, pont azért, hogy segíteni tudja őket, e…
K/12692 "A felsőoktatási szektor K+F-tevékenységében folyamatos a mérséklődés" - Mit lép a kormány?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Több irányból is megközelíthetjük a kérdést, hiszen több irányból is többletforrás érkezik azokhoz, akik kutatás-fejlesztéssel és innovációval foglalkoznak M…
K/12693 A településektől elveszik az iskolákat és még büntetést is kapnak?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az vezette a kormányzatot az elmúlt években, hogy minden településen minden gyermeknek hasonló esélye, lehetősége legyen arra, hogy végzettséget szerezzen,…
K/12540 Mikor rendezi a kormány a színházi dolgozók bérét?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! 2017. január 1-je lehetne a rövid válasz a képviselő asszony kérdésére, hiszen jövő év január 1-jén indul meg az a béremelés, amely a színházi dolgozók…
K/12706 Miért nem támogatja a Kormány a szükséges kollégiumi fejlesztéseket?
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Érdekes volt, a két percnek az elején ugye kijelentette, hogy a kormány nem tervez kollégiumépítéseket, majd utána beszélt azokról a tervekről, amelyeket ön…