2 202 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár a „Meddig még? című sorozat általában a devizahitel-károsultak helyzetével foglalkozik, ezt nem lehet élesen elválasztani attól az elképesztő társadalmiválság-sorozattól, amit a Fidesz-KDNP az utóbbi években robbantott ki azáltal, hogy…
A/17388 Hány család maradhat az út szélén?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter úr felé jeleznem kell, hogy a parlamenti ülést megszakítva a Kossuth térre vettem utamat, ahol jelen pillanatban is egy demonstráció zajlik, ezen kormányzatnak a devizahitel-károsultakat sújtó politikája ellen. Ki kell emeljük azt…
A/17388 Hány család maradhat az út szélén?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! El kell mondanom, miniszter úr szavait a tekintetben köszönöm, hogy ha önök valóban megoldották volna ezt a problémát, akkor a fogadóóráikon vélhetően nem jelentkeznének tömegével azok a károsultak, akik még mindig valamifajta igazságtételt…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az évszázad pénzügyi átverése kapcsán vérciki az, hogy a kormányzó pártok képviselői megengedték maguknak azt az alja pofátlanságot, hogy be sem jöttek erre a rendkívüli ülésre. Az államtitkár úr szavaival innentől nem is kellene foglalkozn…
A/16231 Ki védi meg az út szélén hagyott százezreket?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A devizahitel-károsultak, de nemcsak a devizások, hanem általában a hitelkárosultak nevében kell feltennem azt a kérdést, amely álláspontom szerint nem lehet pártpolitikai hátterű, és minden politikai formáció elemi érdeke, hogy megoldjuk.…
A/16231 Ki védi meg az út szélén hagyott százezreket?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen, szükség lesz nemcsak jogszabály-módosításokra, de ezek sorozatára, hiszen azok a szabálytalanságok, amelyek a lakosság intézményesített kifosztásához vezettek és vezetnek, továbbra is fennállnak. S miniszter úr, azt kell lássuk, hogy…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai parlamenti színvonal is hűen mutatja, hogy nemcsak az indulatok szabadulnak el a Házban, de a szakmaiprogram-alapú viták is kiveszőben vannak, sőt talán mondhatjuk, hogy ki is vesztek innen, hiszen az év legfontosabb törvényjavaslatán…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen nehéz az év legfontosabb törvényjavaslatáról ilyen rövid időkeretben érdemben megosztani minden fontos észrevételünket, megkíséreltük már ezt az általános vita szakaszában. Az államtitkár úr felvetésére, miszerint adott esetben a rendk…
V/15693 Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer kialakításához szükséges intézkedésekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen furcsa a Fidesz-KDNP-t nyugdíjügyben hallgatni a tekintetben, hogy valóban európai uniós rekorder áfát vezetett be a gyermeknevelési cikkek tekintetében is; tehát egy demográfiai vészkorszak közepén Magyarországon adóztatják áfa tekint…
B/15031 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2016. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére H/15541 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2016. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről a
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem lesz könnyű dolgom, viszont férfiként állok a csatatérre, meg kell idéznem ugyanis azon Nyikos László szellemét ide a parlamentbe, aki bár már nem képviselő, de szakmai véleményével továbbra is számonkér mi…
T/15347 A pénzügyi piacok működését és a pénzügyi eszközök kereskedését szabályozó törvények jogharmonizációs célú módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! El kell hogy mondjuk, az általános vitához képest alapvetően nem változott meg az előttünk fekvő és jórészt az Unió által követelt előterjesztés tartalma, hiszen egyértelműen látjuk azt, hogy jelenlegi kormányzatunk helytelenül, kormányrend…
A/15749 Mi marad a kilátástalanság után?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rémisztő statisztikai adatok és előrejelzések láttak napvilágot azt illetően, hogy hétévnyi Fidesz-KDNP-s regnálás után további százezrek, több mint 300 ezren tervezik azt, hogy Magyarországról kivándorolnak hosszabb vagy rövidebb időre. Sa…
A/15749 Mi marad a kilátástalanság után?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Államtitkár Úr! A saját vélt vagy valós lelki békéjének megőrzése érdekében azt javaslom, hogy lakossági fórumon ne mondja el ugyanezt ebben a formában. Ha ön teljesen komolyan gondolja, hogy ugyanannyian jönnek vissza Magyarországra, mint ahányan elmentek innen dolgozn…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretném államtitkár úr felé elismerésemet kifejezni, mert ezt a sok szempontból védhetetlen költségvetést azért ő már két napja védi a kormány számára folyamatosan. De arra kérem a korrektség jegyében, hogy ha valamit kritizál, mint mond…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az év legfontosabb törvényjavaslata kapcsán újra szembesítenünk kell a kormányzatot azzal a most már visszatérő hibájával, hogy a költségvetési tervezetet a megelőző év tavaszára teszi, és tulajdonképpen bázis,…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A következő napok arról szólnak, hogy „ami a vezérkörből kimaradt” alapon felhozzunk olyan gondolatokat, amelyek egyszerűen nem képeznek lenyomatot ebben a költségvetésben. Az első ilyen pontosan a hitelkárosultak, a devizahitel-károsultak…
T/15428 Egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindig egy nagy levegőt kell venni a költségvetést megelőző adóvita során, hiszen a Fidesz és az MSZP, a jelenlegi és a korábbi kormányzó erők játéka, miszerint kinek nagyobb a homokozóban a sárga lapátja, és ho…
T/15428 Egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vezérkörben még szóba került az, hogy a Fidesz-KDNP ugyebár megadóztatta a minimálbért, még a szocialista pusztító gazdaságpolitikával szemben is elkövette ezt a talán még nagyobb baklövést, akkor is, ha természetesen nem tudunk annyi bűn…
T/15428 Egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miután egy nagyon fontos fogyasztóvédelmi kisokoson is túl vagyunk, és igen fontos tisztázni ezeket az alapfogalmakat, hogy érdemi viták bontakozhassanak ki, Szatmáry államtitkár úr szavaira vonatkozóan ‑ amelyek szerint az átlagbérek, fize…
I/15566 Hány család marad az út szélén?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Minden áldott évben a kilakoltatási moratórium lejártát követő hetekben-hónapokban végeláthatatlan vitákat folytatunk azt illetően, hogy a Jobbik rendre számon kéri önökön azt, hogy egyre több és több kilakoltatással találkozunk, és sajnos…
I/15566 Hány család marad az út szélén?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elképesztően szórványos taps is jelzi, hogy bizony kellemetlen ez a téma a kormány számára. Én államtitkár úr felé elismerésemet fejezem ki, hogy legalább az egyik feltett kérdésemre megpróbált válaszolni, és elismerte, hogy ez a kormány…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik a téli, aztán a korai tavaszi hónapokban folyamatos küzdelmet folytatott annak érdekében, hogy a kilakoltatási moratóriumot hosszabbítsa meg a kormányzat egészen addig, amíg az úgynevezett devizahitelek csapdájában vergődő polgárok…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Történelmi napokat él a Ház a tekintetben, hogy ekkora megroggyanást a Fidesz-KDNP nem mutatott az utóbbi években, mint ami a migrációs témakör tekintetében az elmúlt 24 vagy 48 órában felmutatható az önök részéről. A tegnapi napon többször…
T/15347 A pénzügyi piacok működését és a pénzügyi eszközök kereskedését szabályozó törvények jogharmonizációs célú módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kicsit megkésve van előttünk az a javaslat, amelynek egyes részleteiről, Unió követelte részleteiről helyes lett volna jó pár évvel hamarabb tárgyalni Magyarországon. Példának okáért az ügyfél-tájékoztatás elmél…
T/15372 Az élelmiszerlánccal kapcsolatos egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sokkal fontosabbnak tartom ezt a témakört annál, mint amekkora figyelem övezi ezt a Házban. Gyakorlatilag a sajtójelentések is nyilván egyfajta élelmiszer-rendészet bevezetéséről fognak 80 százalékban szólni, én…
A/15418 Hogyan lesz a "szabadságharcból" behódolás?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Elfogadom a válaszadó személyét.
A/15418 Hogyan lesz a "szabadságharcból" behódolás?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Miniszter Úr! Értem a kellemetlen helyzetét, Rogán Antalnak kéne ott ülnie. De felfogta azt, amit mondott? 30-40 betelepített nem kiskorú, ne csúsztasson, fiatalkorú Magyarországra? Ezzel kinyitják a kaput egy olyan áradat előtt, ami kezelhetetlen helyzetet idéz elő. A hel…
H/14372 Az élelmiszer-biztonság és az élelmiszerek minősége javítása érdekében szükséges intézkedésekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szégyen és gyalázat, amit a Mezőgazdasági bizottság fideszes többsége merészelt csinálni, miszerint egy élelmiszer-biztonságot érintő javaslatot jelen körülmények között még csak tárgyalásra sem talált méltónak. Úgy viselkednek, mintha Magy…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): (A Kispest-Honvéd vörös-fekete szurkolói sálját viseli.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen méltatlan események közepette kell hogy megemlékezzünk e kiváló magyar labdarúgó, Puskás Ferenc születésének 90. évfordulójáról, megemlékeznünk azok helyett, akik kezében kormány…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormányzó pártok képviselői rendre számonkérik rajtunk azt, hogy az ő hatalmas eredményeiket miért nem ismerjük el. Én erre azt szoktam válaszolni, hogy ne csak relatív gazdasági adatokkal számoljanak, tehát ne csak az utóbbi év nagyon gy…