2 202 felszólalás
I/10115 Tragikus állapotok a szociális területen - katasztrófahelyzet előtt.
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Államtitkár Úr! Ez annyira gyenge volt, hogy még az önök soraiból felhangzó gyér taps is azt mutatja, hogy ezt a hazugságáradatot egyszerűen nem lehet nyugodtan kezelni. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Ne hazudjál már!) Hiszen azt a pár milliárd visszacsoportosított for…
K/9860 Ki és hogyan kérdezi meg a magyar embereket a hívatlan idegenekről?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik abszolút támogatja azt a politikai irányvonalat Magyarországon, hogy mindenféle betelepítési mechanizmussal szemben álljon ki a lehető legkeményebben, és a brüsszeli porondon az eddigi szekercéket a csatabárdok után tankokra cserél…
A/9955 A korrupció ötven árnyalata - Mikor kerül sor a banki visszaélések teljes átvilágítására?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel volt egy megkezdett csörténk már a devizahitelesek kifosztása ügyében, ezért megvárnám a miniszterelnök úr érdemi hozzászólását. (Taps a Jobbik soraiban.)
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarországot kétségkívül leginkább a demográfiai katasztrófahelyzet és a kivándorlás elképesztő hatásai sújtják, melyek lassan a gazdaság minden szegmensében megjelennek. A kérdés az, hogy előbb vagy utóbb. Tehát először a társadalombizto…
T/9660 A nemzeti otthonteremtési közösségekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem ígérem, hogy a kellő visszafogottságot minden mondatomnál gyakorolni tudom, hiszen amikor a kormányzat egy államilag legalizált pilótajátékot hoz elénk újra a köztársasági elnöki aggályokkal szemben is, és m…
T/9660 A nemzeti otthonteremtési közösségekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miközben a kormányzat a NOK részletszabályait elfelejtette kimunkálni, tehát nem tudjuk, mi történik akkor, ha bedől egy közvetítő cég, hogy jutnak az emberek a pénzükhöz, Szilágyi György képviselőtársam találó módon jegyezte meg, hogy ki f…
T/9634 Egyes migrációs tárgyú és ezekkel összefüggésben más törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nehéz helyzetbe hoz bennünket a kormányzat, hiszen ha csak államtitkár úr felszólalásait ismernénk vagy Firtl Mátyás vezérszónokiját hallgatnánk, azt mondanánk, hogy a megfogalmazott célokkal, legalábbis én maga…
T/9634 Egyes migrációs tárgyú és ezekkel összefüggésben más törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jegyezzük meg, hogy migrációs tárgyú szigorításokra elképesztő, elementáris erejű szükség mutatkozna. Ugyanakkor nekem egy dolgot kell csak megkérdeznem államtitkár úrtól, és nagyon kérem, hogy erre válaszoljon korrekt módon. Most, amikor e…
T/9634 Egyes migrációs tárgyú és ezekkel összefüggésben más törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem mondhatom, hogy váratlanul ért a felszólalás gyors lehetősége, hiszen azt látjuk, hogy itt komoly vita nem bontakozik ki a kérdésben. Röviden a javaslatom annyi, hogy vonják vissza ezt a tíz csomagból álló valamit; nem akarom szemétnek…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sokszor tehetjük fel a kérdést: meddig még, hiszen olyan feszítő problémák találhatók Magyarország fölött az égben, amelyek egész egyszerűen megoldásért kiáltanak, de ezek közül is kiemelkedik egy, a devizahiteles krízis, az otthonteremtési…
T/9334 Az alapvető élelmiszerek áfaterhének csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik rendre olyan javaslatcsomagokat kíván a tisztelt Ház elé hozni, amelyek érdemben és rövid távon képesek csökkenteni a magyar családokra nehezedő terheket. Hogy miért van erre szükség? Az utóbbi egy-másfél éves periódust nagyjából a…
T/9334 Az alapvető élelmiszerek áfaterhének csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A holnapi kedvező döntést megkönnyítendő szeretnék emlékeztetni arra, hogy a Jobbik csomagban nyújtott be többféle áfacsökkentési javaslatot, ily módon benyújtottuk a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfatartalmának csökkentését célzó do…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elképesztőnek tartom, hogy a kilakoltatási moratórium lejárta után több mint húsz nappal, amikor Magyarországon megint üzemszerűen indul meg emberek eltávolítása saját otthonából, még mindig nem találni olyan érdemleges kormányzati reakciót…
T/9660 A nemzeti otthonteremtési közösségekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindig megfogadjuk itt a Jobbik padsoraiban, hogy nyugodt szakmai érvekkel darabokra szedjük azt az őrültséget, amit önök elénk terjesztenek. Évente két-három ilyen nagyon… (Pócs János közbeszól.) Ne hörögjön, n…
T/9660 A nemzeti otthonteremtési közösségekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy bekiabálásból következtettünk arra, mert államtitkári válaszból nem állt módunkban, hogy miért kívánja az állítólagos kedvezmények körét migránsokra, menekültekre kiterjeszteni a kormányzat. Itt felmerült az, hogy adott esetben olyan un…
T/9660 A nemzeti otthonteremtési közösségekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néha valóban cirkuszban érezheti magát az ember, hiszen nem nyomnak gombot az urak, csak belekiabálnak. Én kellő visszafogottsággal megpróbálom a részben elkezdődött szakmai vitát kibontani. Tapsikolhatnak is, de még egyszer mondom, nem a c…
T/9541 A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon sajnálom, hogy a KDNP nem tartotta fontosnak, hogy vezérszónoki felszólalással is megtisztelje az e téma iránt érdeklődőket, de azért a felvezető szavakat hallhattuk, ez néminemű eligazítást jelent a…
I/9605 Hányan maradnak az út szélén?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jó idővel együtt egy szociális katasztrófahelyzet köszönthet Magyarországra, hiszen a kilakoltatási moratórium lejártával szó szerint több száz család feje fölött lógott a bárd a tekintetben, hogy eltávolíthatják otthonából, és látható,…
I/9605 Hányan maradnak az út szélén?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mind államtitkár úr, mind az ön mögött dolgozó apparátus tökéletesen tudja, hogy én mire kérdeztem rá, tökéletesen tudja azt, hogy a kilakoltatások megakadályozásáért szállunk síkra. Az is látható volt, hogy ön egyetlen árva szót sem ejtett…
K/9548 Kiket toloncolhatnak vissza?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szűk fél évvel azután, hogy a Jobbik első felvetése elhangzott egy kvótát illető országos népszavazás kiírásáról, a kormányzat mintha végre látná a probléma valódi súlyát. Mi magunk pedig támogatjuk az ezt illető indítványát, hiszen fontos,…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár látszólag válaszra nem számíthatok, kellőképpen elszánt vagyok a tekintetben, hogy a devizahitel-károsultak ügyét újra és újra a Parlament falai közé hozzam, hiszen megoldatlan ez a problémakör. Bár a kormányzat óriásplakátokon hirdette…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem mondom, hogy megszokhattuk, de nem vagyunk meglepődve azon, hogy amikor fontosabbnál fontosabb témákat hozunk fel napirend után, akkor egy kezemen megszámlálható azon kormánypárti képviselők száma, akik szemben ülnek vagy éppen állnak,…
T/9380 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! El kell hogy mondjuk, amikor egy-két héttel ezelőtt a postatörvényhez nyúlt hozzá a kormány, akkor figyelmeztettünk jegyzőkönyvben ellenőrizhető módon, hogy ne merészeljenek arra a gusztustalan útra tévedni, hogy ágazatonként, cégenként elk…
T/9380 A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miközben arról próbálunk vitatkozni, hogy az MNB-profit terhére műkincseket próbálnak a függöny mögé rejtegetni, és egyébként százmilliárdos tételt tüntetnének el átláthatatlan módon, én értékelem, hogy Bánki Erik kellő visszafogottsággal p…
V/9122 A közoktatás állapotáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kellő visszafogottsággal Tuzson államtitkár úrhoz fordulok. Amit ön a Jobbik ötmondatos oktatáspolitikai programjának vél, az megtalálható a több mint 80 oldalas programunk 59., 60., illetve 61. oldalán. (Tuzson Bence felmutatja három ujját…
H/8849 Az önálló határőrség megteremtésének szükségességéről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az imént elhangzott kormánypárti csúsztatással szemben az a helyzet, hogy a határőrség beolvadással megszűnt. Lehet átpántlikázni embereket, egységeket, fejezzük ki itt is, hogy a rendőrség és a honvédség munkája előtt le a kalappal, de nem…
A/9235 Bármi megtörténhet?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Igen, elfogadom.
A/9235 Bármi megtörténhet?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter úr, tökéletesen körülírta azt, hogy miért nem szabadott volna aláírni azt a zárónyilatkozatot, amelyben szerepel az áthelyezési mechanizmus végrehajtása. Oké, hogy önök azt mondják a kötelező kvótára, hogy nem, de Magyarország nép…
T/8829 A postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormánypárti képviselőtársak sajátos önuralmi terápiát folytatnak. Jó ideje hallgatják a feléjük zúduló kritikai megjegyzéseket, egyebeket, de nem méltóztatnak reagálni ezekre. Pedig hát az államtitkár úr hozzám hasonlóan igen gyakran meg…
A/9115 Új áradat érkezik?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miközben a migránsokkal szemben egy általam nagyon is támogatott retorikai háború folyik, meglepve tapasztaltam múlt heti szegedi bejárásom során, mikor is sajtótájékoztatót tartottunk a pályaudvar melletti térségben, mögöttünk teljes lelki…