2 202 felszólalás
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a költségvetés tervezete tárgyalásának egyfajta lezárására készülünk, azt kell hogy kiemeljük: az előző évekhez képest komoly, rendszerszintű változás nem következett be, még akkor sem, hogy a tüneti finomításokat, kedvezményeket ne…
T/4853 Egyes állami vagyont érintő törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat számos olyan kérdéskört próbál rendezni, amely által további kérdéseket vet fel. Talán a legegyszerűbbnek tűnne ebből a hagyatéki ingóságok köre, ahol azt láthatjuk, hogy az utóbbi időszakban, miközben lelt…
T/4820 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindannyiszor örülünk, amikor egy fogyasztóvédelmi jellegű törvényjavaslat végre elénk kerül, hiszen míg az előző kormányzati ciklusban ez egy kiemelt területnek számított ‑ külön fogyasztóvédelmi bizottság is m…
T/4820 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel a gombnyomogatásokból nem tűnik úgy, hogy egetverő vita alakul ki a Házban a későbbiekben, és bár próbálunk államtitkári, képviselői szinten megtermékenyíteni sokakat a véleménynyilvánításra a felvetéseink kapcsán, mégis fontosnak tar…
T/4890 A természetes személyek adósságrendezéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az első szavaim az öröm hangján kell hogy szóljanak, éppen abból kifolyólag, hogy hosszú évek után végre előttünk fekszik az a koncepció vagy az eredeti koncepcióra emlékeztető valami, ami már a 2010-es kampány…
T/4890 A természetes személyek adósságrendezéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon remélem, hogy a vita későbbi szakaszában mind a kormány képviselőit, mind pedig a kormánypárti képviselőket sikerül arra ingerelni, hogy ne csak a zárszóban próbáljanak reflektálni egyes ellenzéki észrevételekre (Gőgös Zoltán: Azt ne…
T/4890 A természetes személyek adósságrendezéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy érdemi vita látszik kibontakozni. Tehát a korábbi indítványokkal ellentétben most nemcsak zárszó formájában, hanem egymásra reagálva sikerül gondolatokat cserélni. Ez dicséretes irány, még akkor is, ha a közöttünk lévő n…
T/4890 A természetes személyek adósságrendezéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nyilván könnyebb lenne a vita menetét kiszámítani abban az esetben, hogyha számos kormánypárti felszólaló rögtön kontrázna arra, amit az ellenzéki képviselők felvetnek. (Dr. Rétvári Bence: Konstruktívak vagyunk, nem kontrázunk!) Én azért er…
T/4890 A természetes személyek adósságrendezéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon fontosnak tartom leszögezni, hogy az a vita, ami kialakult itt a sorrendről, miszerint milyen problémakörhöz kellett volna először hozzányúlni, egyáltalán nem alaptalan, és a következtetésein múlik, hogy a következő években mely társ…
T/4890 A természetes személyek adósságrendezéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vita vége felé közeledve próbálunk kiprovokálni egy-két olyan reakciót akár államtitkári szintről, amelyek az előttünk fekvő törvényjavaslat kapcsán egyértelmű válaszért kiáltanak, egyben megkönnyítik a lehetőségét annak, hogy egy ellenzé…
T/4852 A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden kívánom csak a Jobbik álláspontját körülírni, hiszen nem véletlen, hogy komolyabb vita nem alakul ki ebben a kérdéskörben a Házban. A sokadik európai uniós implementációs javaslat fekszik előttük,…
T/4394 Az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik korábbi, 2010-es álláspontja jottányit sem változott. Az alapvető élelmiszerek és a gyermeknevelési cikkek áfatartalma tekintetében is egy 5 százalékra történő csökkentést tartunk azon minimumszintnek, ami elfogadható Magyarország…
T/4644 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy számtalan alkalommal szóba került mind az általános vita, mind a bizottsági szakasz során, elmondható, hogy a törvényjavaslatot valóban valahol tollba mondhatták, hiszen alapvető strukturális problémákat nem kezel. Említettük például…
T/4453 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Értékeljük azt a minimális elmozdulást, hogy már egyes ellenzéki felvetések, módosító, jobbító indítványok legalább részben meghallgatásra találnak. Én azért biztatnék mégis nemcsak Volner János összes módosító javaslatának a teljes körű el…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kissé tanácstalanul állunk itt mi, jobbikos képviselők akkor is, ha már több száz parlamenti felszólalás van a hátunk mögött, hiszen egy kezünkön megszámlálható ‑ vagy még annyi sem ‑ a kormánypárti képviselők száma. És el kell hogy mondjuk…
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Előttünk fekszik egy olyan papírcsomag, amit a legjobban talán egy nálam lévő papiros jellemez. (Felmutat egy iratot.) Ezen a listán, tehát az A4-es oldalon végig 40 adótípus található, 40 új adófajta, vagy pedi…
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársamra reagálva el kell mondanom, hogy igen, mintegy ötvenféle adóemelést, új adótípust ismer a könyvelői szakma. Ebből mi azt a negyvenet választottuk ki, amihez álláspontunk szerint hozzá lehetne nyúlni, vagy csökkentés, vagy t…
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A banki ágazati különadó többször merül fel a vita sodrában, és nagyon örülök, hogy abban egy közmegegyezés van közöttünk, hogy a jogalkotó szándéka az volt, hogy ezt az érintett bankok fizessék meg. Tehát nyilvánvaló módon egyfajta tilalma…
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár Németh Szilárd István már nem tartózkodik a teremben, fontosnak tartom, hogy reagáljak a szavaira. Kiemelte, hogy az infláció mennyire nem sújtja a magyar embereket a mindennapi életben, és azt, hogy bizonyos időszakokban defláció követ…
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon sajnálom, hogy Révész Máriusz kritikai észrevétele megtétele után, már ahogy látom, nincs jelen közöttünk, de államtitkár úr, aki hevesen bólogatott az ő mondanivalójára, még itt van. Nagyon sajnálom azt, hogy amikor felvetettük a KS…
T/4741 Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretnék az adópolitika kapcsán a legfontosabb területre kitérni, és nagyon örülök, hogy államtitkár asszony a körünkben van, hiszen bízom abban, hogy érdemi eszmecserét tudunk folytatni a magyar gyermekvállalási kedv fellendítése kapcsán…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Minden elismerésem azé a Banai államtitkáré, aki egyedüliként vett részt eddig érdemben a költségvetési vitában. Erre biztatom a továbbiakban is, hiszen számos dologban vitatkoznom kell vele. Mielőtt a minimálbéresek és mások helyzetének ja…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kulcsár Gergely képviselőtársam kiválóan mutatott rá arra, hogy a magyarság három hatalmas probléma között őrlődik jelen pillanatban. Ebből az úgynevezett bevándorlás, menekültkérdés csak az egyik. De miközben Orbán Viktorék Brüsszelre muto…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor kértem a kétperces reagálás lehetőségét, ma sokadszorra hangzott el az adócsökkentés költségvetése titulus, amivel kapcsolatban meg kell hogy jegyezzük, a jövő évi központi költségvetés bevételeinek egyharmada áfabefizetésekből ered,…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt tervezett mondandómba belekezdenék, azért is kértem a gyorsabb reagálás lehetőségét, hogy Palkovics államtitkár szavaira reflektálhassak. Ő sajnos már nem tartózkodik a teremben, de akár a jegyzőkönyvön keresztül, akár egy későbbi e…
T/4730 Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szabó Zsolt Államtitkár Úr! Hogyha valóban több száz milliárd pörög innováció tekintetében, és az ön, önök államtitkárának elismerése szerint 5 százalék alatti a magyar hozzáadott érték aránya a teljes tevékenységet illetően, akkor hogyan k…
T/4477 A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyfajta bohózat részesei vagyunk, hiszen holnap elkezdenénk tárgyalni az új költségvetést, miközben még az előzőt farigcsálja a kormányzat, zárszámadásról nem is hallottunk, nem tud elszámolni a rábízott adóforintokkal, és most oda jutottu…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tegnapi napon lehetséges módon sorsfordító pillanat következett el: Orbán Viktor, többévnyi késlekedés után, a Jobbik erőkifejtése nyomán végre meghallotta a debreceni polgárok és a Jobbik közös hangját, miszerint azt a menekültszállót, a…
T/4644 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meg kell jegyezzük, amikor pár héttel ezelőtt a Gazdasági Versenyhivatal korábbi egyéves periódusának teljesítményéről szóló beszámolót taglaltuk itt a plenáris ülésen és előtte a Gazdasági bizottságban is, talá…
T/4644 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy XXI. századhoz méltó vitához álláspontunk szerint az is hozzátartozna, hogy az valódi vita legyen. Most a szélbe kiáltott szavak óráját éljük e tekintetben, és nagyon reméljük azt, hogy legalább a jegyzőkönyvvezetők terhelése nem lesz i…