Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt debreceni országgyűlési képviselője és a Közlekedési és Beruházási Minisztérium államtitkára felszólította a Magyar Akkumulátoripari Szövetséget, hogy ne Debrecenben rendezze meg novemberi szakmai konferenciáját. A politikus azt is kifogásolta, hogy a rendezvényen a kormány egyik államtitkára a helyi képviselők előzetes tájékoztatása nélkül készült felszólalni. Nem sokkal később bejelentették az érintett energetikai államtitkár, Tótth András lemondását, személyes okokból.
A november 4–5-re tervezett Magyar Akkumulátoripari Napokat a debreceni Kölcsey Központban tartanák, több kínai akkumulátorgyártó, köztük a CATL vezetőinek részvételével. Tárkányi azt írta, hogy az akkumulátorgyárak Debrecenben nem elsősorban a korszerű mobilitást, hanem a környezetszennyezéstől való félelmet és a város jövőjével kapcsolatos aggodalmakat jelentik. Szerinte a vállalatoknak előbb szabályszerű működésükkel kellene helyreállítaniuk a lakossági bizalmat.
Nem vitatkozott, lemondott
Tárkányi külön kifogásolta, hogy a konferencia programjában Tótth András energetikai államtitkár is szerepelt, miközben a debreceni képviselőket nem tájékoztatták a részvételéről. Később így egészítette ki bejegyzését: „A bejegyzésem élesítése után percekkel arról kaptam tájékoztatást, hogy az államtitkár lemondott!”
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium személyes okokkal indokolta Tótth távozását. Az államtitkárt május végén nevezték ki, korábban az E.ON és az MVM vezetésében dolgozott. A lemondás időzítése ellenére nincs megerősített információ arról, hogy távozása összefüggött volna Tárkányi fellépésével.
Tompa Enikő: A kormányhivatal a lehető legszigorúbban járjon el!
A debreceni akkumulátorgyárak működése körüli vitában Tompa Enikő, a Tisza Párt helyi országgyűlési képviselője korábban a hatóságok felelősségét hangsúlyozta.
A CATL üzemével kapcsolatos közmeghallgatáson így fogalmazott:
„Én a kormányhivataltól elvárom azt, hogy ellenőrizzen, kérdezzen, adatokat kérjen, mérjen, számonkérjen és
a lehető legszigorúbban járjon el,
hogyha bármilyen szabályszegés történik, mert ki kell mondani, hogy nincs külön eljárás vagy könnyítés – ez senkinek sem jár.”
Ugyanerről a közmeghallgatásról egy másik tiszás képviselő, Kovács Petra Judit, az agrárbizottság elnöke ezt írta:
„Tompa Enikő kolléganőmmel, Hajdú-Bihar 2. választókerületének képviselőjével egyetértésben hangsúlyozzuk:
a közmeghallgatásba a politikának nincs és nem is lehet beleszólása – kizárólag a lakosok véleménye
és a szakmai érvek számítanak.”
Időközben a kormány kettőről ötmilliárd forintra emelte a környezetvédelmi bírság felső határát.